Nem minden szír mehet haza

Bassár el-Aszad gyakorlatilag megnyerte a szíriai polgárháborút. Az országhatáron kívül rekedt menekültek és az őket befogadó országok ezzel nehéz helyzetbe kerülnek. A menekültek többsége ugyanis Aszad-ellenes szunnita, akiket a megerősödött szíriai rezsim aligha fog önként visszafogadni. Ha a nyugati országok nem lépnek fel kellő határozottsággal, a 2015-ben Európába érkezett menedékkérők végleg itt rekedhetnek.A hét éve tartó háború során Szíria lakosságnak a fele hagyta el otthonát. 6,5 millióan az országon belül, 5,6 millióan pedig a környező országokban (3,5 millióan Törökországban, egymillióan Libanonban, hétszázezren Jordániában) kerestek menedéket. A 2015-ös hullámmal Európába hozzávetőleg 600 ezer szír érkezett, akik közül 360 ezren Németországban, százezren pedig Svédországban nyújtottak be menedékkérelmet.

Noha a Törökországgal kötött megállapodásnak köszönhetően az Európába érkező szírek száma elapadt, a menekülthelyzet azóta sem javult. Tény, hogy a kormányerők győzelmi sorozata következtében sok belföldi menekült hazatérhetett. Viszont minden hazatérőre legalább három jut, akinek el kell hagynia az otthonát. Az ENSZ adatai szerint a Damaszkusz környékén, Afrinban, Aleppó és Idleb megyékben zajló harcok miatt 2017-ben 2,4 millió, 2018-ban pedig nyolcszázezer szíriai kényszerült elmenekülni. Ráadásul az otthonaikba visszatérők helyzete sem rózsás: negyven százalékuk sem vízhez, sem orvosi ellátáshoz nem jut.

A menekültek a legnagyobb terhet a környező országoknak jelentik. Jordániának évi 2,5, Libanonnak pedig 10 milliárd dollárjába kerül az ellátásuk, amelynek alig felét a tehetősebb országok finanszírozzák. Ráadásul a menekültek jelenléte súlyos társadalmi feszültségeket kelt. Tévhit ugyanis, hogy a hasonló vallás és kultúra megkönnyíti az együttélést: egy 2017-es felmérés szerint az arab etnikumú törökországi Antakya lakóinak több mint nyolcvan százaléka szerint a szírek tőlük teljesen idegenek. Nem véletlen, hogy a környező országok tavaly 300 ezer menekülő előtt zárták le a határokat. Noha a szíreket hivatalosan sem a libanoni, sem a jordán kormány nem küldte még haza, mindkettő hozott már olyan intézkedéseket, amelyek célja, hogy azok önként döntsenek a hazatérés mellett. A szíreket korlátozzák a munkavállalásban, a táborok lakói pedig a hatóság állandó zaklatásának vannak kitéve.

A török kormányzat már felismerte, hogy a menekültek hazatérésére leginkább akkor van esély, ha saját kezébe veszi az irányítást. Ankara részben a menekültkérdéssel magyarázta a 2017 márciusában meginduló Eufráteszi Pajzs hadműveletet, amelynek sikerét követően 140 ezer embert telepítettek át a Szíriából kihasított területekre. Ankara azt tervezi, hogy a jelenleg is zajló afrini beavatkozás után félmillió szíriait fog visszaküldeni a határ túloldalára.

A szír menekültek már Európában sem szívesen látott vendégek. A régebben érkező bevándorlók integrációs problémái és a terrorveszély miatt megváltozott közhangulat nyomására a nyugati kormányok – szakítva korábbi hagyományaikkal – már nem kínálják tálcán a letelepedési engedélyt, pláne nem az állampolgárságot. A 2015-óta érkezőknek Svédország már csak ideiglenes tartózkodási engedélyeket biztosít, így azokat, akik bűncselekményt követnek el, vagy akiknek elutasítják a menedékkérelmét, könnyebben kiutasíthatják. Hasonlóképp már Németország is csak egy évre érvényes tartózkodási engedélyeket bocsát ki, amelyek lejártával újra elbírálják az illető védelemre való jogosultságát. Ezt néhány tartományi vezető hat hónapra szeretné csökkenteni.

