Az eset óta India egyre gyakrabban kerül a média és a jogvédő csoportok tevékenységének kereszttüzébe.

Azóta ugyanis számos sokkoló eset került napvilágra. Májusban egy svájci turistanőt erőszakolták meg, miután férjét összeverték, augusztusban pedig egy 22 éves fotóson követtek el erőszakot Bombayban. A jogvédők több rendőrt és szigorúbb törvényeket követelnek. Ezek az intézkedések azonban csak felületi megoldást kínálhatnak.

Az indiai és a világ számos más országában tapasztalható erőszakhullámnak mély kulturális és társadalmi gyökerei vannak.

Kultúra kérdése

Az ENSZ 2013 elején átfogó tanulmányban sorolta fel a nemi erőszaktól leginkább fertőzött országokat. Az első öt helyezett erősen megdöbbentő: Botswana, Svédország, Nicaragua, Grenada és Nagy-Britannia. Az igazsághoz persze hozzátartozik, hogy a tanulmány nem tesz említést az olyan háborús övezetekről, mint Kongó vagy Szíria, ahol a nemi erőszak sokszor a hadviselés egyik eszköze, mellyel a milíciák adott területek feladására próbálják késztetni a civil lakosságot.

Meglepő azonban, hogy az utóbbi években hírhedté vált India a 60 országot összegyűjtő listán csupán 49. helyezett lett. Ennél már csak az meglepőbb, hogy Svédország, az emancipált északi jóléti állam majdnem utoléri Botswanát.

Az ok abban rejlik, hogy az ENSZ kutatócsapata kizárólag a hatóságoknál bejelentett erőszakos események száma alapján állította fel a listáját. Az azonban, hogy egy adott országban mi minősül nemi erőszaknak, elsősorban törvény és kultúra függvénye. Svédországban például – ahogy a nyugati individualista országokban általában – a nők jelentik a kisebb zaklatási ügyeket is, és nem szégyellnek hatóságokhoz fordulni nemi erőszak esetén. Ezzel szemben a keleti kollektív kultúrákban az erőszakot elszenvedett nők sokszor a család, a törzs, a klán becsületének megőrzése érdekében vagy a szégyenérzet miatt nem merik jelenteni az incidenst.

Sokat nyom a latba az is, hogy az adott országban a törvény ismeri-e a házastársi erőszak fogalmát, mint ahogy az is, hogy a jogrend miként dokumentálja az eseteket. Ha például egy svéd nő a rendőrségen bepanaszolja a férjét, hogy az „az elmúlt évben minden nap megerőszakolta”, akkor a hatóságok azt 365 esetként fogják rögzíteni. Más országokban ilyen esetben egy ügy miatt indítanak eljárást.

Minden negyedik

Noha a jogvédők gyakran hangoztatják az emberi jogok univerzális jellegét, a nemi erőszak megítélése valójában teljes mértékben kultúrafüggő. Míg a nyugati és a keleti világban egyaránt elítélendő az efféle cselekmény, a felháborodás oka merőben különbözik. Míg az individualista, emancipált Nyugaton a felháborodás abból következik, hogy egy nőt akaratán kívül kényszerítettek szexuális együttlétre, addig a kollektivista és vallásos Keleten amiatt hördülnek fel, hogy házasságon kívüli nemi aktus történt. Utóbbi esetben a nő akarata másodlagos.

Nyugati értékrenddel mérve ennél is megdöbbentőbb az afrikai példa: több dél-afrikai nyelvben nincs is szó a nemi erőszakra. Ott természetes dolognak számít, hogy az erősebb férfi birtokba veszi a gyengébb nőt. Érdemes megjegyezni, hogy Dél-Afrikában évente hozzávetőlegesen 56 ezer nemi erőszakot jelentenek.

A People Opposed to Women Abuse nevű helyi nonprofit szervezet szerint azonban az esetek alig három százalékát jelzik a hatóságoknak. Ez azt jelenti, hogy az 52 milliós országban évente közel egymillió erőszakos cselekmény történik, amit – az áldozatok félelemből, a hatóságok iránti bizalmatlanságból vagy csak mert nem érzik, hogy bűncselekmény áldozatai lettek – nem jelentenek.

A nemi erőszak eltérő kulturális megítélése egyes országokban ijesztő számokat eredményez. A The Lancet Global Health magazin szeptember 10-i számában megjelent tanulmány szerint a helyzet igen súlyos. A kutatás során több mint tízezer 18 és 49 év közötti kínai, kambodzsai, indonéziai, pápua új-guineai és Srí Lanka-i férfit kérdeztek meg, s közülük minden negyedik vallotta be, hogy már kényszerített nőt közösülésre – annak akarata ellenére. Többségük a feleségét, minden tizedik pedig idegen nőt. A kérdezők gondosan elkerülték az „erőszak” szót.

A legmegdöbbentőbb arány Pápua Új-Guineában született, ahol a megkérdezetteknek 59 százaléka vallotta be, hogy közösült már nővel annak akarata ellenére.

Évezredes hagyományok

A harmadik világban elkövetett szexuális zaklatás és nemi erőszak leginkább három esetben vált ki felháborodást: ha a híre eljut Nyugatra, ha annak áldozata olyan nyugati vagy részben nyugati műveltségű nő, akivel könnyű azonosulni és aki felemeli a hangját, illetve ha az erőszak olyan barbár módon történik (például gyermekek ellen irányul, vagy az áldozat meghal), ami beindítja az társadalom természetes reflexeit.

