Némák a volhíniai sírok

A liberális miniszterelnök által kezdeményezett vizsgálatok összesen 149 ügyészségi feljelentést foglalnak keretbe, és olyan személyek, illetve szervezetek ellen irányulnak, akik-amelyek valamilyen módon a tavalyi választásig regnáló nemzeti, konzervatív kormányhoz kötődtek. Tusk és környezete el akarják számoltatni azokat a szervezeteket is – legyen szó önkéntes tűzoltó-egyesületről vagy falusi gazdasszonykörről – amelyeket így vagy úgy, de támogatásban részesített a PiS-es Morawiecki-kormány.

Az is bekövetkezhet, hogy az állam megvonja a Jog és Igazságosság támogatásának 75 százalékát. És mindezt úgy, hogy a PiS még nem építette ki a maga kommunikációs csatornáit és saját médiahálózatát. Több lengyel elemző szerint Tuskot még az sem érdekli, hogy a parlament, vagyis a szejm nem csinál semmit, nem hoz törvényeket, nem foglalkozik a legégetőbb kérdésekkel sem.

Berken kívül, berken belül

Közben Tusk hátországa gyenge, ugyanis a kormánykoalíció töredezett, körülbelül 10-15 pártot, párttöredéket és műkedvelő ideológiai csoportot fog össze. A legtöbb gondot a Parasztpárt (PSL) okozza, amely patriótának és kereszténydemokratának nevezi önmagát, a lengyel vidék adja a szavazóbázisát, és többek között azért nem fogadta el tavaly a győztes PiS csábítását – pedig rámenősen udvaroltak neki Kaczyńskiék –, mert szeretné teljesen maga alá gyűrni a vidéket. Ezért nem lázad Tusk PiS-re irányuló elszámoltatási akciója ellen sem, hiszen nem tesz mást a kormányfő a Parasztpárt szemszögéből nézve, mint eltünteti a pályáról a riválisát.

Az abortusz volt az első fontos kérdés, amiben áthidalhatatlan a szakadék a kormánykoalíción belül. Tusk és liberális környezete teljes liberalizációt ígért, amit mások mellett a konzervatív Parasztpárt sem tudott támogatni. Így az ígért teljes liberalizáció helyett visszafogott szabályozás született.

Hasonló a helyzet a közmédia vallási műsoraival és az iskolai hittanoktatással is. Maradtak, még ha nem is régi, kiteljesedett, nemzeti történelemmel összefonódó formájukban annak ellenére, hogy Tusk ultraliberális szakminiszterei hadat üzentek nekik.

Azt még nem tudni, hogy mit csinálna a Parasztpárt, ha Tusk kiélezné a helyzetet. Mindenesetre a konfliktusok már látszanak. Míg Tusk feltétlen támogatója Volodimir Zelenszkijnek, a Parasztpárt miniszterelnök-helyettese és védelmi minisztere, Władysław Kosiniak-Kamysz ultimátumot intézett Kijevhez. Azt üzente, hogy Ukrajnának tisztáznia kell az 1943-as volhíniai vérengzés körülményeit, és fel kell tárnia az ott található lengyel tömegsírokat. Ha nem teszi, lemondhat az EU-csatlakozásáról. És az egyéb lengyel támogatásokról is.

Légiót Ukrajnának

Az 1943-as volhíniai események gyökerei egyébként a történelem mélyebb rétegeibe nyúlnak vissza. Még a XIV. században telepítettek ide jelentős számú lengyel népességet a krakkói királyok, amikor a terület a koronájukhoz tartozott. Hosszú évszázadokra elvetették ezzel kulturális és vallási konfliktusok magvait. A szembenállás 1943-ban kulminálódott, becslések szerint legalább százezer lengyelt gyilkoltak le ekkor a német megszállókkal együttműködő Ukrán Felkelő Hadsereg, vagyis az UPA egységei és az általuk felhergelt ukrán parasztok. A felelősökre, a parancsokat kiadó vezetőkre ma hivatalosan is hősként emlékezik Ukrajna.

