„Konkrét intézkedésekkel erősítjük a nemzetbiztonságunkat, és folytatjuk az irreguláris migráció elleni szigorú fellépést” – mondta Nancy Faeser egy hétfői sajtótájékoztatón.

Hirdetés

A belügyminisztérium közlése szerint az Európai Uniót is értesítették a szeptember 16-án kezdődő, hat hónapig tartó ellenőrzések elrendeléséről a Franciaországgal, Luxemburggal, Hollandiával, Belgiummal és Dániával közös határon. Az ellenőrzések kiegészítik a Lengyelországgal, Csehországgal, Ausztriával és Svájccal közös határon már meglévő korlátozásokat.

„Amíg az új Közös Európai Menekültügyi Rendszerrel nem sikerül létrehoznunk az Európai Unió külső határainak erős védelmét, addig a saját országhatárainkon kell tovább erősíteni az ellenőrzéseket” – mondta Faeser.

A belügyminiszter emlékeztetett, hogy Németország 2023 októbere óta több mint 20 ezer embert fordított vissza a határairól.

”Az ellenőrzése bevezetése a teljes országhatáron az illegális migráció további korlátozását és az iszlamista terrorizmus jelentette veszélyekkel, valamint a súlyos bűncselekményekkel szembeni védekezést szolgálta. Mindent megteszünk azért, hogy jobb védelmet biztosítsunk az országunkban élő emberek számára„ – mondta a miniszter.

Gerhard Karner osztrák belügyminiszter a német határellenőrzés kiterjesztésére reagálva kijelentette: Ausztria nem fogad be olyan személyeket, akiket a német határról fordítanak vissza.

Karner szerint Németországnak jogában áll visszaküldeni azokat az embereket, akik egy másik országban indították el menedékjogi kérelmüket, azonban a hivatalos eljáráshoz a kérelemben érintett tagállam beleegyezése is szükséges.

Korábban írtuk