Noha a menedékstátuszra nem jogosult migránsok kitoloncolása mindenütt lassan halad, a nyugati kormányok már jó ideje dolgoznak a jogi feltételek megteremtésén. A menedékkérelmek elutasítása során a hatóságok egyre gyakrabban hivatkoznak a „belföldi menekülési alternatívára”, amelynek értelmében a menedékkérő akkor is hazaküldhető országa biztonságos vidékeire, ha annak más részein harcok dúlnak. Ez persze csak akkor lehetséges, ha van, aki fogadja az embereket. Ezért az Európai Unió 2016 októberében megállapodást kötött az afgán kormánnyal az elutasított menedékkérők korlátlan számú visszafogadásáról, Emmanuel Macron pedig számos afrikai országot bírt rá migránsai visszafogadására.

A szíriai helyzet azonban bonyolultabb. Az Európai Unió által is szorgalmazott deeszkalációs zónák terve – ahova a menekültek hazatérhettek volna – összeomlani látszik. A nyugati kormányok 2011-ben kivétel nélkül Bassár el-Aszad ellen tették le a voksukat. Az orosz és iráni hátszélnek köszönhetően azonban a kormányerők most nyerésre állnak, a szíriai rezsimnek pedig nem áll érdekében visszafogadni a menekülteket. Damaszkusz ugyanis kezdetektől fogva a megoldás részeként tekintett a vele ellenséges polgárok millióinak elűzésére.

Noha a 2015-ös menekülthullám okainak elemzése során a legnagyobb hazai figyelem a görög partokra és az ott tevékenykedő NGO-kra irányult, fontos tudni, hogy abban a szíriai rezsim keze is nagymértékben benne volt. A háború során a szíriai lakosság kormányhoz lojális csoportjai többnyire országon belül, míg az Aszad-rezsimmel szembenállók leginkább külföldön kerestek menedéket. Utóbbi nem volt Damaszkusz ellenére, hiszen így egy füst alatt szabadult meg az ellenséges lakosságtól, és okozott fejfájást a felkelőket támogató szomszédos országoknak. Hogy a nyomást növelje, 2015 elején a szíriai hadsereg több mint százezer behívólevelet küldött ki olyan szunnitáknak, akikről lakóhelyük és kötődéseik okán tudni lehetett, hogy nem fognak bevonulni. A be nem vonulókat dezertőröknek minősítették, és hadbírósággal fenyegették. Ezzel párhuzamosan a szíriai, libanoni és törökországi menekülttáborokban, valamint a közösségi médiában felütötte a fejét a Nyugat-Európát mennyországként beállító propaganda.

A hatás nem maradt el: egy újabb hullámmal katonakorú fiatalok százezrei indultak neki a török határnak. Az Aszad-ellenes török kormányra nehezedő nyomást súlyosbította, hogy Aszad szövetségese, Irán ugyanebben az időben kezdte meg az országban élő afgánok buszoztatását a török határhoz. A menekültektől addigra már egyébként is túlterhelt Törökország ezért megnyitotta a kapukat a görög partok felé.

Noha a szíriai kormányzat elvileg minden polgára számára nyitva hagyja a visszatérés lehetőségét, a valóságban nagyon is igyekszik elvenni ettől a kedvüket. Az irányított média és a kormánypárti véleményformálók következetesen hazafiatlanoknak, árulóknak bélyegzik a menekülteket. Sokaknak pedig már nincs is hova hazatérni. A Világbank becslései szerint a szíriai otthonok 30 százaléka megsemmisült, vagy súlyos károkat szenvedett. A stratégiailag fontos Damaszkusz – libanoni határ – Homsz háromszögben a hadsereg ezerszámra foglalt le üresen álló szunnita otthonokat, a kormányzat pedig szisztematikusan telepít be Libanonból és Irakból érkező síitákat, ezzel újrarajzolva a felekezeti térképet.

A kormányzat most nagyüzembe kapcsolt: egy április 2-án életbe lépő új törvény értelmében az üresen álló otthonok tulajdonosainak egy hónapjuk van arra, hogy személyesen nyújtsanak be igényt a birtokukra. Ellenkező esetben az állam kisajátítja azokat. Hamarosan tehát több millió külföldre szakadt menekült fogja elveszíteni az otthonát, és ezzel esélyét a hazatérésre. Európának erősen időszerű újragondolni Szíria-politikáját, ha nem akarja, hogy az ideiglenesen befogadott menekültek végleg itt ragadjanak.

Sayfo Omar