Lengyelország hivatalosan is népirtásnak tekinti a volhíniai eseményeket. A rada, az ukrán parlament viszont határozatban tiltotta meg a sírok feltárását. Meg lehet érteni az ukrán elit logikáját. A szabad Ukrajna illúziója, amely a Majdanon született, a második világháború ukrán függetlenségi mozgalmára és e mozgalom hadseregének „hősiességére”, az UPA mítoszára épül. Ez hozta világra az olyan szélsőséges félkatonai szervezeteket is, mint a Kraken, az Azov vagy a Jobb Szektor. Ha ez a mítosz összeomlik, összeomlik Ukrajna is.

Tusk jobbkeze és bizalmasa, Radosław Sikorski külügyminiszter sietett rendezni problémát. Alig látott napvilágot a Kijevnek küldött ultimátum, Sikorski Lengyelország feltétel nélküli támogatásáról biztosította Zelenszkij rendszerét. Megengedve azt is, hogy az ukrán haderő oroszországi célpontokat is támadjon lengyel fegyverekkel, és sürgette az országban élő, ott dolgozó lengyelek önkéntes légiójának megszervezését. Ezen felül Sikorski kész hazatoloncolni a „szökevénynek” minősített katonakorú ukrán férfi menekülteket, bár ez egyelőre csak elvi-elméleti ígéret.

Dühös lett az elit

Varsó atlantista álláspontja közben egyre markánsabb, még úgy is, hogy ezért már neki kell fizetnie. A közelmúltban Lengyelország 50 Patriot üteget vásárol az Egyesült Államoktól. Tette ezt annak ellenére, hogy korábban arról volt szó: az amerikai hadsereg saját pénzből telepít ütegeket lengyel földre, és maga üzemelteti, illetve szolgálja ki ezeket a fegyvereket. Mindez azonban 10,5 milliárd dollárjába kerül majd a lengyel adófizetőknek, miközben az ország már így is nemzeti jövedelme közel négy százalékát költi a hadseregre – ez 12 milliárd dollár évente –, és egyes szakértők szerint nem is fog ez megállni öt százalék alatt. A Patriotokról nincs vita, mint ahogy az ukrán háborúról és Moszkváról sem. A közvélemény-kutatások szerint azonos szinten áll a kormány és a PiS népszerűsége, erről a pontról nem a már-már abszurd amerikai orientáció és ezeréves russzofóbia billenti el valamerre a mérleg nyelvét, hanem a szociális kérdések sokasága, illetve a konzervatív eszmekör és a progresszió közötti harc.

Amúgy pont ez az a kényes terület, amelyre bemerészkedett tusványosi beszédében Orbán Viktor. Nem nehéz észrevenni, hogy még az egyszerű lengyel emberek sem tiltakoznak az ellen, hogy hazájuk Amerikai kelet-európai helytartójává, azon belül az USA, Nagy-Britannia, Baltikum tengely láncszemévé váljék. És persze egyetlen lengyel számára sem kérdéses, hogy merre mutat a lándzsa hegye.

Orbán Viktor arra figyelmeztetett a Tusványoson, hogy a lengyelek Washingtonhoz való kritikátlan kötődése azt eredményezi, hogy átveszik az onnan induló szellemi, ideológiai irányzatokat. Azt már nem a magyar miniszterelnök mondta, de nagyon is jól érzékelhető, hogy a kötődést egyébként biztonságpolitikai kényszerként jeleníti meg a lengyel nemzeti oldal, a liberális tábor pedig a progresszióhoz való csatlakozásként. Orbán Viktor szavai pártállástól függetlenül földühítették a lengyel politikai elitet. A külügyminiszter, Radosław Sikorski és helyettese, Władysław Bartoszewski egymásra licitálva bírálták a magyar miniszterelnököt hajszálpontos látlelete miatt, bosszantották őket a lengyelek külpolitikai idealizmusával és súlyos tévelygéseivel kapcsolatos orbáni gondolatok. Még akkor is, ha ezek baráthoz illő tónusban hangzottak el Erdélyben. A magyar miniszterelnök jelezte, hogy visszavárja őket a V4 kötelékébe. Orbán Viktor csak segíteni akart nekik, hogy megtalálják a menekülőutat. Mielőtt megint felmorzsolnák önmagukat.