A német szabaddemokrata párti (FDP) politikus Bogotába való elindulása előtt nyilatkozott.

Hirdetés

„Bogotában nyilvánosan is fel fogjuk hívni a figyelmet arra, hogy a menedékjog nem a megfelelő út a német munkaerőpiacra”

– hangsúlyozta.

Az idén novemberrel bezárólag 3510 kolumbiai állampolgár nyújtott be menedékkérelmet Németországban. Kolumbia ezzel kilencedik volt azon országok listáján, ahonnan a legtöbb kérelmező érkezett. Összehasonlításul: 2018-ban a német bevándorlási hivatal szerint mindössze 133 kolumbiai állampolgár terjesztett elő menedékkérelmet. A beadványoknak ugyanakkor csak 0,4 százalékát ítélték el pozitívan.

Alsó-Szászországban nemrég figyelmet kapott egy eset, amelyben helyi lakosok próbálták megakadályozni olyan kolumbiai ápolók kitoloncolását, akiknek menedékkérelmét elutasították.

Korábban írtuk

Stamp kiemelte, hogy sokan azok közül, akik a menedékkérelem benyújtásának útját választották, szóba jöhetnek a rendes munkaerőpiaci bevándorlás szempontjából. „Ezért egy migrációs partnerségről állapodtam a kolumbiai kormánnyal” – ismertette a német különmegbízott. Hozzátette, hogy az egyezséget most végrehajtják, célja pedig az, hogy „a kilátástalan menedékkérelmek számát gyorsan csökkentsék”.