Az olasz diplomácia vezetője úgy vélte, hogy a NATO-nak nem szabad belépnie Ukrajnába.

Hirdetés

„Azt is remélem, hogy nincsen egyetlen ország sem, amely ezt mérlegeli. Nincsen ezzel kapcsolatban semmilyen megállapodás, semmilyen elképzelés” – mondta Antonio Tajani az országok közötti esetleges szövetségre utalva.

Az olasz külügyminiszter a veronai vásártér egyik rendezvényén beszélt az ukrajnai háborúról.

Megjegyezte: teljen más a nemzetközi jog, valamint Ukrajna szabadságának védelme vagy Ukrajna ellátása katonai, gazdasági és műszaki eszközökkel, „de elmenni háborúzni hibának tűnik nekem. Úgy gondolom, hogy egyetlen jószándékú ember sem akarná ezt.”

Korábban írtuk

A külügyminiszter hangsúlyozta, hogy az olasz fegyveres erők katonái több nemzetközi misszióban részt vesznek, szolgálnak a Vörös-tenger térségében, Libanonban, Afrikában, Irakban.

„Katonáink a béke, a biztonság és a szabadság hírnökei. Mi nem állunk háborúban Oroszországgal” – jelentette ki.

Antonio Tajani kitért Ferenc pápa korábbi szavaira is. Hétfőn Kijevben a külügyminisztériumba kérették a pápai nunciust, és Ukrajna csalódottságának adott hangot, amiért Ferenc pápa egy interjúban arról beszélt, hogy Kijevnek a fehér zászló bátorságát kellene megmutatnia, és tárgyalásokat kellene kezdenie Oroszországgal a két éve tartó háború befejezéséről.

Antonio Tajani szerint „a pápa azt mondta: én békét akarok. Üljetek asztalhoz és kössetek békét. A pápa az pápa, ezt kell mondania. Engem mindez nem háborít fel és nem aggódom miatta.”