„Németország nem fogja elhanyagolni Ukrajna támogatását” – ígérte Scholz a Chisinauban Maia Sandu moldovai elnökkel közös sajtóértekezletén. „Addig fogjuk támogatni Ukrajnát, amíg az szükséges, és mi leszünk az ország legnagyobb támogatója Európában” – mondta, hozzátéve, hogy csak az Egyesült Államok mint nagyhatalom tesz többet Ukrajnáért.

Hirdetés

Ukrajna kurszki offenzívájáról Scholz visszafogottan nyilatkozott, mint ahogy arra a kérdésre is kitérően válaszolt, hogy ott az ukrán hadsereg német fegyvereket is bevethet-e. Ukrajna a legnagyobb titokban készítette elő a hadműveletet, és nem konzultált róla Németországgal – mondta. A német kormány szorosan nyomon követi a kurszki helyzetet – tette hozzá. „Ez egy területileg és valószínűleg időben is nagyon korlátozott művelet lesz” – vélekedett, elismerve, hogy ezt nem tudhatjuk előre.

Maia Sandu kiemelte, hogy a Moldovának nyújtott német támogatás a szomszédos Ukrajnát és a térség biztonságát is erősíti. Arról is szólt, hogy Moldova nyitott a befektetésekre, és meghívta a német üzletembereket, vegyenek részt országának a megújuló energiatermelésre kiírt első versenytárgyalásán.

Korábban írtuk