Fotó: MTI/AP/Michael Sohn
Hirdetés

Az egy hete hivatalba lépett kancellár a kormányának programját ismertető, 84 perces beszédének utolsó, nemzetközi ügyekről szóló részében kiemelte, hogy Németország első számú nemzeti ügye, „legfőbb nemzeti prioritása” az Európai Unió sikere.

Ezért az új szövetségi kormánynak az eddigi kormányok irányvonalát követve továbbra is „hidakat kell építenie” az EU-ban, az összetűzések, hangos viták helyett a tárgyalásra, egyeztetésre kell törekednie – fejtette ki Olaf Scholz, hangsúlyozva: nem szabad megengedni, hogy a tagállamok közötti viták veszélyeztessék a közös politikai és pénzügyi tervek megvalósítását.

A polgárok joggal várnak el cselekvőképességet az EU-tól, ezért a Lisszaboni Szerződés adta mozgásteret kihasználva ki kell terjeszteni a többségi döntéshozatalt, így „szabállyá kell válnia, hogy mi az Európai Unió Tanácsában minősített többséggel dönthetünk, beleértve azokat a területeket is, ahol ma nem ez a helyzet”.

Ez erősíti, és nem gyengíti a szuverenitást – húzta alá a német kancellár.

Korábban írtuk

Továbbra is biztosítani kell azt is, hogy a közösség szorosabb együttműködésre hajlandó tagjai a többi tagország nélkül előmozdíthassák integrációjukat, mint például az euró vagy a schengeni övezet ügyében – tette hozzá Olaf Scholz.

Kifejtette, hogy az EU-val kapcsolatos ügyek már régen nem a külpolitikához, hanem a belpolitikához tartoznak. Ezzel kapcsolatban a szociáldemokrata politikus hangsúlyozta, hogy nem természetes adottság, hanem „megőrzendő kincs”, hogy a Bundestag „demokratikus pártjai” – vagyis a szociáldemokrata álláspont szerint a CDU/CSU jobbközép pártszövetségtől jobbra álló Alternatíva Németországnak (AfD) kivételével valamennyi parlamenti párt – támogatják az EU-t.

Arról is szólt, hogy Németország elkötelezi magát a közösség alapját alkotó értékek, a szabadság, az emberi méltóság, a demokrácia és a jogállamiság mellett, és „védelmükben világosan és egyértelműen kiáll az Európai Bizottság, mint a szerződések őre mellett”.

A szociáldemokraták (SPD), a Zöldek és a liberális Szabad Demokrata Párt (FDP) koalíciójának vezetője a kormányprogram társadalompolitikai témáiról szólva aláhúzta, hogy „Németország bevándorlóország”, ezért legfőbb ideje, hogy „bevándorlási és integrációs társadalomként” tekintsen magára.

Ezért meg kell könnyíteni a német állampolgárság megszerzéséhez vezető utat, mert így lehet megteremteni a teljes körű politikai részvétel és a jobb beilleszkedés lehetőségét. Így főszabályként be kell vezetni, hogy öt év tartózkodás után is meg lehet majd szerezni az állampolgárságot, és engedélyezni kell a többes állampolgárságot is – ismertette a kancellár.

A menekültügyi rendszerről szólva aláhúzta: az „ésszerűség által vezérelt migrációs politikát fogunk folytatni, amely támogatja a legális migrációt és csökkenti az irreguláris migrációt”.

Ehhez hozzátartozik a menekültügyi eljárások gyors lefolytatása és a Németországban maradás lehetőségének biztosítása a jól beilleszkedett menekülteknek, de a maradásra nem jogosultak, különösen a bűnözők és a közveszélyes emberek „következetes hazaszállítása”, kitoloncolása is – mondta.

A többi között hozzátette, hogy a szélsőjobb fenyegeti leginkább Németország demokratikus berendezkedését. Ezzel összefüggésben leszögezte, hogy az új típusú koronavírus okozta betegség (Covid-19) elleni védőoltás beadatásának ügye nem osztja meg a társadalmat, de van egy „kicsi, szélsőséges és féktelen kisebbség, amely a világjárványban elfordult az államtól és a tudománytól”.

„A gyűlölködők e kisebbsége ellen a demokratikus jogállam minden eszközével fellépünk” – mondta Olaf Scholz.

Beszédének első részében a haladás fogalma volt a középpontban. Az új német kormány „a haladás kormánya”, amely „modernizálja Németországot” – emelte ki. Mint mondta, „a haladás ereje” megmutatkozik a világjárvány elleni küzdelemben is. Ezt mutatja a Németországban kifejlesztett vakcina, amely „a legjobb bizonyíték arra, hogy az okos haladás, az intelligens innováció és az intelligens modernizálás jobbá teszi a világot”.

A legfontosabb feladatnak nevezte egyszerre megőrizni a jólétet és Németország versenyképességét, és elérni a klímasemlegességet, vagyis átállítani az országot az éghajlatot nem befolyásoló működési módra, méghozzá legkésőbb 2045-re. Ez azt jelenti, hogy a következő 23 évben legalább száz éve a legnagyobb szabású átalakítást kell véghezvinni az iparban és a gazdaság összes többi területén – fejtette ki Olaf Scholz.

A kancellár hangsúlyozta, hogy az embereknek az élet minden területén mélyreható változásokra kell felkészülniük. Ezeket a változásokat a kormány minden eszközzel támogatja, így elindítja „a beruházások évtizedét” – mondta Scholz, a konkrét célok között említve, hogy az elektromos meghajtású autók száma a jelenlegi félmillió körüli szintről 15 millióra emelkedjen az évtized végére.