Németország túl nagy és túl kicsi

– Németországban a szemünk előtt zajlik a teljes politikai garnitúra- és nemzedékváltás: a fáradt szociáldemokraták helyére a Zöldek lépnek a baloldalon, a CDU–CSU-tól pedig szavazók milliót veszi el a bevándorlásellenes AfD. Mi történik itt?

– Való igaz, a középbal és a középjobb történelmi mélypontra zuhant Németországban. Miközben a nagykoalíció elmosta az eddigi két nagy párt közötti határokat, megindult a német társadalom polarizációja. Az utóbbi időben megrendült az ország hagyományos politikai stabilitása is: gyengült a kancellár, alacsony a kormánypártok támogatottsága, olyannyira, hogy meglepő volna, ha a koalíció kitartana a következő választásokig. Az a furcsa helyzet állt elő, hogy miközben Németország továbbra is az Európai Unió vezető hatalma, belpolitikai instabilitással kell szembenéznie.

– Ha a most megerősödő pártok kormányzati helyzetbe jutnának, változna Németország Európa-politikája?

– Nehéz megmondani, Németország mit gondol a világról és a saját szerepéről. Részben a történelmi tapasztalatokra, az önképzavarra vezethető vissza, hogy a politikai válság kéz a kézben jár az identitásválsággal. Miközben geopolitikai elemzésekkel nagyjából meghatározható, mi a német érdek, a pártok szándékairól keveset tudunk. A CDU például azon kívül, hogy az általa centrumnak nevezett politikai mezőn lavíroz, és különböző rövid távú alkukat köt, nem követ jól azonosítható, világos irányt. A felemelkedő pártok legalább elárulnak valamit szándékaikról. Az AfD bevándorlásellenes, a nemzeti érzésre egyedüliként hivatkozó, patrióta párt, a Zöldek pedig globalista, bevándorláspárti alakulat.

– Elképzelhető, hogy a német polgárok már a mostani uniós választáson is a változásra szavaznak?

– Valamilyen módon igen. Már csak azért is, mert Németország Európa-politikájában is érvényes, hogy a CDU–CSU, illetve az SPD keveset árul el valós szándékairól. Úgy tűnik, hogy mások, például az AfD szavazói motiváltabbak. Egy választáson persze sok szempontot kell figyelembe venni: kinek milyen a mozgósítási képessége, hogyan alakul a részvétel, milyen nem várt események zajlanak a kampányban és így tovább. Mandátumbecslésre éppen ezért csak óvatosan vállalkozhatunk. Egy biztos: a CDU kampánya máris félresiklott. Egészen szürreális, ahogyan mélyen hallgatnak a bevándorlásról, és minden erejükkel a klímavédelemre próbálják terelni a szót. A német embereket foglalkoztató nagy kérdésekről alig esik szó ebben a kampányban.

– Mi lehet annak az oka, hogy a CDU–CSU-ban lassan felülkerekedik a baloldal felé nyitó irányzat?

– A politikáról általánosságból elmondhatjuk, hogy amikor a vezetők döntést hoznak, néha nem számítanak rá, mennyire elszabadulhatnak az események. Amikor Angela Merkel 2015-ben egyedül eldöntötte, hogy bevándorlókat hív az országba, olyan csapdahelyzetbe került, amelyből láthatóan azóta sem tud kikecmeregni. Minél tovább vergődik ebben a csapdában, annál inkább magával rántja a pártját is. Biztosan állíthatjuk tehát, hogy az egykor kereszténydemokrata pártszövetség balratolódásának legutóbbi állomása a migráció ügye. A CSU sokáig kitartott eredeti értékei mellett, de részint a CDU-hoz fűződő szoros kapcsolat, részint a bajorországi gazdaság megtorpanása és a társadalom átalakulása miatt sokat veszítettek támogatottságukból. Szilárd politikai bázis híján pedig nem vállalhattak konfrontációt a CDU-val. Így aztán mostanra az a helyzet állt elő, hogy a CDU–CSU elveszítette kereszténydemokrata jellegét, és centrista, de még inkább balközép irányba húzódó politikai alakulatnak tűnik.

– Az utóbbi időben megroppant Magyarország jó hírneve a német sajtóban. Elképesztő hazugságokat, torz információkat szállítanak a magyar kormányról, Orbán Viktorról, és mintha az ottani közvélemény egy része hitelt is adna ezeknek az információknak. Végzetes törésről van szó a német–magyar kapcsolatokban, vagy csak kisebb tünetről?

