Scholz úgy fogalmazott, nincs oka annak, hogy önálló államként elismerjék a Palesztin Hatóságot. Hangsúlyozta, hogy egyebek mellett nincs tisztázva az állam területe sem. jelezte egyben, hogy az „ügy még nem ért el odáig”.

Hirdetés

A kancellár azzal érvelt, hogy ehelyett „Izrael és a palesztinok között tárgyalásos úton létrejövő rendezés kell, amely felér a kétállami megoldással”, melynek keretében a Palesztin Hatóság átvenné az ellenőrzést Ciszjordánia és a Gázai övezet felett.

„De még nagyon messze vagyunk ettől” – szögezte le Scholz.

Mint mondta, jelen körülmények között egy tartós tűzszünetre és arra volna szükség, hogy a felek elkötelezzék magukat egy kétállami megoldás iránt.

Korábban írtuk

Spanyolország, Írország és Norvégia szerdán jelentette be, hogy május végéig hivatalosan is elismerik a palesztin államot, ami a Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök vezette kormány heves bírálatát váltotta ki.

Montenegro szerint Portugália egyelőre szintén nem fogja elismerni a palesztin államot annak ellenére, hogy hazája az ENSZ Közgyűlésében megszavazta azt a határozatot, amely új jogokat biztosít a palesztinoknak a világszervezetben elismervén, hogy a palesztinok jogosultak megkapni az államiságot.

Scholz hangsúlyozta, hogy az utóbbi hetekben az arab országok keményen dolgoznak azon, hogy szavatolják a közel-keleti régió biztonságát, amit reménytelinek nevezett egy esetleges kétállami megoldás szempontjából. Ugyanakkor „az államiság szimbolikus elismerésének” útja nem viszi előbbre a dolgokat – vélekedett a német kancellár.

Scholz egyben bírálta a Nemzetközi Büntetőbíróság főügyészét, Karim Khant, amiért elfogatóparancs kiadását kérte Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök és Joáv Galant izraeli védelmi miniszter és a Hamász palesztin iszlamista terrorszervezet több vezetőjével szemben háborús és emberiesség elleni bűnök feltételezett elkövetése miatt.

A német politikus úgy fogalmazott, hogy a kérvények egyidejű előterjesztése burkoltan egyenlőségjelet tesz az izraeli kormány és a Hamász közé.

„Én és a német kormány is határozottan elutasítjuk ezt az összehasonlítást” – tette hozzá.