Tóth Norbert nemzetközi jogász szerint nem biztos, hogy eljutna a bíróságig a Magyarország és Ausztria közötti ügy, amelyben utóbbi bírósághoz fordulna, ha Magyarország nem fogadná vissza a menekülteket.

A szakértő az M1 aktuális csatorna csütörtök reggeli műsorában azt mondta, speciális esetről van szó, Magyarország történtében egyszer fordult elő államok közötti feljelentés. Magyarország Szlovákiát perelte be 2009-ben, amikor nem engedték be Komáromnál az országba Sólyom László köztársasági elnököt.

Fotó: http://www.shutterstock.com/illusztráció

Tóth Norbert szerint ha állam perel államot, az a kötelezettségszegési eljárás egyik alesete. Ilyenkor az Európai Bizottság megvizsgálja az esetet, és egy-másfél évbe is kerülhet, amíg eljut a bíróságig az ügy, ha egyáltalán eljut odáig.

Felhívta a figyelmet arra, hogy a nyilatkozatokban szerepe van annak is, hogy Ausztriában nagykoalíciós kormányzás van és október 2-án megismételt elnökválasztás lesz, vagyis a választások után még változhat az álláspont.

MTI

Fotó: shutterstock