Nem hittük volna: Kickl végre megkezdheti a kormányalakítást
Alexander van der Bellen osztrák köztársasági elnök hétfőn a Hofburgban fogadta Herbert Kicklt, az Osztrák Szabadságpárt elnökét, akit kormányalakítással bízott meg.Egészen új hangok a Hofburgból: Alexander van der Bellen közleményben foglalta össze a Herbert Kickl-lel folytatott megbeszélése eredményeit.
Az elmúlt 99 nap áttekintésével kapcsolatban kifejtette, hogy kezdetben miért az ÖVP-t bízta meg a kormányalakítással a győztes FPÖ helyett.
Most a helyzet megváltozott
– mondta a köztársasági elnök.
„Kickl úr bízik abban, hogy a kormányalakítási tárgyalásokon életképes megoldást tud találni, és szeretné vállalni ezt a felelősséget. Ezt a kérdést kifejezetten feltettem neki. Herbert Kickl tájékoztatni fog a megbeszélések előrehaladásáról. Hölgyeim és uraim, nem vettem félvállról ezt a döntést. Továbbra is gondoskodni fogok arról, hogy az alkotmányunk alapelveit és szabályait betartsák és tájékoztatni fogom Önöket, ha lesz valami fejlemény”
– közölte az államfő.