A kancellár hangsúlyozta, hogy „Putyin háborúja okozta ezt a válságot, és semmi más”. A háború sok ország számára „nagyon messze van, de a következmények nagyon is közel vannak”, éhínséggel, az energiaellátás és a biztonság megrendülésével fenyegetnek. Ezeknek az országoknak segíteni kell – mondta Olaf Scholz, aláhúzva, hogy „a globális dél feltörekvő demokráciáit” meg kell tartani szövetségesnek.

Hirdetés

A válság hazai kezeléséről szólva kiemelte, hogy a lakossági terheket csökkentő intézkedések hatásosak, a havi 9 eurós közlekedési bérletért például valóságos roham indult. A csaknem ötven éve legmagasabb, 7,9 százalékos inflációra utalva hozzátette: a kormány egyeztetést kezdeményez a munkaadói és a munkavállalói érdekképviseletekkel arról, hogy mi mindent lehet még tenni közösen az árak alakulása révén kialakult „rendkívüli helyzetben”.

Korábban írtuk