Elmondta, hogy Franciaország és Nagy-Britannia is kész támogatni egy ilyen, élelmiszerek és egészségügyi termékek célba juttatására szolgáló légihidat. A kancellár hozzátette, hogy Boris Pistorius védelmi miniszter ennek érdekében egyeztetni fog Párizzsal és Londonnal. Mindez – mint fogalmazott – mindössze csekély segítség az emberek számára a Gázai övezetben, de olyasmi, amit a német kormány meg akar tenni.

Hirdetés

„Izraelnek haladéktalanul, átfogóan és tartósan javítania kell a katasztrofális humanitárius helyzeten Gázában” – hangoztatta Merz, hozzátéve, hogy a vasárnap óta Izrael által engedélyezett több élelmiszer-szállítmány csak az első lépés lehet, többet várnak tőle.

Merz hangsúlyozta, hogy Berlin átfogó és nem csupán egy rövid távú tűzszünetet követel. Kiemelte, hogy ehhez a radikális iszlamista Hamász palesztin terrorszervezetnek is bele kell egyeznie túszai elengedésébe és fegyverei letételébe.

A német kancellár szót ejtett az EU-amerikai kereskedelmi megállapodásról is, amely véleménye szerint komolyan fogja sújtani az exportorientált német gazdaságot. „A német gazdaság jelentős károkat fog szenvedni a vámok miatt” – húzta alá. Hozzátette ugyanakkor, hogy nemcsak Európában és Németországban lesz érezhető a hatásuk. „Amerikában is látni fogjuk majd ennek a kereskedelmi politikának a következményeit” – hangsúlyozta, annak a meggyőződésének hangot adva, hogy az Egyesült Államok érdekeit sem szolgálják a vámok, amelyek magasabb inflációhoz vezetnek és akadályozzák a transzatlanti kereskedelmet.

„Nem vagyok megelégedve az eredménnyel” – szögezte le, hozzátéve ugyanakkor, hogy „többet nyilvánvalóan nem lehetett elérni”.