Fotó: MTI/EPA/Jim Hollander (szerk., archív)
Hirdetés

A Trumppal folytatott telefonbeszélgetésben Netanjahu azt mondta, hogy a lépés „történelmi igazságtalanságot javított ki”, miután Mike Pompeo amerikai külügyminiszter hétfőn, egy sajtótájékoztatón ismertette az amerikai kormány új álláspontját.

„Valakinek ki kellett mondania az igazságot, és Trump elnök ezt megtette, amiként a Golán-fennsíkkal és az amerikai nagykövetség Jeruzsálembe költöztetésével is megtette”- írta Netanjahu Twitter-üzenetében.

A The Times of Israel című, angol nyelvű izraeli honlap értesülése szerint izraeli vezető tisztviselők úgy vélik, hogy Trump csalódott Netanjahuban, mert a folyamatos belpolitikai patthelyzet, amelyet az okoz, hogy a megismételt választásokat követően sem sikerült kormányt alakítani, jelentősen késlelteti Washington régóta várt közel-keleti béketervének bemutatását.

Egy nevének elhallgatását kérő, újságíróknak nyilatkozó vezető tisztviselő szerint az izraeli kormányfő hónapok óta próbálta elérni az amerikai politikai álláspont megváltoztatását a telepespolitikával kapcsolatban.

A ciszjordániai izraeli települések tanácsának vezetője, Oded Revivi úgy nyilatkozott a The Times of Israelnek, hogy David Friedman amerikai nagykövet – a telepesek ismert támogatója – személyesen segítette az amerikai döntés megszületését.

Több jobboldali törvényhozó, köztük Ajelet Saked, az Új Jobboldal nevű párt második embere szerint a változás lökést adhat Ciszjordánia annektálásához. „Itt az ideje, hogy kiterjesszük szuverinitásunkat ezen közösségekre” – jelentette be közleményében a telepesekkel kapcsolatban Saked. „A zsidó népnek törvényes és morális joga van ősei hazájában élni”- tette hozzá.

A Ciszjordánia területére a tervezett palesztin állam megteremtéséhez igényt tartó Palesztin Nemzeti Hatóság szerint az Egyesült Államok döntésével azt kockáztatja, hogy „a nemzetközi jogot a dzsungel törvénye váltja fel”.

Washingtonnak „nincs joga és felhatalmazása arra, hogy visszavonja a nemzetközileg jóváhagyott határozatokat, és arra sem, hogy törvényességgel ruházza fel az izraeli telepeket” – hangsúlyozza az az amerikai döntésről Rámalláhban kiadott állásfoglalás.

Az izraeli külügyminisztérium szerint ugyanakkor mostantól fogva „nincs vita a zsidó nép jogáról Izrael területére”.

A több évtizedes nemzetközi konszenzus értelmében telepek építése megszállt területeken nem egyeztethető össze a nemzetközi joggal. Jogvédők szerint a telepépítésekkel Izrael megváltoztatja a megszállt területek lakosságának összetételét, ami háborús bűnnek minősül. Az Európai Unió a zsidó telepeket nem ismeri el Izrael Állam részének.

Törökország bírál

Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter kedden hivatalos Twitter-fiókján kifogásolta Washingtonnak azt az állásfoglalását, amely szerint a ciszjordániai zsidó telepek építése nem ellentétes a nemzetközi joggal.

A török diplomácia vezetője bejegyzésében azt írta: egyetlen ország sem áll a nemzetközi jog felett. A nemzetközi jog szempontjából semmilyen érvénnyel nem rendelkeznek a „kész tény”-jellegű kijelentések – tette hozzá.

Mike Pompeo amerikai külügyminiszter hétfői sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy az amerikai kormányzat nem tekinti a nemzetközi joggal ellentétesnek a – palesztin önrendelkezésű területen épített – ciszjordániai zsidó telepeket. Pompeo leszögezte: Ciszjordánia leendő státuszával nem kíván foglalkozni, az az izraeli-palesztin béketárgyalások témája, és a kérdést a két tárgyaló félnek kell megoldania. Úgy fogalmazott: a nemzetközi jog egyébként önmagában nem fog békét teremteni.

Elemzők a bejelentéssel kapcsolatban emlékeztettek arra, hogy az Egyesült Államok korábban évtizedeken keresztül – az ENSZ-határozatoknak megfelelően – törvényellenesnek ítélte a zsidó telepek létrehozását a megszállt palesztin területeken. A szóban forgó területeket a palesztinok a béketárgyalásokon maguknak követelik a jövendő palesztin állam számára, s követelésüket a nemzetközi közösség is támogatja.

Törökország határozott bírálója Izrael palesztinokra vonatkozó politikájának, és hosszú ideje kampányol a Gázai övezet blokádja ellen is.

A Palesztin Hatóság szerint Pompeo nyilatkozatával „az Egyesült Államok teljesen elvesztette a szavahihetőségét, és már nincs semmilyen szerepe a békefolyamatban”. Washington azt a veszélyt idézi fel, hogy „a nemzetközi jogot a dzsungel törvénye váltja fel” – írták Rámalláhban kiadott közleményükben. Hangsúlyozták: az amerikai kormányzatnak „nincs joga és felhatalmazása arra, hogy visszavonja a nemzetközileg jóváhagyott határozatokat, és arra sem, hogy törvényességgel ruházza fel az izraeli telepeket”.