Nyugatos fordulat előtt

Moldova a szó valódi és politikai értelmében is megosztott ország: az 1990-es évek elején egy rövid háború után kiszakadt belőle a szeparatista Dnyeszteren Túli Köztársaság, és ez a megosztottság máig tart. De megosztott maga a társadalom is, hiszen egyik fele inkább Oroszországgal, míg a másik Romániával, illetve az Európai Unióval szimpatizál. Sőt, nemcsak szimpatizál, de már ott is él. A 3,5 milliós lakosságnak nagyjából harmada ugyanis Oroszországban, illetve az Európai Unió államaiban keresi a kenyerét. Érthető módon, hiszen Európa egyik legszegényebb országáról beszélünk, ahol az egy főre jutó nemzeti jövedelem (GNI) kevesebb mint negyede a magyarnak.

Az új államfő, a Nyugat-barát Maia Sandu visszavágott a négy évvel ezelőtti vereségért, és magabiztos, 15 százalékos különbséggel verte az elnökválasztás második fordulójában az inkább Oroszországhoz húzó jelenlegi államfőt. A Cselekvés és Szolidaritás nevű párt jelöltje 57,63 százalékot szerzett, míg a formálisan független szocialista Igor Dodon 42,37-ot. Dodon kudarca egyben Moszkva újabb veresége a posztszovjet térségben, hiszen az egyértelműen oroszellenes Sandu közelítheti Moldovát Romániához, és felgyorsíthatja az ország euroatlanti integrációját. De ami még ennél is kínosabb lehet a Kreml számára, hogy újabb frontot nyithat a szakadár Dnyeszteren Túli Köztársaságban. Ám mivel Moldova politikai berendezkedésében a parlament jogköre jóval kiterjedtebb az elnökénél, ehhez a törvényhozásban is a nyugatos erőknek kell dominálniuk. Ez azonban csak a kormány megbuktatásával és előre hozott választásokkal lehetséges, így a győztes Maia Sandu mindent meg fog tenni a megvalósításáért.

A Világbank tanácsadójaként induló Sandu klasszikus nyugatos politikus, aki Moldova euroatlanti integrációjának elkötelezett híve, és elmondása szerint mindennél fontosabbnak tartja az emberi jogok érvényesítését. Geopolitikai értelemben egyértelműen Romániát és Ukrajnát nevezi Moldova partnereinek. Mint kifejtette, komolyan elbeszélgetne Moszkvával arról, hogy vonja ki az orosz békefenntartókat a Dnyeszteren túlról, a szakadár államot ugyanis visszavezetné Moldovába. Oktatási miniszterként pedig komoly szerepe volt abban, hogy az orosz nyelv már nem kötelező tantárgy az iskolában. Árulkodó az is, hogy a román állampolgársággal is rendelkező Sandu minisztersége idején a „moldáv nyelv” elnevezését az alkotmányban román nyelvre akarták megváltoztatni. Legfőbb kampánytémája a korrupció elleni harc volt.

A 48 éves Sandu apja állatorvos, anyja tanítónő volt. Közgazdászként szerzett diplomát, majd a nemzetközi kapcsolatokat tanulmányozta. A gazdasági minisztériumban kezdett el dolgozni 1994-ben, ahol két év múlva már a nemzetközi szervezetekkel a kapcsolatot tartó osztály konzultánsa. Ezután a Harvardon tanult, majd 2010-ben a Világbank igazgatójának tanácsadója lett. Két év múlva tért vissza Chișinăuba, ahol az oktatási miniszteri posztot ajánlották fel neki a liberális demokraták alakította kormányban. Sandu 2015-ben alapította meg Lépj Együtt Maia Sanduval néven a saját pártját, amelyet később Cselekvés és Szolidaritásra kereszteltek át. E párt jelöltjeként indult 2016-ban az első közvetlen elnökválasztáson, ám a második fordulóban alulmaradt Dodonnal szemben. Tavaly ugyanakkor orosz–amerikai–európai megállapodás eredményeként már az elnök pártjával együtt kormányozva lett fél évre miniszterelnök. Ekkor azonban a szocialisták hátat fordítottak neki, és a választásokon megbukó, az országot éveken át irányító demokratákkal álltak össze, és velük kormányoznak ma is.

Maia Sandu győzelme mindenekelőtt a nyugati diaszpóra aktivizálásával magyarázható. Az ellenzéki jelölt az Európai Unió országaiban szavazók 90 százalékának voksait söpörte be, míg Igor Dodon potenciális tábora egyáltalán nem volt aktív. Sem az otthoniakat, sem a Dnyeszteren túlról átrándulókat, sem pedig az Oroszországban dolgozókat nem érdekelte igazán a választás. A koronavírus-járvány és gazdasági következményei miatt finoman szólva nem túl jó a társadalom hangulata. Ehhez jött még az úgynevezett oroszbarát tábor megosztottsága. Az elnökválasztás első fordulóján igazi meglepetéseként 17 százalékot szerző Renato Usatîi ideológiai értelemben közelebb áll Igor Dodonhoz. Éveken át bírálta a nacionalistákat, szorgalmazta május 9. megünneplését, és négy éve is a jelenlegi elnököt támogatta. Most mégis Sandu támogatására szólította fel a híveit, miután 500 milliárd rubeles kárt okozó, bűnszövetkezetben elkövetett valutabűntett miatt Oroszországban letartóztatási parancsot adtak ki ellene.

