Nyert a fősodor

Az előre hozott választásokra azért került sor, mert idén júniusban Geert Wilders, a Szabadságpárt vezetője kilépett a négypárti koalícióból, majd augusztusban az Új Társadalmi Szerződés (NSC) is elhagyta az akkor már csak ügyvivő kormányt. A koalíció egyébként is gyenge lábakon állt. Wilders jelentős kompromisszumok árán lépett szövetségre a Néppárttal (VVD), a Farmerek és Polgárok Mozgalmával (BBB) és az Új Társadalmi Szerződéssel: lemondott a legerősebb párt vezetőjeként neki járó miniszterelnöki posztról, és visszavonta az iszlámmal kapcsolatos, vitatottabb kijelentéseit, cserébe új partnerei „Európa legszigorúbb bevándorlási politikájának” megteremtését ígérték meg neki. Ebből azonban semmi nem lett, a beteljesületlen ígéretek miatt pedig a Szabadságpárt támogatottsága is csökkenni kezdett. Májusban ezért Geert Wilders egy sajtótájékoztatón tízpontos tervet mutatott be, amelyben konkrét, kompromisszummentes javaslatokat tett a bevándorlás visszaszorítására. A koalíciós pártok várható módon ezt nem írták alá, így Wilders kilépett a koalícióból. Nyáron aztán az Új Társadalmi Szerződes által delegált külügyminiszter is lemondott, miután az ügyvivő kormány nem volt hajlandó az általa elvárt szigorúságú szankciókat bevezetni Izraellel szemben.

A Kereszténydemokraták (CDA), a Néppárt és a D66 a stabil, kiszámítható politikának az ígéretével kampányoltak. A migráció kérdését továbbra is a Szabadságpárt képviselte a legmarkánsabban, amely az előző kampány során felvett mérsékelt retorikát hátrahagyva ismét radikális hangot ütött meg.

A D66-vezér Rob Jetten népszerűsége csak a kampány legvégén ugrott meg. Egészen addig úgy tűnt, hogy a Szabadságpárt vagy a Zöld Munkáspárt fogja megnyerni a választásokat. Végül előbbi tizenegy, utóbbi öt helyet veszített. Frans Timmermans, a Zöld Munkáspárt elnöke és egyben Orbán Viktor nagy ellensége még a választások estéjén lemondott.

Rob Jetten alighanem ellesett pár dolgot Wilders tavalyi kampányából, mivel idén ő is mérsékelten progresszív, de egyben óvatosan nacionalista politikus imázsát vette fel. Például kijelentette, hogy „a holland zászló nem csak a Szabadságpárté”, ezzel próbálva elfedni, hogy ő valójában az Európai Unió elkötelezett híve. Emellett a bevándorlás kérdésében is csak óvatos megoldásokat javasolt. Mindezzel Jetten sok új támogatót is szerzett, amihez az is hozzájárult, hogy a D66 minden párt közül a legtöbbet, 2,2 millió eurót költött kampánycélokra.

A választások legnagyobb vesztese a keresztényszociális Új Társadalmi Szerződés, amely húsz mandátummal szerzett kevesebbet, így nem került bele a parlamentbe. Korábbi támogatói nagy része átpártolt, pontosabban visszatért a Kereszténydemokratákhoz. A Néppárt mindössze két mandátumot veszített, ami sikernek számít, hiszen a kampány alatt úgy tűnt, hogy lehet abból akár tíz is. Vezetőjének, Dilan Yeşilgöznek akkor nőtt meg újra a támogatottsága, amikor határozottan kijelentette, hogy sem a Szabadságpárttal, sem a Zöld Munkáspárttal (GL/PvdA) nem fog koalícióba lépni. Geert Wildersnek és a Szabadságpártnak 11 mandátuma veszett oda, ám megalakulása óta még ez az egyik legjobb eredménye. Szavazóinak jelentős része a szintén migrációellenes Ja21-hez, illetve a Fórum a Demokráciáért (FVD) nevű alakulathoz pártolt át. A Ja21 kilenc mandátumot szerzett, míg tavalyelőtt csak egy képviselővel lehetett ott az alsóházban. A Fórum a Demokráciáért hét mandátumot gyűjtött be, néggyel többet, mint 2023-ban. Utóbbi annak is köszönheti a sikerét, hogy korábbi vezetője, az oroszbarátság vádjába keveredő Thierry Baudet átadta a helyét Lidewij de Vosnak, egy fiatal hölgynek. A negyedik kormánypárt, a Farmerek és Polgárok Mozgalma szintén vesztesen jött ki a választásokból a maga négy mandátumával, ami hárommal kevesebb, mint az előző választásoknál.

De mit tudunk a győztes D66-ról? Rob Jetten tömörülése liberális-progresszív párt, legfontosabb szívügye a megújuló energia, 2022 és 2024 között Jetten klímáért és energiáért felelős miniszter volt. A párt nem ellenzi a bevándorlást, annak a szabályozását az Európai Unióra bízná. A természet „megmentése” érdekében drasztikusan csökkentené az állattartást, és bár azt állítja, hogy nem az elsődleges célja, hogy kivásárolja (értsd: állataik leöléséért anyagilag kompenzálja) a gazdákat, mégis lehetőségként tekintenek erre.

