Nemzettelenített Európa

Noha a szöveg jogilag kötelező erővel nem bír, és a történelemoktatás, így a tankönyvek tartalma is tagállami hatáskörbe tartozik, a javaslat ijesztő. Az Európai Parlament „…úgy véli, hogy a sovinizmus, a nemi sztereotípiák, a hatalmi aszimmetriák és a strukturális egyenlőtlenségek mélyen gyökereznek az európai történelemben, és sajnálatát fejezi ki amiatt, hogy a történelemtanítás terén hiányzik a kellően multikulturális és a nemek közötti egyenlőséget figyelembe vevő megközelítés; létfontosságúnak tartja a nők és más, a történelem során alulreprezentált társadalmi csoportok marginalizálódásának kezelését, és felhívja a tagállamokat, hogy nemzeti tanterveikben helyezzenek nagyobb hangsúlyt ezekre” – áll egy ponton a szövegben.

Mindez irritáló, a távlati célok azonban egyenesen rémisztőek.

A tanítómester

Az Európai Parlament „…hangsúlyozza a historia magistra vitae elvében rejlő lehetőségeket, és úgy véli, hogy különösen Európa történelmének tragikus időszakai és sötét elemei nemcsak erőteljes emlékeztetőül szolgálnak a múlt hibáira, amelyek megismétlődését el kell kerülni, hanem felhívásként is, hogy közösen dolgozzunk a demokratikus és befogadó társadalmakért az unióban és globálisan” – írják az állásfoglalásban, és ezzel nem is lehet vitatkozni. Érdemes azonban felidézni, hogy kik és milyen célból piszkáltak bele eddig a történelemkönyvekbe. A kommunizmus alatt újragyártott múlt hazugságait például a mai napig nem sikerült teljes mértékben kiűzni a köztudatból.

Nem tudjuk, hogy milyen eredménnyel zárulnak majd az uniós választások, alakulhat úgy is, hogy a nemzetek Európája gondolatát favorizáló pártcsaládok erősödnek meg. A mostani állásfoglalás is jól mutatja viszont, hogy a jelenlegi vezetés már hozzálátott a föderális Európa kiépítéséhez. Brüsszel úgy véli, hogy az egységesítés csakis közös emlékezetpolitikával valósítható meg.

„A határokon átnyúló kritikus történelmi tudatosság oktatási és egyéb eszközökkel történő előmozdítása kulcsfontosságú ahhoz, hogy az európaiak képesek legyenek megérteni és feldolgozni múltjukat, magabiztosan kezelni a jelent, és a közös jövőért dolgozni.” A szöveg hemzseg az ilyen és ehhez hasonló lózungoktól. De bőven vannak benne olyan passzusok is, amelyeken egyértelműen látszik, hogy az alkotói nagyon is tisztában vannak azzal, mit is raknak most össze. „Őszintén értékelni kell az EU »múltpolitikáját«, amellyel az EU arra törekszik, hogy az európai projektet legitimálja, erősítse az európai összetartozás érzését és elősegítse a kontinens népeinek békés egymás mellett élését.” A szöveg ezt is írja: „Az európai integráció, az unió történelmének, intézményeinek és alapértékeinek, valamint az európai polgárságnak a megismerése alapvető fontosságú az európai összetartozás érzésének kialakulásához; kéri az európai történelem és az európai integráció tanítását, amelyet globális kontextusban kell szemlélni, valamint azt, hogy az európai polgárságra nevelés a nemzeti oktatási rendszerek szerves részévé váljon.” Egyúttal felszólítja a bizottságot és a tagállamokat, hogy „dolgozzanak olyan eredményeken, amelyek kifejezetten az európai történelmi tudatosság fejlesztésével foglalkoznak, és közösen dolgozzanak ki egy »uniós kézikönyvet« a tantervi tevékenységekhez, amely közös iránymutatásokat, pártatlan tényeket és számadatokat nyújt az európai történelem tanításához”.

Fele menjen a kukába?

