Németország keresi Németországot 5.

Vajon mi zajlik le a német lélekben, amikor világraszóló eredményeket ér el az ipar, a gazdaság, a technika, a tudományok, a művészetek, az építészet vagy éppen a futball területén, miközben megadóan tűri, hogy az országot elárasszák az idegen, elsősorban muszlim bevándorló tömegek? Miért nézik a németek széttárt karokkal a Nyugat alkonyát, miért teljesítik be a Thilo Sarrazin által felvázolt, cseppet sem fényes próféciát, amely szerint Németország felszámolja önmagát? Mi lappang a német néplélek mélyén?

Berlin, Washingtonplatz. A hatalmas teret körülzárták a rendőrautók. A Pe­gida 75. esti sétáját megelőző órában egyre érezhetőbben erősödik a rendőri készültség. A főpályaudvar Washingtonplatz felőli oldalán digitális kijelző hirdeti, hogy rendezvény miatt a villamos- és buszforgalom a főpályaudvar teljes környékén szünetel, kéretik a metró- és gyorsvasút-hálózatot igénybe venni. Ám tüntetőt egyelőre nem látni. Annál több a rendőr mindenfelé. Elmarad a demonstráció? – találgatjuk.
Este fél hétkor verőfényes napsütésben, kellemes melegben várakozunk. Magyarországtól nyugatabbra észrevehetően később sötétedik. Az emberek munkából tartanak hazafelé, utasok sietnek a pályaudvarra, fiatal srácok újságot árulnak, kávéznak a török büfé előtti teraszon. Várakozunk. A Pegida minden héten közzéteszi a honlapján, hogy mikor és hol tartják a következő rendezvényüket. Ma estére Berlinben a Washingtonplatzra hirdettek gyülekezőt. Innen indul a tervek szerint a 75. esti séta.

Durva ellentüntetők
A Patrióta Európaiak a Nyugat Iszlamizációja ellen nevű mozgalom 2014-ben bontott zászlót Drezdában, és nem sokkal később országos mozgalommá fejlődött. Az egyes német városok kezdőbetűiből és a Pegida szóból képzett mozaikszavak arról árulkodnak, hogy a mozgalom Lipcsétől (Legida) Berlinen át (Baergida) Kölnig (Kögida) szinte minden nagyobb német városban követőkre talált. Népszerűségét jól mutatja, hogy a Facebookon már több mint 200 ezer követőjük van, miközben a kormányzó CDU csak a felével, alig több mint 100 ezer rajongóval büszkélkedhet. 2014-ben és 2015-ben a Pegida azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy drezdai tüntetésein hétről hétre 20-25 ezres tömeg gyűlt össze: a bevándorlásellenes mozgalom a 2015-ben meglóduló migrációs áradat nyomán még népszerűbb lett.
Mára azonban a résztvevők száma megcsappant. Ennek több oka van. Az egyik az, hogy a rendszeres hétfő esti tüntetésekbe sokan belefáradtak: úgy érezik, nem érték el a kívánt hatást. A Németországot kormányzó nagykoalíció nem változtatott liberális bevándorláspolitikáján, sőt tavaly szeptembertől a migrációs nyomást tovább fokozva, a korábbi négy-ötszörösére hagyta duzzadni a Németországba beáramló bevándorló tömeget. A másik ok, hogy a Pegida-tüntetéseknek rendszeres kísérője lett az erőszak: a demonstrációval egy időben, egyazon helyszínen tartott ellentüntetések több ízben súlyos atrocitásokhoz vezettek.

A rendőrség feladata – lenne –, hogy távol tartsa egymástól a két, gyakran feldühödött tömeget, de az óriási rend­őri jelenlét ellenére is gyakran került sor komoly rendbontásokra. A pegidások arra panaszkodnak, hogy az ellentüntetők a fizikai erőszaktól sem riadnak vissza: nem ritka, hogy üvegeket, köveket dobnak a tüntetők közé, megpróbálják túlkiabálni a szónokokat, ellehetetleníteni, leszólni és verbálisan is fenyegetni a demonstrálókat. Ebből a hétfő esténkénti utcai csatából mára sokaknak elegük lett.
A résztvevők száma városonként is nagy eltéréseket mutat. Még mindig Drezdában vannak a legtöbben, úgy ezer-kétezer fő, a részvételi kedv a szónokoktól is függ. Nagyon népszerű például Hans-Thomas Tillschneider, a Patrióta Platform vezetője, akit sorozatunk második részében ismerhettek meg az olvasók. Nagyjából ötszáz fős csoport szokott részt venni a lipcsei Pegida, a Legida megmozdulásain. Kölnben a szilveszteri tömeges szexuális zaklatások hatására vonult többezres tömeg az utcára, akiket ott már igencsak népes ellentüntetői tábor fogadott.
A német médiában elsősorban a fokozott rendőri jelenlétről és az ellentüntetők magas számáról számolnak be, így a tévénézőkben az a kép alakul ki, hogy még a tüntetés környékét is tanácsos messze elkerülni.
Az ember azt gondolná, hogy Berlinben vannak a legnagyobb megmozdulások, de a három és fél milliós fővárosban a Pegida-tüntetés a kezdeti többezres tömeg töredékévé zsugorodott. Maradt egy kitartó, körülbelül százfős mag, ők a hétfő esti séta rendszeres résztvevői.