A leendő koalíció összetétele egyelőre bizonytalan. Tény ugyanakkor, hogy Jetten és a Néppárt vezetője, Dilan Yeşilgöz között jó a kémia, noha előbbi balra húzódna, míg utóbbi egy centrum–jobb kabinetről álmodik. Végső soron nemcsak a pártelnökök döntése a jövőbeli koalíció összetétele, hanem a pártoké, ami jelentősen megbonyolítja a helyzetet.

A Néppárt kizárta a Zöld Munkáspárttal való együttműködést, de azt még nem lehet tudni, hogy Timmermans lemondása befolyásolja-e ezt a döntést. Mindenesetre a közvélemény-kutatásokból nyilvánvalóvá vált, hogy a Néppárt támogatói nagy része nem szíveli a Zöld Munkáspártot. A Néppárt és a Kereszténydemokraták a Szabadságpárttal való szövetségre is határozottan nemet mondtak. Természetesen szóba sem jöhet egy olyan koalíció, amelyben a 66-os Demokraták vagy a Zöld Munkáspárt együttműködne a Szabadságpárttal, pedig talán ez lenne a legdemokratikusabb megoldás.

Persze kérdés az, hogy ennyi előzetes „kizárás” után milyen lehetőségek maradnak. A D66 számára az lenne optimális, ha hétpárti koalíciót kötne, a Zöld Munkáspárttal, a Kereszténydemokratákkal, a Denkkel, a Keresztény Unióval (CU), az Állatok Pártjával (PVDD) és a Szocialista Párttal (SP). Így 76 mandátummal tudnának kormányt alakítani. De nem valószínű, hogy ez fog bekövetkezni, hiszen arra még nem volt példa Hollandiában, hogy ennyi párt vegyen részt a kormányban. Ugyanakkor a Néppárt koalíciós álmait sem egyszerű valóra váltani. Egy centrum–jobboldali kormányhoz kellene még a D66, a Néppárt, a Kereszténydemokraták, a Ja21 és még egy, amely lehetne mondjuk az összezsugorodott Farmerek és Polgárok Mozgalma, mely 13 hellyel rendelkezik a 75 mandátumból álló felsőházban.

Jetten a kampány alatt senkivel sem zárta ki az együttműködést, ugyanakkor kissé ellentmondásosan azt is állította, hogy ha rajta múlik, a Ja21-gyel nem fog közösen kormányozni. Tény, hogy egy ilyen koalíció valóban feszültségekkel teli lenne, hiszen a D66 és a Ja21 másképpen vélekednek olyan fontos témákról, mint a migráció. A negyedik Rutte-kormány is azért bukott meg még 2023-ban, mert a Néppárt nem tudott megegyezni a Keresztény Unióval és a 66-os Demokratákkal egy migrációval kapcsolatos témában.

Ha a Néppárt mégis belemenne egy olyan konstrukcióba, amelyben a D66, a Zöld Munkáspárt és a Kereszténydemokraták kapnak szerepet, például kívülről támogatná ezt a hármast, akkor 86 mandátummal kormányozhatnának. Még az is lehet, hogy ebbe Yeşilgöz csak úgy egyezne bele, ha ő lenne a miniszterelnök. Mindenesetre történelmi fordulat lenne Jetten, illetve Yeşilgöz miniszterelnöksége. Hollandiának még nem volt sem homoszexuális, sem török–kurd származású kormányfője.

Egy másik lehetőség az lenne, ha a 66-os Demokraták, a Néppárt és a Kereszténydemokraták kisebbségi kormányt alakítanának. Ebben az esetben minden új törvényjavaslathoz többséget kellene keresniük a parlamentben.

A holland szavazóknak egy jelentős része folyamatos csalódásban él. Wilders győzelmének köszönhetően 2024-ben egy migrációellenes kormány alakult meg, amely véget akart vetni a tömeges bevándorlásnak. Csak 2024-ben 314 ezer bevándorló érkezett Hollandiába, és idén sem lesz kevesebb. A menekültközpontok körül mindennaposok a zaklatások, rablások, fenyegetések. Augusztus végén egy nigériai menedékkérő ölt meg egy 17 éves lányt, pár nappal előtte pedig megerőszakolt egy nőt. De nem csak a menedékkérők miatt panaszkodnak az emberek. Annyi külföldi él Hollandiában, hogy a hollandok már nem érzik magukat otthon a saját hazájukban. Ennek ellenére mégis a D66 nyerte meg a választásokat, és az ő prioritásaik nagyon eltérnek az előző kormány célkitűzéseitől.

Bárhogyan alakulnak is majd a koalíciós tárgyalások, Magyarország most sem fog szövetségesre találni a következő holland kormányban. Sem Jetten, sem Yeşilgöz nem osztja a magyar vezetés markánsan békepárti és migrációellenes álláspontját. Ez persze nem hoz változást, hiszen a megbukott Dick Schoof és elődje, Mark Rutte is gyakran a magyar kormány ellenében határozta meg magát az európai színtéren.