A 33 éves volt mexikói diszkoszvetővel, Angel Herediával májusban a brit The Sunday Times, most pedig a Der Spiegel című német hetilap készített interjút. Ebből közölt néhány napja részleteket a Zóna.hu internetes hírportál. Májusban nem kavart akkora port, mint most, az olimpia lázában. Az interjút annak aktualitása miatt szemlézzük. Az interjú első mondatai mellbevágnak:

„– Megnézi a százméteres síkfutás pekingi döntőjét?

– Persze. De tiszta olimpiai győztest nem fogunk látni. Még csak tiszta résztvevőt sem.

– A nyolc futóból…

– …Nyolc be lesz doppingolva.

– Ezt persze bizonyítani nem lehet.

– Mégis kétséget kizáróan így van. A 10,0 és a 9,7 másodperc között a dopping a különbség.”

Angel Heredia úr elárulja, hogy annak, aki a legmagasabb csúcsokra tör, elképesztően keményen kell edzeni, nagyon tehetségesnek kell lenni, és szüksége van egy edzőkből és segítőkből álló tökéletes csapatra is. És csak ezután teszik hozzá a legjobb doppingszerek a különbséget. Szerinte minden mindennel összefügg, és a szerek hosszú távon játszanak szerepet: segítenek abban, hogy ki tudd magad pihenni, hogy el tudd kerülni a leépülési fázisokat. Az élsport nem egészséges, mondja. Szétrombolja a testet. Marion Jones például olyan keményen edzett, hogy az páratlan. A szerek védték a sérülésektől. Aztán győzött és begyűjtötte az érmeket. De, teszi hozzá, a dopping nem amerikai probléma. Minden ország, minden szövetség, minden élsportoló érintett, és a felelősök közé tartoznak a nagy cipőgyártók is. Heredia elmondja, hogy például Marion Jonesnál a pihenőfázisok voltak a kritikusak. Versenyről versenyre ment 2000-ben, szüksége volt pihenésre. Kapott EPO-t, növekedési hormont, adrenalininjekciókat, inzulint. Az inzulin edzés után segít a fehérjeitalokkal együtt, mert gyorsabban szállítja a fehérjét és az ásványi anyagokat a sejtekhez. Mint megtudjuk, a doppingolásnak ritmusa van. Amikor októberben a szezon véget ér, várnak pár hetet, hogy a szervezet kitisztuljon. Aztán novemberben bepakolják a növekedési hormont és az EPO-t, majd hetente kétszer átvizsgálják a szervezetet, nehogy csomók képződjenek a vérben. Plusz jönnek a tesztoszteronlöketek. Ez az első program nyolc-tíz hétig tart, aztán szünet. Ekkor rögzítik a szezon céljait. Néhányan áprilisban akarnak jó időt futni, hogy szerződéseket kapjanak a legnagyobb versenyekre, másoknak csak a válogatók járnak a fejükben, s vannak, akiknek a céljuk az olimpia. Aztán beindítják a kijelölt célhoz igazított visszaszámlálást, és elkezdődik a következő ciklus.

„– Ismernem kell jól a sportolóimat és tudnom kell, hol, melyik szövetség milyen módszerekkel tesztel.

– Honnan lehet ezt tudni?

– Éberség. Informátorok.

– Annak idején maga is jó diszkoszvető volt. Miért kezdett el doppingolni?

– Amiért minden sportoló: mert mások is doppingolnak. Hirtelen olyan fiatalok, akiket addig megvertem, tíz méterrel nagyobbakat dobtak. Aztán megsérültem, de szerettem volna mégis bekerülni az olimpiai csapatba. A dopping azzá vált számomra, ami a legtöbb sportolónak: a sport része. Ha ma 12 órát edzel, az edződ holnap megint 12 órát vár tőled. Doppingolsz, mert ez másképp nem megy. Én mindent elolvastam, ami csak elérhető volt, beszéltem más sportolókkal, és hamarosan elterjedt, Angel jól kiismeri magát ezekben az ügyekben. Először csak tanácsért jöttek hozzám. Így kezdődött, aztán Trevor Graham edző megkérdezte, tudnék-e neki segíteni.”

