Fotó: ShutterStock
Hirdetés

A száraz tények azt mutatják, hogy Kína büszkélkedhet a világ legnagyobb K+F kapacitásával, a 100 legfejlettebb tudományos és technológiai innovációs klaszterével, valamint több mint 460 ezer high-tech vállalattal. Emellett azonban Kína joggal büszke „kínaiságára” és a több ezer éves kulturális örökségére is, amely egy egészen egyedi minőséget képvisel. Peking célja most az, hogy arra ösztökélje az utazni vágyó nyugatiakat, legyenek szemtanúi a kínai valóságnak, lerombolva a közkeletű tévhiteket. A vízummentességi kedvezmény kiszélesítése, az Utazás Kínában és a Vásárolj Kínában programok bevezetésével jelentősen megkönnyítették a turisztikai célú utazásokat, mindössze repülőjegyre, nyitott szívre és szellemre van szükség a kaland megéléséhez.

A Tiantai templom a Jiuhua-hegyen
Fotó: ShutterStock

Jelenleg pontosan 59 világörökségi és 59 világörökségi listára való felvételre váró turisztikai célpont várja a Kínába utazókat. A száraz sivatagoktól a síparadicsomokon, a fenyvesekkel borított magashegységeken, a trópusi szigeteken át a több ezer éves épített örökségig terjed a megcsodálni való kínálat. A Longmen-barlangok, a Wudang-hegység, a sanghaji Lu-hegy, a Lu Nemzeti Park, a Csangpaj-hegység, amely a szibériai tigriseknek ad otthont, a kínai Nagy-csatorna, Anhui Jiuhua és Tianzhu hegyek, a pekingi Dazu sziklarajzai, a csungkingi Három-szurdokgát, a Csungking- és a Gulangyu-sziget, a fujiani Mogao-barlangok és Hainan szigete.

Fotó: ShutterStock

Mindezeken felül öt szent hegyet tartanak számon Kínában, amelyek közül nekünk a Tajsanhoz volt szerencsénk. A több mint 7000 lépcső megmászása igazi erőpróba, azonban a hegytetőn levő buddhista kolostorban könnyen kipihenhetjük magunkat, miközben elveszíthetjük az otthoni gondokat. A tervek között szerepel a Tianmen felfedezése is, amely talán a leghíresebb az említett öt magaslat között. Széles körben ismert, hogy az Avatar lebegő hegyei is Kínában találhatóak, amelyet a helyiek Tianziként ismernek. A szakrális jelentőségű célpontok között meg kell említeni a Heng-hegy függőtemplomát, Sanhszi sziklafalra tapadó szentélyét, a a lösani óriás Buddha-szobrot, amely a legnagyobb a világon. Lhásza városa Tibetben szintén népszerű zarándokhely, ahol a világ legmagasabb hegyeinek árnyékában elmélyülhetünk az emberi létezés fontos kérdéseiben. Hainan szigetére érkezve is bőven van okunk az elmélkedésre, leginkább azon, hogy miért nem szerepel a kínai trópusi paradicsom azon a listán, amelyet olyan nyaralási célpontok fémjeleznek, mint Indonézia, Thaiföld vagy éppen Hawaii…

Az észak-kínai Harbinban (egy orosz hatásokat őrző kínai városban) minden évben nagyszabású Nemzetközi Jég- és Hószoborfesztivált szerveznek, az ide látogatókat extravagáns jégszobrokkal, életnagyságú jégvárakkal, lélegzetelállító havas tájjal és esti fényjátékkal bűvölik el. A hun betörések ellen emelt nagy fal pedig korántsem az egyetlen ámulatba ejtő emberi alkotás Kínában. A Hszianban levő 2200 éves terrakotta hadsereg ma is rendületlenül őrzi a birodalom első császárának sírját, megtekinthető Konfuciusz rezidenciája Santungban, ahol a kínai filozófus klánjának közel nyolcvan generációja élt, a sanghaji Bund elegáns sétálóutcája a Huangpu folyó mentén a német elegancia emléke, a Tiltott Város, a Nyári Palota, a hutongok pedig megrendítően szép történeteket mesélnek Kína több ezer éves múltjából. A felsorolás pedig korántsem teljes. Nincs ugyanis olyan kínai provincia, ahol ne találnánk legalább egy tucat olyan természeti vagy ember alkotta csodát, amelyek önmagukban megérdemelnék, hogy Kínába látogassunk.

A Longmen-barlangok
Fotó: ShutterStock

Természetesen a magyarok is nyomot hagytak maguk után Kínában. Sanghaj több ikonikus épületét Hugyecz László tervezte, ezek a mai napig meghatározóak a városkép tekintetében. Napjainkban pedig magyar szakemberek segítenek hasznosítani a Csungking környéki termálvízkincset. Petőfi Sándornak legkevesebb három köztéri szobra van Kínában, nevét pedig a két legnagyobb tiszteletnek örvendő kínai költőével együtt emlegetik. Katolikus, muszlim, buddhista szentélyekkel, kolostorokkal is szinte mindenütt találkozhatunk, a vallásüldözés ugyanis jórészt nyugati mítosz. A kínai államvezetés egyetlen szigorú elvárása, hogy a vallási szervezeteknek nem lehetnek átláthatatlan külföldi kötődéseik.

