A hírt Han Duk Szu dél-koreai miniszterelnök a szerdai kabinetülést követő televíziós beszédében jelentette be. A jelenleg nagy-britanniai látogatáson tartózkodó Jun Szok Jol elnök a nap folyamán korábban virtuálisan vett részt a phenjani közlés nyomán összeült nemzetbiztonsági tanács megbeszélésén, melyen a hírszerzés vezetője és több miniszter is részt vett. Sabrina Singh, az amerikai védelmi minisztérium szóvivője azt mondta, az Egyesült Államok még vizsgálja, valóban sikerült- e Észak-Koreának pályára állítani a műholdat, és hasonló nyilatkozatot tettek dél-koreai, illetve japán tisztségviselők is. Dél-koreai tisztségviselők továbbá nem zárták ki azt sem, hogy a szerdai felbocsátás – melyet idén már két phenjani kudarc előzött meg – orosz technikai segítséggel valósult meg.

Hirdetés

A 2018-ban aláírt, a két Korea közötti feszültség csökkentése érdekében megkötött egyezményben a felek a többi között repülés- és fegyvermentes zónákban állapodtak meg, illetve felállítottak egy Korea-közi, forródróttal ellátott összekötő irodát is.

A dél-koreai védelmi minisztérium azt közölte, újrakezdi az egyezményben eredetileg megtiltott megfigyelőrepüléseket a két ország közös határszakaszánál. Mindeközben a dél-koreai Csedzsu-sziget kikötőjébe érkezett a Santa Fe nevű amerikai atomtengeralattjáró, egy nappal azt követően, hogy a puszani támaszpontra érkezett a nukleáris meghajtású Carl Vinson repülőgép-hordozó.

A hírt a dél-koreai haditengerészet jelentette be, hozzátéve, hogy szorosabbra fűzik a haditengerészeti kapcsolatokat az Egyesült Államokkal. Az észak-koreai állami hírügynökég, a KCNA azt állítja, hogy a kémműhold fényképeket készített a Guam szigetén lévő amerikai Andersen légibázisról és a helyi kikötőről, a felvételeket pedig továbbította Phenjanba.

Kim Dzsong Un észak-koreai vezető megtekintette a műholdról küldött képeket a nemzeti repüléstechnikai hatóság műholdirányító központjában tett látogatása során – jelentette a KCNA, hozzátéve, hogy a kémműhold hivatalosan csak december 1-től fogja küldetését megkezdeni. Kim a központban nagy eseménynek nevezte a műhold felbocsátását. Úgy fogalmazott, hogy Észak-Koreának immár van szeme, amely meszire ellát és van ökle, amellyel távol is le tud sújtani. Kiemelte, hogy „sokkal több” felderítő műholdra lesz szükség az ország önvédelméhez. A japán kormány szerint ugyanakkor nem igazolható, hogy a műhold pályára állítása valóban sikeres volt, így továbbra is vizsgálják az esetet.

A kínai külügyminisztérium fölszólított minden érintett felet, hogy a Koreai-félsziget békéjének biztosítása elsődleges fontosságú, és a régió minden országának érdeke most megőrizni hidegvérét. „Kína továbbra is konstruktív szerepet játszik, hogy elősegítse a Koreai-félsziget helyzetének politikai úton történő rendezését” – mondta Mao Ning, a kínai külügyminisztérium szóvivője.

A műhold repülési útvonalának és egyéb jeleinek átfogó elemzése után kijelenthető, hogy Phenjan katonai kémműholdja pályára állt, bár több időre van szükség annak megállapítására, hogy megfelelően működik-e – jelentette be a dél-koreai vezérkari főnökök egyesített bizottsága helyi idő szerint szerda délután. A műhold kilövésére reagálva a dél-koreai hadsereg a Japánnal és az Egyesült Államokkal közösen végzett újabb hadgyakorlatának tervéről számolt be.

Korábban írtuk

A kínai külügyminisztérium fölszólított minden érintett felet, hogy a Koreai-félsziget békéjének biztosítása elsődleges fontosságú, és a régió minden országának érdeke most megőrizni hidegvérét. „Kína továbbra is konstruktív szerepet játszik, hogy elősegítse a Koreai-félsziget helyzetének politikai úton történő rendezését” – mondta Mao Ning, a kínai külügyminisztérium szóvivője.