Pegida–Antifa 1-0
Egy nagyobb és egy kisebb csoportot pillantunk meg a tér tőlünk távolabb eső csücskében. A hangos többség kiabál, plakátokat emel a magasba. A kisebb, úgy 70-80 főből álló csoportot rendőrkordon veszi körül. Bejutni a pegidások közé csak a rendőrkordonon keresztül lehet. Két rendőr áll a bejáratnál és megkérdezi, hova megyünk. Közöljük, hogy részt kívánunk venni a demonstráción. Ekkor minden további nélkül készségesen beengednek, majd újra lezárják a kordont. Az ember úgy érzi magát, mintha be lenne zárva egy jókora ketrecbe. Az egyik tüntető transzparenst tart a magasba. A felirat arra hívja fel a figyelmet, hogy a németek éjjel, hétvégén, mínusz tíz fokban, akár minimálbérért is dolgoznak, állandó félelemben élnek a munkahelyük elvesztése miatt, az orvosnál másodosztályú állampolgároknak számítanak, nyugdíjasként szegénység vár rájuk – azért, hogy a migránsok tanulhassanak. (Az országba érkezők egyébként úgynevezett Willkommens-kurzuson vesznek részt. Az alapvető nyelvi és országismereti tanfolyamot ezután újabb nyelvi és szakmai képzések követik, államilag finanszírozott rendszerben.)

Egy izraeli zászlót pillantunk meg. A zászlót a rendezvény szónoka tartja, aki csak a keresztnevét árulja el. Jürgennek hívják, német zsidó. Beszédében a keresztények és a németországi zsidók jövőéért aggódik. Három gyermeke van és nem szeretné, ha menekülnie kellene az országból. Szenvedélyes beszédéből az is kiderül, hogy az iszlámon belül a radikális iszlámot tartja kifejezetten veszélyesnek. Azért vállalkozott erre a beszédre, hogy felhívja a figyelmet arra, hogy a németországi zsidóság érdekeit szerinte ma semmilyen párt vagy platform nem képviseli az AfD-n kívül.
– A CDU nem az, aminek indult: a hagyományos pártok kivétel nélkül balra tolódtak, de már nem az emberek oldalán állnak. A politikai erőtérben hatalmas vákuum keletkezett, amit egyedül az Alternatíva Németországnak képes betölteni – mondja a szónok, aki patriótának vallja magát, ami annyit tesz, hogy szereti a hazáját és aggódik Németország jövőjéért.
Miközben Jürgen beszél, különös dolog történik. A kordon túloldalán kiabáló Antifa (Antifasiszták, vagyis az ellentüntetők) körében egyre nagyobb bizonytalanság alakul ki. Először felhagynak az ütemes skandálással, majd egyre többen hagyják el a teret. Mire Jürgen beszéde véget ér, az ellentüntetők szétoszlanak, csak néhány járókelő bámészkodik a kordon túloldalán. A mai meccs a Pegida egyértelmű győzelmével zárul. Úgy is mondhatjuk, hogy a 75. esti séta végeredménye 1-0 a Pegida javára. A 75. esti sétán nincs sok dolga a rendőrségnek. Amikor a beszédek véget érnek, kinyitják a kordont, és mindenkitől udvariasan elköszönnek, további szép estét kívánva.

