Fotó: ShutterStock/Alexandros Michailidis
Hirdetés

A főtitkár kifejtette: az afgán kormánynak nem sikerült politikai megoldást találnia a konfliktusra a béketárgyalásokon, és ez a kudarc vezetett a jelenlegi tragikus helyzethez.

 Hozzátette: „az afganisztáni katonai misszió befejezése és a csapatok kivonása nem volt könnyű döntés, választanunk kellett aközött, hogy a tálibok átvegyék a hatalmat, vagy egy örök háborúban maradjunk-e.”

Hangsúlyozta: a NATO célja Afganisztánban az volt, hogy segítsen egy életképes állam felépítésében, nem pedig az, hogy állandó jelenlétet tartson fenn ott. „Ezért is tartom tragédiának, hogy az afgán kormány, 20 évvel a szövetségesek katonai szerepvállalása után, összeroppant a tálib erőkkel szemben” – nyilatkozta Stoltenberg.

„Be kell látnunk, hogy a jelentős befektetéseink ellenére, az afgán rendszer nagyon gyorsan összeomlott, ebből tanulnunk kell, le kell vonnunk a következtetéseket”-tette hozzá.

Korábban írtuk

Stoltenberg arra is kitért, hogy a 20 éves szövetségi jelenlét eredményeket is hozott Afganisztánban. Mint mondta, a NATO csapatok és partnereik a 2001 szeptember 11-i terrortámadások után azért vonultak be az országba, hogy megakadályozzák, hogy Afganisztán menedéket nyújtson a nemzetközi terroristák számára.

„Az elmúlt két évtizedben nem történt Afganisztánból szervezett terrortámadás a szövetségesek területén” – hangsúlyozta, hozzátéve hogy „a most hatalomra kerülők felelőssége, hogy a nemzetközi terroristák ne tudják újra megvetni lábukat az országban”. Emellett azt is megemlítette, hogy a nemzetközi támogatásnak köszönhetően férfiak és nők új generációja nőtt fel egy új Afganisztánban, akik oktatásban részesültek, részt vettek a politikai folyamatokban.

Felhívta továbbá a tálibok figyelmét, hogy „egy olyan kormány, amely nem tartja tiszteletben az összes afgán alapvető jogait, és visszaállítja a félelem uralmát, nemzetközi elszigetelődéssel számolhat.”

Bejelentette továbbá: a szövetség jelenleg arra összpontosít, hogy segítse a szervezet alkalmazottjai és az őket segítő afgánok biztonságos távozását az országból, és ennek végrehajtására további repülőgépeket küld. Mintegy 800 civil alkalmazott Afganisztánban marad, hogy a nehéz körülmények ellenére ellássa a kulcsfontosságún feladatokat, továbbá a NATO diplomáciai képviselete is nyitva marad.

Stoltenberg felszólította a tálibokat, hogy tartsák tiszteletben és segítsék elő mindazok biztonságos távozását, akik nem kívánnak tovább az országban maradni.