De geopolitikai értelemben nem tette vonzóvá a keleti perspektívát az sem, hogy noha Dodon gyakran járt ugyan Moszkvába, ennek eredményeit a lakosság alig érezte. Mert miközben mindenki Igor Dodon oroszpártiságáról beszélt, addig a négy évvel ezelőtti vereség után az Európai Unió konkrét programokat indított be Moldovában. Méghozzá nemcsak a civil társadalom erősítését, hanem a fejlődést szolgáló projekteket is. De nem segítette ezt a választást az Oroszországra az utóbbi időben nehezedő nyomás, sőt a radikálisan oroszellenes Joe Biden győzelme sem. Ráadásul a Nyugattal ellentétben Moszkva nem mutatott igazán aktivitást Moldovában, és ennek logikus következményeként Maia Sandu határozottabb és egyértelműbb kampányt folytatott, mint a több kapura játszó, pálfordulások sorát produkáló és homályos alternatívákat kínáló Igor Dodon.

A szavazók a két jelöltet tekintve és geopolitikai értelemben is a kisebbik rosszat választották. A moldávok többsége tisztában van azzal, hogy mennyire fontos az ország számára az orosz piac, ám úgy gondolja, a jelenlegi helyzetben talán többet várhat a Moszkvát nyomás alá helyező Nyugattól. Persze, ha a nyugatos erők szokásos módon erőltetik a megszorító, neoliberális gazdaságpolitikát, akkor a közhangulat ismét fordulhat egyet. Főleg, ha a Kreml is ráébred arra, hogy már a posztszovjet térségben is meg kell dolgoznia befolyása megőrzéséért. Ráadásul a hagyományos nyugati–orosz szembenállás kiegészül új regionális szereplőkkel. Mindenekelőtt Románia és részben Ukrajna nagyobb aktivizálódása várható, de jó eséllyel Moldovában is megjelenik majd Törökország. Méghozzá elsősorban a török nyelvű, de pravoszláv hitű gagauzoknál, ami előrevetíti az újabb ütközést Oroszországgal. Mindez nem csak abból sejthető, hogy Ankara az egész türk térségben rendkívüli módon aktivizálódott. Abból is, hogy állítólag a közelmúltban kapott török állampolgárságot a tavalyi választások után elmenekült, hosszú évekig a moldáv politika szürke eminenciásaként az országot saját hűbérbirtokaként kezelő oligarcha, Vladimir Plahotniuc.

A következő évek tehát aligha lesznek unalmasak Moldovában. Nemcsak az előre hozott választásokkal járó belpolitikai bizonytalansággal lehet számolni, hanem az ország a posztszovjet geopolitikai játszmák frontvonalába is bekerül. Könnyen eldurvulhat a helyzet, ha Maia Sandu és a mögötte álló nyugati erők az azeriek karabahi példáján felbuzdulva úgy döntenek, hogy kiolvasztják a lefagyasztott Dnyeszteren túli konfliktust. De az is komoly felfordulással járna, ha az unionisták hatalomra kerülésével felgyorsulna a közeledés Romániához. Moldova és Románia unióját eleve nem támogatja a moldáv társadalom és politikai elit jelentős része, mint ahogy nem állna érdekében az Európai Uniónak sem. A Moszkvára helyezett nyomás növelését és Európa további megosztását szem előtt tartva támogathatja ugyanakkor egyik legközelebbi európai szövetségesének ilyen ambícióit az Egyesült Államok.

Egy hasonló forgatókönyv megvalósulása Magyarországnak semmiképp nem érdeke. Egyrészt két erősen atlantista középhatalom, az enélkül is egyre szorosabban együttműködő, megerősödött Románia és Lengyelország közé szorulna, ami szűkítené a mozgásterét. Másrészt nem könnyítené „Nagy-Románia” megalakulása az erdélyi magyar kisebbség helyzetét sem. Gondolhatnánk ugyan, hogy a gagauzok és a Dnyeszteren túliak feltételezhető autonómiája erősítené a hasonló székelyföldi törekvéseket, ám inkább lehetne számítani a moldovai autonómiák sorvadására. Ráadásul egy megnövekedett lakosságú Romániában csökkenne a magyarság aránya, ami már kétségessé tenné az RMDSZ parlamentbe jutását is. Így aztán nemcsak a magyarok, de Európa számára is megnyugtatóbb lenne, ha Moldovára a jövőben is csak az amúgy a kelleténél gyakoribb választások idején kellene igazán odafigyelni.