Fő az óvatosság
Egyre többször merül fel a kérdés, hogy vajon milyen az Alternatíva Németországnak (AfD) és a Pegida viszonya? Erre a hivatalos válasz az, hogy az AfD egy párt, a Pegida pedig egy mozgalom. Az előbbi politikai szerepvállalásra törekszik és választásokat szeretne nyerni, az utóbbi spontán, alulról jövő kezdeményezés, amely a figyelemfelkeltésre és az utcai demonstrációkra helyezi a hangsúlyt. Miközben szinte valamennyi lényeges kérdésben hasonlóan gondolkodnak, az AfD jelenlegi vezetése egyre inkább el szeretné választani a pártot ettől a mozgalomtól. Olyannyira, hogy a pártvezetés néhány hete felszólította az AfD vezető politikusait, hogy ne vegyenek részt szónokként a Pegida rendezvényein. A párt jobb szárnya, a Flügel ezzel olyannyira nem ért egyet, hogy Hans-Thomas Tillschneider, a Patrióta Platform vezetője a pártvezetés kifejezett tiltása ellenére mondott beszédet a Pegida drezdai rendezvényén, ami a berlini demonstációval egy időben zajlott.
Mi is elhagyjuk Berlint. A következő és egyben utolsó úti célunk Drezda, az Elba-parti város, Szászország fővárosa, amelyről először az jut az ember eszébe, hogy ez a város fizette minden bizonnyal a legnagyobb árat a második világháborúért. A brit légierő nemcsak porig rombolta az Elba-parti várost, hanem gyújtóbombákat is bevetett. A támadás katonai haszna vitatható. A város közlekedési és ipari szempontból nem játszott fontos szerepet, a hadműveleti területen kívül esett. Miközben a civil lakosságot elpusztították, a katonai szempontból fontos objektumok, például a repülőtér és több laktanya sértetlen maradt. A város porrá égett, a füstben és a tűzben több tízezer civil lakos vesztette életét. Drezda hajdan gyönyörű épületei romtengerré váltak.

A leégett templomok, többek közt az egyik legszebb, a Frauenkirche az NDK idején nem épült újjá, ám a romos katedrálisokat nem is bontották le: torzójuk mementóként emlékeztette 40 éven át a háborúban még meg sem született generációt a második világháború bűneire.
A német újraegyesítés új szellemiséget, innovációt és sok pénzt hozott a városba. A műemlékeket újjáépítették, így ma Drezda újra gyönyörű. A turizmus és a kulturális élet központja, a Semper Opernek, a Zwingernek, az újjáépített Frauenkirchenek, az új városházának és a város egyedülállóan gyönyörű fekvésének köszönhetően. Ebben a városban bontott zászlót 2014-ben a Pegida-mozgalom, itt zajlottak a 20-25 ezres tüntetések és itt érték el a legjobb eredményeket az AfD politikusai a márciusi tartományi választásokon.
Megérkezésünk után röviddel találkozót beszélünk meg Tatjana Festerlinggel, az AfD egyik alapító tagjával, aki a Pe­gida-tüntetések egyik rendszeres szónoka. A politikai aktivista találkozóhelyül egy éttermet javasol. Készülünk a másnapi interjúra, felderítjük, hogyan juthatunk el a megadott címre. Reggel azonban egy rövid üzenet érkezik: Tatjana új helyet és új időpontot jelöl meg a találka színhelyéül. Rövid az idő, taxival megyünk.
Megérkezünk a megadott címre, de Tatjana sehol. Az étterem zárva van. Benézünk az étterembe a kirakaton át. Egy pincérnek látszó férfi néz vissza ránk gyanakodva. Eltévesztettük volna a címet? Fél óra elteltével felhívjuk telefonon. Nem veszi fel. Újra tárcsázzuk a számot. Ekkor kijön a pincér az étteremből és a hátsó sörkertbe vezet minket.
– Tatjana mindjárt jön, szíveskedjenek helyet foglalni.
Még negyedórát várunk, amikor befut interjúalanyunk. De nem maradhatunk a nyitott kerthelyiségben. A pincér egy emeleti különterembe vezet minket.
– Itt nyugodtan beszélhetnek, nem hallja senki – nyugtatja meg Tatjanát, majd becsukja az ajtót és a kinti bárpultnál felhangosítja a zenét.
– Mitől fél? – kérdezzük beszélgetőpartnerünket, amikor egy kicsit megnyugszik.
– Tudják, én itt sokaknak az útjában állok. Ez nem Magyarország, itt nem úgy működnek a dolgok, mint az önök országában. Orbán Viktor az egyetlen esély… Nem félek, mert akkor nem állnék ki a transzparensekkel, nem szólalnék fel a rendezvényeinken és már rég abbahagytam volna, de ez nem jelenti azt, hogy nincs mitől tartani. Fő az óvatosság.
A beszélgetés végén szeretnénk még néhány képet készíteni a kertben. A pincér ismét óvatos. Lemegy, felderíti a terepet, majd szól, hogy jöhetünk…
Elkészülnek a képek, búcsúzunk. Nagyon örültünk a találkozásnak, a mielőbbi viszontlátásig és hasonlók. Tatjana tervezi, hogy hamarosan Budapestre látogat, de Macedónia is szerepel az úti céljai között. Kezet fogunk. Hirtelen eltűnik a szemünk elől, akár a kámfor. Nem tudnánk megmondani, hol ment ki, melyik kijáraton, és sem az érkezésekor, sem a távozásakor nem láttuk az autóját sem…
Természetesen nagyon örülünk, hogy a rendelkezésünkre állt. Németországi sorozatunkat a vele készített exkluzív interjúval fejezzük be, amit a következő lapszámunkban közlünk.
(folytatjuk)
Hernádi Zsuzsa