Népáradás – az első milliók nyomában milliárdok morajlanak

A nyugati világban, amelyhez mi is tartozunk, az 1960-as évektől ébredt föl az aggodalom a Föld hosszú távú jövőjéért. Akkor vált általánossá a fölismerés, hogy bolygónk erőforrásai végesek, és ha a népesedési és iparosodási folyamatok változatlanul folytatódnak, az akár katasztrófához, az emberi élet ellehetetlenüléséhez is vezethet.

Az aggodalmak egyik fő tényezője akkor a túlnépesedés volt és még maradt is sokáig. Nem is alaptalanul. Az emberiség lélekszáma a modern korban olyan ütemű növekedésnek indult, amilyenre addig nem volt példa. Az egymilliárdos lélekszám eléréséhez (az 1800-as évek elején) még évezredekre volt szükség, a második milliárdra (1930) már csak egy bő évszázad, a harmadikra (1960) harminc, a negyedikre (1974) tizennégy év. A sort folytatva: az ötödik milliárd elérése 13, a hatodiké 12, a hetediké 12, a nyolcadiké 11 évig tartott. A gyors növekedés következménye, hogy a valaha megszületett emberek közel tíz százaléka ma is él.

Meddig fog ez folytatódni? Mi lesz ennek a vége?

Ami a lélekszám gyarapodását illeti, ha nem is a végét, de a közeli jövőt elég pontosan meg tudjuk becsülni. A szakemberek ma már nagy biztonsággal állítják, hogy közeledik a lélekszám tetőzése, a legújabb becslések szerint még gyorsabban is, mint korábban gondolták. Egy évtizeddel ezelőtt a demográfusok körében konszenzus alakult ki abban, hogy a Föld lakosságának száma 11-12 milliárd körül stabilizálódik, onnan idővel lassú csökkenésre lehet számítani. A legújabb becslések ennél is optimistábbak. Az ENSZ hivatalos becslése tavaly 2080-ra, 10,4 milliárdra becsülte a csúcsot, a Római Klub megbízásából készült és idén márciusban közzétett legfrissebb tanulmány szerint viszont a század közepe előtt, már 8,8 milliárdnál bekövetkezik a fordulópont, onnan csökkenés kezdődik, ötven év alatt akár egymilliárd fővel.

A népességbomba tehát valószínűleg nem robban föl, gyermekeinket és unokáinkat nem kell féltenünk az éhen halástól. Változások mégis lesznek, méghozzá hatalmasak. A következő száz évben a Föld népessége valószínűleg olyan mértékben átrendeződik, amilyenre utoljára az őskorban volt példa.

Egy település, egy régió, egy ország népességszámának gyarapodása érthető módon a megszületett gyerekek számától függ. Ennek befolyásolására valamilyen szintű születésszabályozás mindig is létezett, a modern orvostudomány létrejötte előtt mégis inkább a magas gyermekhalandóság, mint a tudatos családtervezés tartotta egyensúlyban a népességet. Köztudomású, hogy a XX. század előtt a gyerekek többsége nem érte meg a felnőttkort, ráadásul a várható élettartam is alacsony volt. Az alkalmanként mégis megjelenő túlnépesedést a háborúk és a járványok fékezték. E két hatás következtében a Föld lakosságának száma a történelem során csak lassan és nem is egyenletesen nőtt. Krisztus születésekor nagyjából 300 millió ember élt a Földön, ezer évvel később ugyanannyi. A lélekszám a félmilliárdot csak 1500 körül érte el.

Innen már jó becsléseink vannak az egyes régiók népességének alakulásáról is. Az 1. táblázat azt mutatja, hogy a különböző korokban a Föld lakosságának hány százaléka élt az egyes kontinenseken (egész százalékra kerekítve). A számsorból meglepő összefüggés olvasható ki: mintha Európa és Afrika népessége egymást kiegészítve alakulna, ahogy az egyik nő, a másik csökken, és viszont. A kettő között azonban nincs oksági összefüggés. 1500 és 1900 között Afrika népessége elsősorban a gyarmatosítás és a rabszolga-kereskedelem következtében esett vissza, Európáé pedig a jólét elterjedésével és az orvostudomány fejlődésével összefüggésben nőtt. A XX. században Európa népessége abszolút számokban nem csökkent, viszont a Föld egészének lakossága megtöbbszöröződött, így állt elő az alacsonyabb részesedés. A XX. században azonban a jólét, ha korlátozott mértékben is, Afrikába is elért, a rabszolga-kereskedelem megszűnt, az életfeltételek javultak. Afrika népességének gyarapodása a globális növekedés ütemét is jóval meghaladta, a részesedése ezért nőtt.

A 2. táblázat a közelmúlt tényleges lélekszámát és a közeljövő becsléseit mutatja kontinensenként, abszolút számokban, millióra kerekítve, még a korábbi, 10,5 milliárdos tetőzéssel számolva. Ez a számsor domborítja ki igazán, hogy a népességben hol zajlanak a legnagyobb változások. Érdemes fölfigyelni arra a tényre, hogy egy hosszú emberöltővel ezelőtt, 1950-ben Afrika lakossága fele volt Európáénak. Ha külön kiemeljük a szubszaharai régiót, az úgynevezett Fekete-Afrikát, a megjelölt időpontban még háromszoros az európai többlet. A század végére Afrikáé lesz közel hétszeres, és nem látszik jele annak, hogy legalább ott megtorpanna.

Mindeközben Ázsia és Amerika népességének növekedése húsz éven belül megáll és csökkenésnek indul. Mivel a mezőgazdaság ma már akár húszmilliárd ember számára is képes megtermelni az élelmet, és az egészségügyi ellátás leg­alább alapszinten mindenütt hozzáférhető, a változás meghatározó forrása a gyermekszületések száma (a várható élettartam alakulása egy nagyságrenddel kisebb hatású tényező). A statisztika azt vizsgálja, hogy egy nőnek élete során hány gyereke születik. Az értéket teljes termékenységi mutatónak, angol nevén total fertility rate-nak, rövidítve tfr-nek nevezik. Mint köztudott, egy adott közösség akkor reprodukálja önmagát, ha ez a tfr 2,1. Alacsonyabb értéknél a közösség létszáma csökken, magasabb értéknél nő.

3. táblázatunk a tfr kontinensenkénti alakulását mutatja. Jól látható, hogy a gyereklétszám növekedése Afrikán kívül az egész világon megállt, és az összlétszám csak azért növekedik még, mert nagyobbrészt azok vannak szülő korban, akik a magasabb tfr idején születtek. Afrika azonban más eset, itt a növekedés szakadatlan, még ha az 1960-as, 1970-es évek csúcspontjától csökkenés következett is be.

Mi következik mindebből? Nem kevesebb, mint hogy miközben Ázsia és Amerika országai a következő évtizedekben kontroll alá vonhatják majd a népesedésüket, és idővel kezelhető mértékű csökkenéssel számolhatnak, Európa gyorsuló csökkenést, Afrika robbanásszerű növekedést lesz kénytelen elviselni.

Az afrikai kontinensen ma másfél milliárd ember él, 25 év múlva egymilliárddal, a század végére újabb másfél milliárddal lesznek többen. Otthoni életlehetőségek híján a legtöbbjük másutt keres majd megélhetést. Hol másutt, mint az elnéptelenedő Európában?

A migrációval az első milliók már meg is érkeztek, nyomukban ott morajlik a milliárdos népáradás. Történelemformáló kérdés, hogy Európa képes lesz-e ellenállni ennek a folyamatnak.