Az állásfoglalás elismeri, hogy „…az európai nemzetek sokszínű és gyakran ellentmondásos történelme miatt annak politikai szintű feldolgozása nehéz és potenciálisan veszélyes vállalkozás”, és hogy „a múltról való megemlékezés és a múlt értelmezésének irányítására tett kísérletek mindig kihívást jelentenek”. Tény, hogy nem egyszerű feladat, vegyünk csak példának egy Bécsbe látogató magyart, aki belép az ottani hadtörténeti múzeumba. Az első élménye biztosan a megütközés lesz, hiszen a díszes lépcsőházban Haynau, Windisch-Grätz és Jelačić életnagyságnál nagyobb szobra fogadja, és legfeljebb csak az első sokk után gondol bele, hogy az osztrákok nagy részének szemében ők hősök, akik rendet tettek a birodalomban. És vice versa, ugyanilyen értetlenül állhat az egyszeri osztrák látogató egy magyar múzeumban Klapka vagy Görgei portréja előtt. Érdemes felidézni, hogy az Amerikai Egyesült Államokban mekkora feszültséget okoz a múlt eltérő értelmezése. Hogyne volna ez jóval bonyolultabb Európában, ahol ezeréves országoknak önálló múlttal maguk mögött kellene összegyúrniuk az Európai Egyesült Államok közös történelmét?!

Az nem derül ki az állásfoglalásból, hogy ezt közép- és hosszú távon milyen eszközökkel kívánja Brüsszel elérni, illetve mennyire tervezik kilúgozni a nemzeti tananyagokat. Van ugyanakkor a szövegben egy meglehetősen sokatmondó kijelentés: „…mivel bár vannak „történelmi tények”, amelyek a professzionális történelmi munkán alapulnak, beleértve a kutatást, a tanítást, valamint a források és a történelmi helyszínek megőrzését, nincs egyetlen monolitikus, vitathatatlan és örökkévaló „történelmi igazság”. Mi mást jelenthetne ez, mint a történelem relativizálását? Beszédes, hogy a történelmi tények szóösszetételét maga a szerző teszi zárójelbe.

Felejtsd el, honnan jössz

Aligha fér kétség ahhoz, hogy mindezzel a történelemtanítás nemzeti jellegének kiirtása a távlati cél. Csakhogy ez több szempontból is problémás.

– Maga az egyetemes történelem is a nemzetek történelméből adódik össze – mondja a Demokratának Szakály Sándor egyetemi tanár, a Veritas Történetkutató Intézet és Levéltár főigazgatója, a Károli Gáspár Egyetem kutató professzora, és rámutat: minden független országnak megvan a saját történelme, és bár üdvözlendő, ha ismerjük más országokét is, ezeket leváltani egy közös európai történelemre szamárság lenne. Főleg úgy, hogy a mostani kezdeményezésnek valószínűleg sokkal inkább az a célja, hogy megmutassa nekünk, hogyan is kell látni a világot. Ez pedig szakmai szemmel nézve elfogadhatatlan. Biztatásként ugyanakkor megjegyzi, hogy még a mostani Brüsszelnél jóval keményebb eszközökkel operáló kommunista rezsim sem tudta teljes egészében eltörölni a múltat, hiszen családi és más forrásokból is hozzá lehetett jutni a hivatalosan erőltetett szemlélettől teljesen eltérő információkhoz.

– A generációk egymásnak adták át a történeteket, harminc-negyven év kevésnek bizonyult ezek kiirtásához. Volt egyszer a megírt és a megélt történelem – mutat rá Szakály Sándor, és úgy véli, továbbra sem lesz ez másképp.

– Teljesen nem fogják átírni a történelmet, hamisítani sem fognak, de olyan szemlélettel tanítanak majd, ami a régi tapasztalatokat zárójelbe teszi. Inkább arra helyezik a hangsúlyt, hogy milyen múltbeli dolgok voltak, ami miatt rosszul érezhetjük magunkat – vélekedik Frank Füredi, a Mathias Corvinus Collegium brüsszeli képzési központjának igazgatója. Szerinte ezzel a központosított történelemmel Brüsszelben azt szeretnék elérni, hogy a fiatalok ne találják fontosnak saját múltjukat, inkább a kozmopolita énjük kerüljön előtérbe. Ezért akarják a régi tapasztalatokat zárójelbe tenni, és azt hangsúlyozni, hogy a történelem akkor kezdődött, amikor az Európai Uniót elkezdték építeni. Éppen ezért lehetőség szerint kerülni fogják azokat a tényeket, ikonikus évszámokat, amelyeket nem lehet az ideológiájukhoz hajlítani, de főleg azokat az eseményeket igyekeznek majd kiszorítani, amelyek tradícióként épültek be a nemzet életébe.