„Szörnyű tett, hogy ilyen brutalitással ennyi embert megsebesítettek és megöltek!” – mondta Scholz a tragédia helyszínén. „Csaknem negyvenen olyan súlyosan megsérültek, hogy nagyon kell aggódnunk értük”. A kancellár felszólította a nemzetet, hogy fogjon össze a gyűlölet ellen.

Hirdetés

Megígérte, hogy „fellép azok ellen, akik gyűlöletet akarnak szítani”. Hozzátette: „Fontos, hogy országként összefogjunk, összetartsunk és beszéljünk egymással”. Hangoztatta: „Nem fogjuk beengedni azokat, akik gyűlöletet akarnak szítani”. Köszönetet mondott a mentőszolgálatnak és a rendőrségnek is, amely elfogta a feltételezett elkövetőt, egy 50 éves szaúd-arábiai származású orvost, aki egy Magdeburgtól nem messze fekvő kisvárosban praktizált.

A férfi 2006-ban érkezett Németországba. A kancellár kijelentette: „Meg kell értenünk, hogy ki az elkövető, mit tett és miért, hogy a szükséges büntetőjogi következményekkel tudjunk reagálni”. Azt ígérte: a törvény teljes erejével fognak válaszolni a történtekre. A tartományi kormány vezetője, Reiner Haseloff bejelentette, hogy a halálos áldozatok száma emelkedett. „Időközben öt emberéletet vesztettünk”. Több mint kétszáz a sérültek száma, közülük sokak állapota súlyos vagy nagyon súlyos.

A dpa német hírügynökség arról számolt be, hogy szaúdi biztonsági szervek korábban figyelmeztették Németországot a magdeburgi támadás feltételezett elkövetője (Táleb A.) miatt. A királyság kérte a kiadatását, amire Németország nem reagált – írták.

Korábban írtuk