A nagyvárosi kalandokat keresők számára Peking, Csungking, Sanghaj, Sencsen, Ningbo és a többi kínai gigapolisz a megfelelő célpont. A kínai kocsma- és partikultúra meglehetősen hasonló az európaihoz, rengeteg az éjszakai bár, a táncos és élő zenés szórakozóhely. Peking és Sang­haj kiemelkedően színes kínálattal rendelkeznek az éjszakai élet területén, gyakorlatilag nincs olyan zenei műfaj és stílus, amelynek ne lenne saját otthona ezekben a városokban. Attól pedig nem szabad elriadni, hogy a szórakozóhelyeken mindenütt egyenruhás személyzet vigyázza a rendet. A szórakozást semmilyen tekintetben nem zavarják, azonban vita esetén felvállalják a döntőbíró szerepét.

Hongkong
Fotó: ShutterStock

Mindezek mellett Kína rendkívül olcsó! Már amennyiben megelégszünk a polgári színvonallal, és nem ragaszkodunk a rendkívüli luxushoz. Kínában ugyanis a fapados kisbüfétől a csillagászati árakkal operáló fine dining vendéglőkig minden megtalálható, egy ebéd azonban a legtöbb büfében könnyedén kijön 1500-2000 forintból, a jólakottság és a megelégedettség pedig garantált. A szállások árszabására ugyanez a széles skála jellemző, azaz a pár ezer forintos hostelektől a huszonezres kényelmes hotelszobákon át a nyugati luxusbrandekig válogathatunk. A luxushotelek tekintetében pedig jelentős fokozatbeli különbségek lehetnek, létezik 5 csillagos szállás elfogadható áron, és olyan is, amelyet már nem is igen tudnak csillagokkal kiemelni a kínálatból. Azzal azonban tisztában kell lenni, hogy nem minden hotelben fogadhatnak külföldi vendégeket, csak azokban, amelyek kiváltották a megfelelő engedélyeket, azaz garantálják a megfelelő színvonalat.

Fotó: ShutterStock

A kínai nyaralást nagyban megkönnyíti, ha a repülőtéren egy helyi SIM-kártyába is beruházunk. A Nihao Mobil éppen a turisták kiszolgálására jött létre, egy kéthetes kártya 10 ezer forintba kerül, amelyhez 30 GB internet tartozik. Ha pedig van internet, az azt jelenti, hogy mindenre van megoldás. Kínában ugyanis az élet minden technikai jellegű problémájára létezik valamilyen app. Ezek között az AliPay és a WeChat az uralkodó alkalmazások, ezek egyesítenek magukban egy sor olyan funkciót, amelyek segítik az utazást és a hétköznapi életet: térkép, taxi- és ételrendelés, szállodafoglalás, közösségi közlekedéshez való hozzáférés. Az AliPay segítségével fizetni is tudnunk, készpénzre így nemigen van szükség. Az AliPaynek saját fordítója is van, így amikor beülünk egy vendéglőbe, és leolvassuk a QR-kódot, akkor egy kevés angol nyelvtudással elolvashatjuk az étlapot, a pantomim-előadást pedig mellőzhetjük a kommunikációból. Bár kétségtelen, hogy a „valami finom helyi ételt szeretnék, tessenek adni valamit!” című kézjáték sikeres befejezését minden esetben hatalmas ováció kíséri.

Csungking
Fotó: ShutterStock

Mindezek tetejében Kína hihetetlenül biztonságos ország, a tisztaság pedig mindenütt közel makulátlan. Azaz néha a kínaiak is szemetelnek, de legkésőbb az esti órákban a köztisztasági cég emberei rendet tesznek, reggelre pedig olyanok a közterületek, mintha az AI generálta volna elénk a képet. A tisztaságra jellemző, hogy tanúi voltunk egy párbeszédnek, amely során arról társalogtak a felek, hogy mesés jutalomba részesítik azt az illetőt, aki Peking bármely repülőtere vagy vasútállomása környékén egy eldobott csikket talál. A rendőrök mindig kedvesek és segítőkészek, sajátjaikkal és a turistákkal egyaránt. Több alkalommal is belefutottunk igazoltatásba kínai útjaink során, azonban eddig csak jó szándékú érdeklődést tapasztaltunk. Még akkor is, amikor szembebicikliztünk a forgalommal vagy sisak nélkül vezettünk robogót. A legnagyobb veszély, ami mondjuk az este sétáló turistákat fenyegeti, hogy belefutnak egy ittas kínai tárasaságba, amelynek tagjai kedvesen ragaszkodnak ahhoz, hogy még néhány ital közös elfogyasztásával pecsételjék meg a kínai és magyar nép barátságát. Illetve a kockázatok tekintetében beszélnünk kell arról, hogy iszonyú nehéz ellenállni a sok csecsebecsének, amit szinte fillérekért kínálnak egy-egy bazársoron. Nem ajánljuk senkinek, hogy a repülőtéren derüljön ki, hogy a súlytöbblet miatt extra díjat kell fizetni…

Végül az utazás tervezésénél feltétlenül tekintetbe kell venni, hogy Kínában nyáron elképesztő hőség van. A párás meleg nem jelent gondot, ha a tengerpartra vagy a magas hegyekbe utazunk, a nagyvárosok azonban csak ősszel és tavasszal élvezhetőek, nyáron kizárólag a klimatizált kocsmákban, múzeumokban, vendéglőkben túlélhető a nyaralás. És ugye senki nem szeretne két hétig egy hűvös kínai kocsmában szenvedni, külföldi és helyi sörcsodák társaságában?