New York Times: Semmit nem érnek a szankciók, de jövőre valószínűleg máshogy lesz

Az Observatory of Economic Complexity kimutatásából világosan kiderül: az Európai Unió számos elkötelezetten szankciópárti tagállama is növelte Oroszországgal zajló kereskedelmének volumenét az orosz-ukrán háború kitörése óta, így egyértelműen saját szavaival ellentétesen cselekszik. A New York Times az OEC adatsorából részletes elemzést készített, ezek főbb megállapításait szemlézte a Mandiner.

A gazdasági elemzőintézet Oroszország 13 fontos kereskedelmi partnerének Oroszországba irányuló exportját és onnan származó importját vizsgálta: a kereskedelmi volumen szerinti sorrendben Kínáét, Németországét, az Egyesült Államokét, Törökországét, Dél-Koreáét, az Egyesült Királyságét, Hollandiáét, Japánét, Indiáét, Belgiumét, Spanyolországét, Brazíliáét és Svédországét. Az adatsor úgy állt össze, hogy a vizsgált országok és Oroszország 2017-2021 közötti átlagos havi kereskedelmi forgalmát hasonlították össze a háború utáni hónapok átlagával.

Mindenki kereskedik tovább

Összesítésükből kiderül: Oroszországgal folytatott kereskedelmét a tizenháromból csak öt ország csökkentette, érdemi csökkenés ezen belül is csak az Egyesült Királyság (-79%), Svédország (-76%), illetve az Egyesült Államok (-35%) Oroszországhoz fűződő kereskedelmi kapcsolataiban történt. Dél-Korea és Oroszország kereskedelmi volumene is 17 százalékkal csökkent ugyan, de rendkívül egyoldalúan: míg az Oroszországba irányuló dél-koreai export 43 százalékkal, Dél-Korea orosz importja csak 4 százalékkal csökkent, így Oroszország a velük folytatott kereskedelmen messze jobban keres most, mint korábban, és Dél-Korea sem mondott le az orosz nyersanyagokról. Ennél még jóval súlyosabb a helyzet Németországban, amely úgy ért el 3 százalékos csökkenést Oroszországgal folytatott kereskedelmének volumenében, hogy a korábbinál 51 százalékkal kevesebb német árut küld Oroszországba, Oroszországból származó importjának értéke ugyanakkor 38 százalékkal növekedett. Ennek hátterében a gázárrobbanás áll, s ezen a kereskedelmi átrendeződésen is kitűnően kerestek az oroszok.

A fennmaradó nyolc ország ugyanakkor gátlástalanul kihasználta az Oroszország nyújtotta kereskedelmi lehetőségeket. Így ját el az Oroszországot szankcionáló Nyugathoz sorolható országok közül Hollandia, Japán, Belgium és Spanyolország: a holland-orosz kereskedelem 32, a japán-orosz 13, a belga-orosz 81, a spanyol-orosz 57 százalékkal bővült. Ezen országok mindegyike jelentősen kevesebb árut exportál ma Oroszországba, mint korábban, ugyanakkor a „mindössze” 40 százalékos importnövekedést felmutató Japánon kívül mindegyikük több, mint dupla annyit importál onnan, busás jövedelmet biztosítva Oroszországnak – s mivel az orosz vezetékes gáztól gyakorlatilag független országokról beszélünk, itt a németekéhez hasonló kényszerhelyzetről szó sincs, ezek a derék szankciópárti országok azért adnak ma Oroszországnak több pénzt, mint február 24-e előtt, mert üzleti megfontolások mentén így döntöttek.

Belgium esetében egyre gyanúsabb, hogy valóban a szankciók alól gondosan kihagyott, pedig semmilyen szempontból nem stratégiai jelentőségű gyémántbiznisz bevételeiről van szó. A fennmaradó négy államról eddig is tudható volt, hogy nem állnak be a Nyugat szankciós gazdasági háborújába, és az oroszok körüli romló kereskedelmi hangulatot a gazdasági növekedés, az inflációcsökkentés és a felzárkózás eszközeként használják majd. Esetükben mindössze a változás mértéke a megdöbbentő: a kínai-orosz kereskedelmi kapcsolatok 64, a brazil-orosz kapcsolatok 106, a török-orosz kapcsolatok 198, az indiai-orosz kapcsolatok 310 (!) százalékkal bővültek. Kína és Törökország még exporttal is sokkal (24, illetve 113 százalékkal) több pénzt keres Oroszországban most, mint a háború előtt, India és Brazília exportja is csak csekély mértékben (19, illetve 13 százalékkal) csökkent, importoldalon pedig mindannyian valóságosan rávetették magukat az orosz nyersanyagokra: a kínaiak 98, a brazilok 166, a törökök 213, az indiaiak 430 százalékkal több orosz árut vesznek most, mint a háború kezdete előtt.

Ezért nem működnek a szankciók

Sok mindennek lehet az ilyet nevezni, de kivéreztetésnek rendkívül nehéz. Ezt így látja az adatsort összeállító elemzőintézet vezető közgazdásza, Gilberto Garia-Vazquez is, aki a New York Times-nak úgy nyilatkozott, „Oroszország a gazdasági szankcióknak jobban ellen tudott állni, mint arra számítani lehetett, s ebben segítette a magas olaj- és gázár, illetve a fosszilis tüzelőanyagoktól való függőségünk.”

A New York Times elemzésében azt írja, „eddig ezek az adatok azt támasztják alá, hogy mennyire beágyazódott Oroszország a globális gazdaságba, ezáltal Moszkva a háború kilencedik hónapjába lépve is jelentős összegeket tud keresni”. Hozzáteszik, ez azért talán nem lesz mindig így, hiszen „Oroszország képessége arra, hogy a világ többi részével kereskedjen, a következő hónapokban tovább szűkülhet, ahogy a Nyugat további korlátozásokat vezet be” – bár nem világos, hogy ha a Nyugat bizonyos, az orosz gáztól nem függő részei a saját korlátozásaik ellenére is növelik az Oroszországgal folytatott kereskedelmük volumenét, akkor ezek a korlátozások miként hatnának rájuk, illetve azokra, akik már eddig is fütyültek a szankciókra. Sokkal valószínűbb forgatókönyv az, amit a NYT elemzésének egy későbbi pontján ír: „Ahogy Oroszország Európához fűződő régi gazdasági kapcsolatai fokozatosan felbomlanak, új szövetségek alakulnak, az áruk pedig az adatok tanúsága szerint átirányításra kerülnek más országokba.”

Az NYT emlékeztet, mindez annak ellenére történik így, hogy az EU, az USA és az Egyesült Királyság súlyos gazdasági megtorló intézkdéseket vezettek be Oroszországgal szemben, személyükben több száz üzletembert, politikust szankcionáltak, leválasztották Oroszország bankjainak zömét a nemzetközi pénzügyi rendszerről, a repülőtereikről, megtiltották a fejlett technológiák kivitelét Oroszországba, illetve vállalataik is kivonulnak az országból, felbolydítva ezzel az oroszok lakossági fogyasztását.

A teljes cikk IDE kattintva érhető el.