Az elmúlt évek indiai esetei kapcsán gondolhatnánk azt, hogy a nők elleni erőszak új jelenség. Minden okunk megvan azonban azt feltételezni, hogy Indiában mindig is a jelenlegihez hasonló arányban követtek el erőszakot a nők ellen. A különbség az, hogy míg korábban az efféle esetek titokban maradtak, addig ma a kirívóbb történeteknek híre kel.

A nők elleni erőszaknak ugyanis mély kulturális gyökereik vannak. Az indiai kultúrában a nők sokszor jelennek meg szexuális vágyak tárgyaiként, a férfi akaratának passzív elfogadóiként. A hindu vallás isteneinél sem volt ez másként. Lakshman, akit ma a hűség szimbólumaként tartanak számon, levágta felesége, Shurpanakha orrát, hogy ezzel garantálja hűségét. Krisna ellopta a Jamuna folyóban fürdő asszonyok ruháit, hogy meztelen testükben gyönyörködhessen. Utóbbi jelenet ma is számos indiai otthonban lóg a falakon festmény formájában. Siva úgy jutott be Parvati fürdőhelyére, hogy előtte elpáholta az ajtóban őrt álló gyermeket. A szintén tiszteletnek örvendő Indra pedig sorra tette magáévá a nőket, sokszor azok akaratának ellenére.

Az indiai hitvilágban alig van példa nők és férfiak egyenrangú kapcsolatára, a gyengébb nem szó szerint gyenge és kiszolgáltatott az erősebb férfiaknak. Kivételt talán csak Kali istennő képez, aki azonban általában nőietlen, vadállatias módon van ábrázolva.

A tradicionális nőábrázolás a XX. századi filmművészetben is tovább él. A bollywoodi „romantikus” mozifilmeknek gyakran visszatérő szereplői a férfiak közeledése ellen tiltakozó, majd magukat megadó nők. A mai indiai férfiak százmilliói szocializálódtak ilyen filmeken.

Nem követendő a példa

Indiában a modern kor nagy államférfijai sem mutattak nyugatias példát a nőkkel való bánásmódban. A békés szabadságharcos Mahátma Ghandi, az ország első miniszterelnöke, Jawaharial Nehru, valaminta híres gondolkodó és elnök, Servepalli Radhakrishnan a helyi szokásokhoz híven fiatalon, náluk jócskán fiatalabb nőket vettek feleségül. Később pedig, míg ők külföldön tanultak, feleségeik otthon őrizték a családi tűzhelyt. Egyetlen kivétel Mahatma Jyotirao Phule, a XIX. századi filozófus, aki házassága elejétől fogva maga oktatta feleségét.

Míg az egykori vezetőkről nem tudni, hogy a privát életükben miként bántak a nőkkel, addig a mai indiai elit nem túl példamutató. A jelenlegi törvényhozó gyűlés hat tagja ellen zajlott vizsgálat megválasztásuk idején nemi erőszak vádja miatt. 2013 januárjában harminchat törvényhozót vádoltak nők molesztálásával. A helyi választások jelöltjei közül 27 ellen nemi erőszak, 260 ellen pedig más, nők elleni inzultus miatt folyt eljárás. Ezek után némileg meginog a jogvédők érvelése, miszerint elsősorban a rendőrség flegma hozzáállásán kellene változtatni a nők védelme érdekében.

A jelenlegi erőszakhullámnak társadalmi okai is vannak. Az indiai kultúrában a családok – az alacsonyabb vidéki rétegek csakúgy, mint a városi közép- és felső osztálybeliek – elsősorban a fiúgyermekeket preferálják, ami miatt évente több tízezer lányt vetetnek el. A helyzet mára odáig fajult, hogy országos szinten átlagosan kilencszáz nő jut ezer férfira. A legrosszabb arány a nyugat-indiai Daman és Diu városában van, ahol alig több mint hatszáz nő jut ezer férfira. Miután a nemi arányok a gazdagabb környékeken (például Dél-Delhiben) is siralmasak, bevett gyakorlat, hogy a tehetősebbek szegény családok lányait veszik el feleségül, illetve hogy azok nagy városokba költöznek és prostituáltként keresik kenyerüket. Miután az alacsonyabb osztályokból származó férfiak így hatványozottan nehezebben jutnak feleséghez, frusztrációjuk folyamatosan nő.

A nagy belső migráció miatt az elmúlt évtizedben emberek tízmilliói költöztek a városokba vidékről. Új lakhelyükön a férfiak a megszokottól lazább viseletű és más társadalmi osztályokból származó nőkkel is nap mint nap találkoznak. Ráadásul a modern technológiának köszönhetően már ők is könnyen hozzáférnek különféle pornográf termékekhez, így immár nemcsak saját osztálybeli asszonyaikhoz vonzódnak, de a korábban elérhetetlen európai és európaias nők is vágyaik tárgyaivá váltak. Az alacsonyabb rangú férfiak már nem csak a velük azonos vagy náluk alacsonyabb társadalmi szinten lévő nőket, hanem a náluk magasabban lévők sérelmére is elkövetnek erőszakot. Olyan, hogy alacsony kasztú férfiak egyetemista lányokat, pláne európai nőket erőszakoljanak meg, korábban elképzelhetetlen lett volna.

Az erőszaktevőket persze lehet és kell is büntetni. A kuktába szorított gőz viszont ettől még egyre nő, és nem tudni, mikor robban fel.

Sayfo Omar