Fotó: MTI/AP/Alex Brandon
Donald Trump
Hirdetés

A demokrata tábor összezárt Kamala Harris mögött, és ez már meg is mutatkozik a felmérések eredményeiben. Az elnökségért folyó verseny újra kétesélyessé vált, még ha Donald Trump sanszai valamivel jobbak is, mint ellenfeléi. A republikánus jelölt az elnöki ciklusában megkezdett úton akar továbbhaladni, Kamala Harris azonban ilyen értelemben ismeretlen. Feltehetően némi kiigazítással a demokraták eddigi politikáját folytatná tovább, azt azonban már most kijelenthetjük, hogy megválasztása esetén a külpolitikában teljesen tapasztalatlan elnöke lenne Amerikának, ami a világ jelenlegi helyzetében nem túl megnyugtató.

Különösen szembetűnő lenne ez a váltás a külpolitikában mégiscsak nagy tapasztalatokkal bíró Joe Biden után. Nem kérdés, hogy jobb híján az elődje által kitaposott úton menne tovább, így támogatná tovább az Oroszországgal vívott háborújában Ukrajnát. Legutóbb Svájcban a békecsúcson hatodik alkalommal találkozva Volodimir Zelenszkijjel meg is erősítette ezt a kiállását. Közben elmélyítené a Csendes-óceán térségében Kínával szemben már épülő szövetségeket, és támogatná a Közel-Keleten Izraelt. Korábbi kijelentéseiből ítélve azonban Bidennél kevésbé lenne elkötelezett a közel-keleti térségben az amerikai szerepvállalás mellett. Sőt, a Szaúd-Arábia, India, vagy Törökország kapcsán korábban megmutatkozó harciassága még gondot is okozhatna az amerikai külpolitika stratégáinak.

Az tehát nem kérdés, hogy az Egyesült Államok nyugati szövetségeseinek többsége és Ukrajna megnyugodna, ha a demokraták jelöltje nyerné a választásokat. Feltehetően Peking is inkább kiegyezne egy demokrata győzelemmel, hiszen első elnöki ciklusából kiindulva a republikánus jelölt győzelme esetén bekeményítene Kínával szemben. Oroszország eddig hivatalosan azt hangsúlyozta, hogy azzal fog tárgyalni, aki majd vezeti Amerikát, azonban Donald Trumppal feltehetően könnyebben megtalálná a Kreml a közös hangot. Illúziói természetesen vele kapcsolatban sincsenek, hiszen az elnök legfeljebb a párbeszéd stílusát, a politika eszközeit határozza meg, de attól még az amerikai érdekeket fogja képviselni. Ezek pedig jelenleg élesen szemben állnak az orosz érdekekkel. Oroszország számára nem előnyös, ha az Egyesült Államok élén erős, az új világrendről határozott realista elképzeléseket valló, a tartalékokkal hatékonyan gazdálkodó, az amerikai hegemóniát kemény kézzel őrző elnök áll. De nem áll az érdekében az sem, hogy a Fehér Házba egy túlságosan gyenge, ezzel magát Amerikát és a világot is káoszba döntő vezető kerüljön. Ez ugyanis kiszámíthatatlanná teszi a világot, ami veszélyek sorával jár. Moszkva a kapcsolatok normalizálásában érdekelt, és semmiképpen sem a világháború felé vivő további éleződésükben. Ebből logikusan következik, hogy a Kreml Amerika élén kiszámítható, határozott, de nem agresszív, így az orosz érdekeket is figyelembe vevő, döntéseinek a következményeivel tisztában lévő elnököt szeretne látni.

Korábban írtuk

Fotó: MTI/EPA pool/Ronald Wittek
Kamala Harris és Olaf Scholz

Míg Kína és Oroszország helyzete viszonylag egyértelmű, hiszen a stratégiai szembenállást az Egyesült Államok személye nem változtatja meg, addig Ukrajna számára egyáltalán nem mindegy, hogy demokrata elnök irányítja-e Amerikát vagy Donald Trump. A jóval inkább Kínára, semmint Oroszországra fókuszáló republikánus jelölt győzelme ugyanis jó eséllyel a támogatások csökkenéséhez, a háború befagyasztásához vezetne. Persze nem azonnal, mint ahogy Trump állítja, és nem engedné el Ukrajna kezét, ám visszatérésével kétségkívül komoly változásokra számíthatna Kijev. Éppen ezért a jelenlegi elit leginkább abban gondolkodik, hogy túlélje valahogy Trumpot.