– Mindenképpen el kell különítenünk a kapcsolatrendszer egyes szintjeit. Tény, hogy a német média egyoldalúan és rendkívül ellenségesen foglalkozik Magyarországgal. Nehéz olyan sajtómegjelenést felmutatni, amelyik legalább tárgyilagosan mutatná be hazánkat. Azonban társadalmi kapcsolataink a pozitív történelmi tapasztalatok miatt sokkal jobbak, a gazdaságiak pedig egyenesen kiválóak. Mindenesetre alapvető szempont, hogy a német–magyar kapcsolat messze túlmutat a pártpolitikai csatározásokon. Normális esetben jól tükrözi ezt a kormányközi viszony is, most azonban a migráció felborított mindent. Merkel lenullázta a saját karrierjét a migránsok beengedésével, ráadásul ezzel szembekerült a bevándorlásellenes tábort eleinte egyedül vezető Orbán Viktorral, ami nem használ a német–magyar kapcsolatoknak. Csak bízni lehet abban, hogy előbb-utóbb visszatérünk a normális kerékvágásba.

– Abból a tényből, hogy a mostani kampányban Orbán Viktor nem osztrák és olasz néppárti kollégáival, hanem azok ellenzékével, Strachéval és Salvinival találkozott, vajon következhet az, hogy az AfD felé is nyitunk a CDU–CSU szövetség ellenében?

– Külön kell kezelni az egyes pártokat. Az AfD megítélése, helyzete jelentősen eltér az Osztrák Szabadságpártétól vagy az olasz Ligáétól, utóbbiak kormányzati pozícióban vannak. Az előbbi néhány hónappal korábban megnyerte volna az osztrák választásokat, ha pedig ma voksolnának Olaszországban, Matteo Salvininak hívnák az új miniszterelnököt. Az útkeresés fázisában, amíg nem kerül a hatalom közelébe, az AfD nyilvánvalóan kisebb súlyú, kisebb befolyású párt. Ezzel együtt Strache és Salvini budapesti tárgyalásai azt jelzik, hogy Orbán Viktornak több forgatókönyve is lehet a folytatásra. A két említett politikus meghívása egyúttal erős üzenet az Európai Néppártnak. Nyilvánvaló ugyanis, hogy nekik nagyobb szükségük van a Fideszre, mint fordítva. Ennek bizonyságát hamarosan megtapasztalhatjuk az uniós választások végeredményének ismeretében. Ha ehhez hozzávesszük az egyedül kormányzó lengyel PiS-t, akkor lehetetlen észre nem venni, hogy a Fidesznek a néppárton kívül is vannak erős partnerei, és ez komoly magabiztosságot adhat a jövőre nézve.

– Tételezzük fel, hogy folytatódik az Európai Néppárt balratolódása. Milyen következményei lehetnek a paktumpolitikának?

– Az Európai Néppártnak a baloldali vadhajtásokat kellene lenyesegetnie a jobboldaltól való elhatárolódás helyett. Hosszú távon ugyanis semmi jó nem származik abból, ha a mérsékelt baloldaltól a szélsőbalig terjedő politikai térben mozognak. Ha ez így folytatódik, a néppárt foglyul ejti saját magát. Manfred Weber hiába udvarol a szélsőbaloldalnak, a vitákból, reakciókból világosan kitűnik, hogy a túloldalon nem tisztelik őt. Hiába hízeleg, hiába ajánl szövetséget balra, semmit nem ér el, mindössze gyenge alkupozícióba lavírozza magát. Az Európai Néppártnak vissza kellene térnie a szavazóihoz, a hagyományaihoz, és természetes közege, a jobboldal felé kellene nyitnia.

– Mi lesz akkor, ha a térségünk gazdaságát uraló Németország mellé a globális gazdaság más szereplői – Kína, Oroszország – is felzárkóznak? Vajon újjáéledhet a német birodalmi logika?

– A birodalom már láthatóan épül, de a németek öntudatra ébredéséről a következő évek döntenek. Mint már említettük, Németország jelenleg képtelen világosan artikulálni a vízióját. A XXI. Század Intézet minapi, a német kérdés visszatéréséről szóló konferenciáján Schmidt Mária úgy fogalmazott, hogy Németországban megölték a politikát és ezzel a demokráciát is. Szerintem ez a lehető legpontosabb leírása a jelenlegi helyzetnek. Berlinben nem mernek politikai döntéseket hozni, és egyáltalán nem képesek kölcsönösen előnyös alkukat ajánlani a többi tagállamnak. Ez a fokozódó nemzetközi nyomás közepette semmi jót nem ígér. Gondoljunk csak arra, hogy az amerikai büntetővámok és egy megállapodás nélküli brexit jelentősen visszavethetik az exportra épülő német gazdaságot. Konferenciánk legfőbb tanulsága, hogy Németország túl kicsi a világnak, és túl nagy Európának. Magyarország nagyon jól teszi, hogy megpróbál több lábon állni, ezért fontos az amerikaiakkal való szorosabb együttműködés, az oroszokkal való kiszámítható kapcsolatok, valamint a keleti nyitás, ezen belül a kínai stratégiai építkezés iránti pragmatizmus. Hazánknak egyidejűleg kell nyitnia a globális és regionális hatalmak felé, hogy mindenkit érdekeltté tegyünk Magyarország sikerességében.