A határozattervezet mellett 382 képviselő szavazott, 284 nem támogatta, ketten pedig tartózkodtak. Az elfogadott dokumentum leszögezi, hogy a kormánykoalíció parlamenti frakciói támogatják Ukrajna további nagy hatótávolságú fegyverrendszerekkel és lőszerekkel való ellátását.

Hirdetés

Boris Pistorius védelmi miniszter az előterjesztés parlamenti vitájában kijelentette, hogy Ukrajna továbbra is számíthat a német támogatásra. Ezt bizonyítja szerinte a nemrég megkötött kétoldalú biztonsági együttműködési megállapodás is. Pistorius ugyanakkor nem válaszolt Jürgen Hardtnak, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) képviselőjének arra a kérdésére, hogy Taurus típusú rakétákat kész-e Németország szállítani Ukrajnának. Az elfogadott javaslat e kérdésben homályos, a képviselők egy része szerint a nagy hatótávolságú fegyverekbe a Taurus rakéták is beleértendők, mások ezzel ellentétes álláspontra helyezkedtek.

Korábban írtuk