A félelem a republikánusok győzelmétől egyáltalán nem alaptalan már csak azért sem, mert négy éve Zelenszkij és csapata komolyan beszállt a kampányba Joe Biden mellett. Ezért aztán most mindenekelőtt Donald Trump személyes ellenszenvét kell kezelni. Ehhez jön még, hogy sokak szerint az amerikai exelnök túlságosan tiszteli az autoriter politikusokat, és ez adott esetben Ukrajna számára nem előny. Mint ahogy az sem, hogy meglehetősen üzleti szellemben áll a külpolitikai kérdésekhez is. Az ukrán elnök ebben a helyzetben nem tehetett mást, mint elkezdett udvarolni a republikánusoknak, személyesen Donald Trumpnak. Beszéltek már telefonon, és kilátásban van egy személyes találkozó is. Kijevben úgy látják, mindenek előtt a 2025-ös évet kell valahogy túlélni, hiszen Trump minden bizonnyal visszafogja Ukrajna támogatását, és mindent megtesz annak érdekében, hogy tárgyalóasztalhoz ültesse Zelenszkijt és Putyint. Az ukrán elemzők úgy látják, ha ez a folyamat elhúzódik – Kijevnek ez lesz az érdeke –, akkor idővel az amerikai elnök meg fogja érteni, hogy Putyin a saját feje után megy, az orosz érdekekből indul ki, és nem lehet benne bízni. S persze Zelenszkijék abban is reménykedhetnek, hogy Donald Trump is úgy látja, Ukrajna veresége Amerika veresége is, és ennek még a látszatát is el akarja kerülni.

Nincs könnyű helyzetben Európa sem, hiszen egyszer már megérezhette, mit jelent az, ha az Egyesült Államok a külkapcsolatait pénzügyi, nem pedig ideológiai alapokra kívánja helyezni. Ráadásul jóval fontosabb kihívás számára Ázsia, és ez jelentősen átírja a prioritásokat is. Győzelme esetén Donald Trump már nemcsak azt fogja megkövetelni, hogy a NATO tagjai a GDP két százalékát költsék védelmi kiadásokra, de Ukrajna fenntartását és a háború folytatásának költségeit is az Európai Unióra fogja terhelni. Brüsszelnek és a tagállamoknak erre mindenképpen pénzt kell találnia. Lehetőleg ott, ahol nem fáj senkinek. Egyes közgazdászok szerint Donald Trump hatalomra kerülése Európában akár 150 milliárd eurós mínuszt is jelenthet, az pedig igen érzékenyen fogja érinteni az egyébként is egyre nehezebb helyzetben lévő gazdaságot. Az összeg két részből tevődik össze. A republikánus elnök jó eséllyel valamilyen módon mind a vámokhoz, mind az ukrán segélyekhez hozzá fog nyúlni. Ha ez utóbbit nézzük, akkor jelenleg Washington évente nagyjából 40 milliárd dollárral támogatja Ukrajnát, ami az uniós GDP 0,25 százalékának felel meg. Tehát a kétszázalékos cél elérése, valamint az amerikai segélyek megvonásának kiegyenlítése az uniónak a GDP nagyjából további fél százalékába kerülne. Az európai politikusokat ismerve, ezt az összeget ismét a közös hitelfelvételből teremtenék elő, ami nem sok jót ígér az EU jövőjére nézve.

De az amerikai belpolitika turbulenciáját látva Európának azt is el kellene döntenie, hogy a közeledő vihar ellenére is marad-e az Egyesült Államok nevű anyahajó farvizén, avagy a jelenleginél nagyobb távolságot tartva – ezt hívják stratégiai autonómiának – új partnereket is keres, és a saját érdekeit követve diverzifikálja a kapcsolat rendszerét. A transzatlanti kapcsolatok nem okvetlenül csak Donald Trump győzelme esetén változhatnak meg alapjaiban. A demokraták köreiben is átalakulóban van az európai gondolat, ezzel a transzatlanti hagyományos megközelítés utolsó mázdarabjai is leolvadhatnak. Európa mindenképpen felkészülhet, mert Amerikával való kapcsolatai generációsan, gazdaságilag és egyre több szempontból fellazultak az elmúlt évtizedekben.

Végül, de nem utolsósorban Európának abban a kérdésben is határoznia kell, hogy mi legyen Ukrajnával. Joe Biden visszalépése ugyanis a választások mindkét kimenetele esetén azt jelenti, hogy Washington hátrább húzódik ettől a konfliktustól. Ha Trump arat sikert, a külpolitika pragmatikussá válása, míg Harris győzelmével a várható belpolitikai káosz miatt. Európa pedig nem tudja sokáig pótolni a katonai, politikai, gazdasági értelemben kieső amerikai támogatást. A kérdés ezután valójában az, hogy Európa a diplomáciai megoldást keresve nyit-e Moszkva felé, avagy megvárja, amíg Oroszország katonai úton rendezi a problémáit Ukrajnában. Ez utóbbi egyben azt is jelentené, hogy ezután diktálni fogja az európai biztonsági rendszer újraépítésének a feltételeit is.

De e stratégiai kérdések mellett Európa legnagyobb problémája jelenleg mégiscsak az, hogy kinek tegye le az esküt. A megbocsátás reményében Zelenszkijhez hasonlóan kezdjen el dörgölőzni Donald Trumphoz, avagy maradjon a demokraták mellett, és a republikánus jelöltet továbbra is a nyugati világra leselkedő legnagyobb veszélynek nevezze? Egyértelműbb volna a helyzet, ha Kamala Harris esélyei a jelenleginél jobbak lennének, a választás lehetséges kimenetele azonban legjobb esetben is inkább csak kétesélyes lett.