Angel Heredia édesapja kémiaprofesszor, és ő is imádja a kémiát. Sportolóként megtanult mindent. Itt van például az EPO, mondja. Divatos. De az EPO vas nélkül csak félig működik olyan jól. Vannak olyan oxigénhordozók, amelyek felturbózzák az EPO-t. Az ő szere például, ha beinjekciózzák, megtízszerezi az EPO hatását. De vannak más szerei is, amelyek a szteroidok maradványait blokkolják: ha a sportolók vizeletmintát adnak, ezek a maradványok nem választódnak ki, így a tesztjük negatív marad. Vagy létezik egy enzim, amely lassan fal fel fehérjéket. Az EPO proteinstruktúrákból áll, így aztán ez az enzim gondoskodik arról, hogy egy versenyző B próbája egészen más eredményeket mutasson, mint az A próba. Aztán akadnak anyagok, amelyeket pár órával a verseny előtt kell bevenni, és megakadályozza az izmok elsavasodását.

„– Húszféle doppingszerem van, amelyek még mindig kimutathatatlanok az ellenőrzéseknél.”

A Spiegel riportere felteszi a legfontosabb kérdést:

„– Állandó teljesítmény világszínvonalon dopping nélkül elképzelhetetlen?

– Igen. 44 másodperc 400 méteren? Elképzelhetetlen. 71 méter a diszkosszal? Kizárt. Előfordulhat, hogy valaki egyszer hátszéllel 9,8 másodperc alatt futja a százat. De tízszer egy évben tíz alatt, esőben és hőségben? Csak doppinggal.”

Elárulja a receptet: tesztoszteron, növekedési hormon, EPO – kombináció egyéni változatokkal, melyek révén csodálatos dolgok válnak lehetővé.

„– Jerome Young 2002-ben a harmincnyolcadik volt a 400 méteres világranglistán, aztán elkezdtünk együtt dolgozni, és 2003-ban majdnem minden nagy versenyt megnyert” – mondja. Hereida sok pénzt kapott. Nagy eredményeknél 40 ezer dolláros jutalmat. Ha 16-18 eredményes sportolója volt egy évben, és 15-20 ezer dollárt kapott sportolónként, akkor – árulja el Hereida – kiszámítható, hogy elég jó élete volt. Ez az egész egy lánc volt, a sportolóktól az ügynökön át a szponzorokig, és mindenki tudta, hogyan játsszák ezt a játékot. És mindenki így akarta, mert így gazdagodtak meg belőle.

A riporter Maurice Green nevét idézi, aki a százméteres síkfutás sztárja, az olimpiai mozgalom egyik példaképe, és esküszik rá, hogy tiszta.

„– Hazugság. 2003-ban és 2004-ben együtt dolgoztunk.

– Vannak bizonyítékai?

– Igen, például egy tízezer dolláros átutalás.

– Greene azt állítja, barátoknak adott pénzt. Mit kapott öntől?

– IGF–1-et és IGF–2-t, EPO-t és ATP-t, vagyis adenozintrifoszfátot, ami erősíti az izom-összehúzódást.

– Kimutathatatlan?

– Kimutathatatlan.”

Hogy senkinek ne legyenek illúziói, Hereida közli, hogy a sport minden szintjén doppingolnak, s csak a dopping minősége különbözik. A szegények egyszerű szteroidokat vesznek, és reménykednek, hogy nem ellenőrzik őket. Aki a sztárok közé tartozik, aki már havi ötvenezer dollárt keres, amihez jönnek még a fellépőpénzek, a cipőszerződések, az könnyen befektet százezer dollárt kimutathatatlan dizájnerszerekre. Ezek olyan testre szabott, kombinált doppingok, amik több olyan szerből állnak össze, melyek a kívánt reakciót idézik elő.

