Fotó: MTI/EPA/Ronald Wittek
Hirdetés

A fővárostól 120 kilométerre északnyugatra, a Hell’s Gate Nemzeti Park szélén található létesítmény a legnagyobb geotermikus erőmű a kontinensen, összteljesítménye 800 megawatt.

Kenya Németország egyik legfontosabb kereskedelmi partnere Afrikában, és Berlin már több mint 20 éve támogatja a zöld energiaprojektek megvalósítását ott.

Scholz méltatta, hogy Kenya már 2030-ra csak fenntartható energiaforrásból tervezi fedezni áramfelhasználását.

William Ruto kenyai elnök Scholzcal folytatott pénteki tárgyalását követően hálával beszélt a németországi támogatásokról. Mint elmondta, a német technológia és befektetések jelentős mértékben járultak hozzá, hogy a Kenyában előállított áram 92 százaléka megújuló energiaforrásból származik.

Korábban írtuk

Olaf Scholz az erőműnél tett látogatása során a szombaton megkoronázott III. Károly brit király klímavédelem melletti elkötelezettségét is méltatta, hozzátéve: fontosnak tartja, hogy III. Károly „olyasvalaki, aki szorgalmazza a Nagy-Britannia és az Európai Unió közti szoros együttműködést is”. A londoni koronázási ceremónián Frank-Walter Steinmeier német szövetségi elnök képviselte Németországot.