Fotó: shutterstock.com
Hirdetés

Emilia-Romagnában néhány óra alatt több mint ezer embert szállítottak el otthonából: több mint nyolcszázat Ravenna város térségében, további kétszázat Bologna körzetében.

Többen már a csütörtökre virradó éjszakát is ideiglenes szálláshelyeken töltötték, amelyeket a katasztrófavédelem jelölt ki számukra. Hajnalban elkezdődött az elszigetelt települések evakuálása, valamint a töltések melletti lakóépületekből is kiköltöztették az embereket. Ahol szükség van rá, helikopterrel szállítják el a helyieket.

A tanítás szünetel, öt vasúti vonalon függesztették fel a forgalmat, a nagysebességű vonatok is kerülőúton kötik össze az ország északi és déli részét.

Ravennában az egyébként patakként ismert Senio duzzadt meg és lépte át a rakpartokat, jelenleg a város központja felé áramlik. Folyamatos figyelem alatt áll a Lamone folyó is, valamint Forlí város térségében a Montone, amely már több ponton kilépett a medréből. Michele de Pascale, Ravenna polgármestere, elmondta, hogy készültek a térségben az utóbbi időben évente ismétlődő árvízre, de most is hirtelen és nagy erővel érkezett. A problémát először a patakok és folyók jelentik, utána pedig a csatornarendszer “felrobbanása” – mondta.

Korábban írtuk

A ravennai polgármester elrendelte, hogy a Lamone és Montone folyók mentén élők az épületek magasabb emeleteire húzódjanak, vagy a befogadásra kijelölt szálláshelyekre költözzenek át. Csütörtöktől zárva tartanak a piacok, temetők, sportlétesítmények, múzeumok, könyvtárak, nappali idősellátó és más szociális központok, lezárták a parkokat, és szünetelnek a kulturális események is.

“Ne közelítsetek az árvízterülethez, kerüljétek a folyókat, patakokat, ne menjetek pince- vagy raktárhelységekbe” – szólította fel a lakosokat Michele de Pascale. Azt kérte, csak az használja járművét, akinek erre feltétlen szüksége van.

A térséget utoljára tavaly májusban sújtotta árvíz, amikor 45 ezer lakosnak kellett elhagynia otthonát.

Marche tartományban Ancona és Ascoli Piceno térségében öntötte el víz az utcákat és földeket, Bolognánál egymást követik a földcsuszamlások.

A korábban Közép-Európát sújtó heves viharok kedden érték el Olaszországot. A közép-olaszországi tartományokban napok óta heves esőzések követik egymást: víz alá került a vásártér Riminiben, a fővárost, Rómát trópusi záporok árasztották el, a rossz idő elérte a délebbre fekvő Puglia régiót is, ahol egy tűzoltót sodort el járművével az ár. Molise tartományban, Campobassóban egy lakatlan épület dőlt össze az esőzésekben.