– Megváltoztatok bennük egy-két molekulát a lánc végén, így az egész nem akad fenn a tesztelések szűrőjén – mondja szerényen Hereida és elárulja, hogy az ellenőrök vadászata a sportolókra maga is sport, versenyfutás. A drogdílerek azonban egy-két évvel előrébb járnak. És jön az újabb százpontos kérdés:

„– Megnyerhetik ezt a versenyt az ellenőrök?

– Elméletileg igen. Ha minden szövetség, szponzor, menedzser, sportoló és edző összefog, és minden pénzt bevetnek, és minden sportolót hetente kétszer ellenőriznek, csak akkor. Ami most folyik, nevetséges. Alibi. A pénzt megspórolhatnák. Adják nekem és én szétosztom a mexikói árvák között!”

Hereida szerint az EPO-t, az IGF-et és a tesztoszteront engedélyezni kellene, aztán az adrenalint és az epitesztoszteront, vagyis azokat az anyagokat is, amelyeket a szervezet maga is előállít. Gyakorlati okokból is, hiszen az üldözésük lehetetlen, de a sportszerűség szempontjából is.

„– Sportszerűségből? Komolyan beszél?

– Bizony, vegyük csak a legnépszerűbb szert, az EPO-t: megváltoztatja a hemoglobinszintet, márpedig az embereknek különböző a hemoglobinszintjük. Az engedélyezés tehát éppen azt az egyenlőséget és igazságosságot valósítaná meg, amit állítólag mindenki akar. Hiszen genetikai különbségek vannak sportolók között. Az átlagos sportolónak egy milliliter vérében három nanogramm tesztoszteron van, a sprinter Tim Montgomerynek is három nanogrammja van, Maurice Greene-nek viszont kilenc. Mit tehet Tim? Nem a dopping igazságtalan, hanem a természet.”

És ekkor jönnek a legsúlyosabb mondatok:

„– Az atlétika, az úszás, a sífutás, a kerékpár menthetetlen. A golf? Az sem tiszta. Foci? Focisták jönnek hozzám és mondják, hogy vonaltól vonalig kell rohangálniuk anélkül, hogy elfáradnának, háromnaponta pedig játszaniuk. A kosarasok zsírégetőket szednek, amfetamint, efedrint. Baseball? Haha. Szteroid az előkészületeknél, amfetamin a meccsen. Még az íjászok is szednek nyugtatókat, hogy a karjuk ne remegjen. Mindenki doppingol.”

———–

Mi micsoda?

EPO: az erythropoetin (EPO) hormon a vörösvértestek termelését serkenti. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság már több mint 12 éve tiltja a használatát. 1983 óta lehet szintetikusan is előállítani, eredetileg vesebetegeknek fejlesztették ki, hogy a vérszegénységüket kezeljék. Mivel az állóképesség lényegében az oxigénfelvételtől függ, hatása sorsdöntő.

HGH: human growth hormone, azaz emberi növekedési hormon, a törpenövekedés ellen kezdték először alkalmazni. Egy egész sor enzim, hormon és más növekedési faktor termelését emeli, utóbbiak között a legfontosabb az IGF (Insulin-like Growth Factor vagyis inzulinszerű növekedési faktor). A HGH nemcsak az izmokat, hanem a csontokat is növeli, így lesznek a szedésének következményei a hosszú végtagok, a megváltozott fej és a hatalmas kezek (lásd egyes kosárlabdázók).

STIMULÁLÓSZEREK: olyan anyagok, amelyek élénkítően hatnak a szervezetre, a központi idegrendszer aktivitását javítják. Ajzószerként közvetlenül a verseny előtt vagy alatt használják őket, mert növelik a kockázatvállalási hajlandóságot, a motorikus aktivitást, elűzik a fáradtságot, alkalmazásuk azzal jár, hogy a sportoló nem érzékeli természetes teljesítőképességének határát. A legismertebbek az amfetaminok, a kokain, az efedrin és a koffein. 1967 óta a tiltólistán vannak.

DOPPING: adalékolás