„Ahogyan azt törvényeink előírják, a szövetségi bevándorlási és menekültügyi hivatal (BAMF) felülvizsgálja és visszavonja a védelmi támogatást, ha az embereknek már nincs szükségük erre a védelemre Németországban, mert a szíriai helyzet stabilizálódott”

Hirdetés

– mondta Faeser a Funke Mediengruppe médiacsoport lapjainak vasárnap megjelent beszámolójában.

Fotó: ShutterStock/Alexandros Michailidis

Hangsúlyozta, hogy ez azokra vonatkozna, akik más okokból – például munka vagy tanulás miatt – nem rendelkeznek tartózkodási joggal, és nem térnek vissza önként Szíriába.

A külügyminisztérium és a belügyminisztérium közösen dolgozik azon, hogy tisztább képet kapjanak a Bassár el-Aszad volt elnök megbuktatása utáni szíriai helyzetről. „Különösen a biztonsági kérdésekre összpontosítunk” – mondta Nancy Faeser. A német kormány emellett szorosan egyeztet az európai és nemzetközi partnerekkel.

„Akik jól beilleszkedtek, munkát kaptak, megtanultak németül, és itt találtak új otthonra, azoknak lehetővé kell tenni, hogy Németországban maradhassanak”

– tette hozzá a politikus.

Korábban írtuk

Azt mondta, a visszatérni vágyókat támogatni kell. A bűnözőket és az iszlamistákat a lehető leggyorsabban ki kell toloncolni. Az erre vonatkozó jogi lehetőségeket jelentősen kibővítették és ki fogják használni, amint a szíriai helyzet lehetővé teszi – hangoztatta.

A belügyi tárca adatai szerint jelenleg mintegy 975 000 szíriai él Németországban. A legtöbben 2015 után érkeztek a szíriai polgárháború miatt. Közülük több mint 300 ezren rendelkeznek kiegészítő védelmi státusszal. Őket tehát nem egyéni üldöztetés, hanem a hazájukban dúló polgárháború miatt fogadták be.

A BAMF a közelmúltban úgy döntött, hogy a gyorsan változó szíriai fejlemények miatt átmenetileg nem dönt a Szíriából érkezett emberek menedékkérelmeiről.