A németországi politikai mező centrumát elfoglaló néppártok, a Kereszténydemokrata Unió (CDU), a testvérpárt bajor Keresztényszociális Unió (CSU) és a jobbközép pártszövetség balközép koalíciós társa, a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) történetének egyik legnehezebb éve volt 2018, a megpróbáltatások súlyát jelzi, hogy mindhárom kormánypárt elnökváltással igyekszik úrrá lenni nehézségein.

Fotó: MTI (archív, illusztráció)

Németországban 2018 legnagyobb figyelmet kiváltó belpolitikai fejleménye az volt, hogy Angela Merkel befejezte 2000-ben kezdett pártvezetői tevékenységét. Október végén bejelentette, hogy nem indul el ismét – kilencedik alkalommal – a pártelnökségért a CDU decemberi kongresszusán, a kancellári tisztséget pedig legfeljebb a ciklus végéig, 2021 őszéig tartja meg és utána visszavonul a politikából.

A CDU/CSU országos választói támogatottsága ekkor történelmi mélyponton, az Emnid intézet mérése szerint 24 százalékon, a Forsa kutatása alapján 26 százalékon volt. A pártszövetség alig egy évvel korábban, 2017 szeptemberében még 32,9 százalékos eredménnyel végzett az első helyen a szövetségi parlamenti (Bundestag-) választáson, az idén tavasszal pedig 34 százalék körül állt. 

A második világháború vége óta működő CDU történetében páratlan mélyrepülés legfőképpen a Bundestag-választás utáni kormányalakítás elhúzódásának és a menekültügyi szabályozásról a CSU-val folytatott vitáknak tulajdonítható. A szintén páratlan elnökválasztási kampányból végül a jobboldali, konzervatív fordulat ígéretével fellépő Friedrich Merz és Jens Spahn ellenében a konzervatív arculat megerősítésének programját és a folyamatosságot együtt képviselő Annegret Kramp-Karrenbauer került ki győztesen. 

Mindhárom jelölt a 2015-ben vett menekültpolitikai irányvonal további korrekcióját, a hagyományosan korlátozó jellegű politika visszaállítását ígérte. Ezt a korrekciót az új pártelnöknek kell befejeznie, Angela Merkel pedig úgy dolgozhat pártja törekvéseinek kormányzati megvalósításán, hogy továbbra sem kell gyökeresen szakítania korábbi politikájával.

Az elnökválasztási kampány és a vezetőváltás stabilizálta a pártot, népszerűségének csökkenése novemberben megállt, decemberben pedig erősödés kezdődött, a CDU/CSU így az Emnid adatai szerint 30 százalékon, a Forsa mérése szerint 32 százalékon állt karácsony előtt.

Fotó: MTI/EPA/Alexander Becher

Fotó: MTI (archív, illusztráció)

A CSU-nál is lezárult egy korszak 2018-ban. Horst Seehofer tavasszal befejezte 2008-ban kezdett bajor tartományi miniszterelnöki tevékenységét, és novemberben bejelentette, hogy távozik az ugyancsak 2008 óta betöltött pártelnöki tisztségből, de belügyminiszter marad Angela Merkel szövetségi kormányában. Utódját a CSU január 19-én tartandó kongresszusán választják meg, az egyedüli jelölt Markus Söder jelenlegi bajor kormányfő. 

Horst Seehofer is a CDU/CSU-tól évtizedekig megszokott korlátozó jellegű menekültpolitika visszaállításának folyamatában szorult ki a pártpolitika első vonalából. A CDU-val és Angela Merkellel folytatott vitákban rendre gyors és radikális szigorításokat sürgetett, a fokozatosabb, illetve az EU-s és a nemzetközi viszonyrendszerbe mélyebben beágyazott átalakításokat támogató testvérpárt és annak elnöke ellenállása révén pedig a viták egyre súlyosabb konfliktussá mélyültek, ami erősen visszavetette a viszály lezárásától sokáig elzárkózó CSU támogatottságát. 

A csak Bajorországban működő CSU így a tavalyi Bundestag-választáson alapítása óta először 40 százalék alatt – 38,8 százalékon – végzett, az idén októberben tartott tartományi törvényhozási (Landtag-) választáson pedig elveszítette abszolút többségét.

Fotó: MTI (archív, illusztráció)

Az SPD-nél Martin Schulz már tavasszal lemondott a pártelnöki tisztségről, utódjának Andrea Nahlest választották meg. Az elnökváltás nem adott lendületet, az SPD 2018-ban az árnyéka volt egykori önmagának, a legrégebbi német demokratikus párt és az első modern európai szociáldemokrata párt címével büszkélkedő politikai erőnek. Országos választói támogatottsága szinte hónapról hónapra újabb történelmi mélypontra süllyedt, az ünnepek előtt az Emnid és a Forsa felmérései szerint 15 százalékon állt. A párt legutóbb 2002-ben nyert Bundestag-választást, a szavazatok 38,5 százalékával, tavaly a szavazatok 20,5 százalékát szerezte meg, ami akkor katasztrófának számított, egy évvel később viszont már tiszteletre méltó eredménynek. 

A szociáldemokraták mélyrepülése nem csak a nyugat-európai balközép általános válságának németországi tünete, hanem a 2015-ös menekülthullám következménye is, legalábbis Joachim Wagner közíró, az ARD országos köztelevízió korábbi vezető munkatársa szerint, aki a Die Welt című lapban októberben Az SPD migrációs dilemmája címmel közölt írásában kifejtette, hogy a baloldali beállítottságú választók – az SPD potenciális szavazói – majdnem annyira kritikusak az utóbbi évek menekültpolitikájával, mint a CDU/CSU-szavazók, de nem kapnak egyértelmű iránymutatást a párttól, mert hivatásos politikusai körében megoldatlan a menekültek és egyéb bevándorlók befogadását hirdető „idealisták” és a befogadóképesség korlátaira figyelmeztető „realisták” vitája. Ezért az SPD csak sodródik, a választók pedig elfordulnak tőle.

A CDU, a CSU és az SPD jövőre várhatóan romló környezetben keresheti tovább a kiutat válságából, mert valószínűleg a véghez közeledik a német gazdaságtörténet egyik leghosszabb – 2010 óta tartó – fellendülése. Ezt jelzi, hogy a hazai össztermék (GDP) csökkent a harmadik negyedévben – 0,2 százalékkal az előző három hónaphoz képest -, amire több mint három éve, 2015 első negyedéve óta nem volt példa.