Olaszországban a tavalyi évben több mint 268 ezer antiszemita bejegyzés jelent meg az internetes oldalakon. Az antiszemita megnyilvánulások aránya négyszáz százalékkal nőtt, és az olasz zsidók kilencvennégy százaléka szenvedett el verbális vagy fizikai agressziót.

Hirdetés

A Setteottobre (Október hetedike) nevű egyesület a Hamász palesztin terrorista szervezet tavalyelőtt ugyanezen a napon történt támadása után alakult meg Stefano Parisi volt politikus, közgazdász vezetésével. Az egyesület tagjai között zsidó származású politikusok, újságírók, közéleti személyiségek szerepelnek.

Az egyesület célja Izrael és a nyugati demokráciák értékeinek védelme. A szervezet az utóbbi több mint egy évben folyamatosan figyelte az olaszországi zsidóság helyzetét, az Izrael-ellenes tüntetéseken ismételt szlogeneket, a közéletben előforduló antiszemita kijelentéseket.

A Setteottobre a legfrissebb adatokat továbbította Matteo Piantedosi belügyminiszternek és Pasquale Angelosanto tábornoknak, aki tavaly januártól az antiszemitizmus elleni küzdelem országos koordinátora.

Korábban írtuk

A közvélemény-kutatás eredményeit átadták Giovanna Iannantuoninak, az egyetemek rektori konferenciája elnökének és további nyolcvanöt rektornak.

A Setteottobre elemzése szerint a Hamász október 7-i támadása „újfajta agresszív antiszemitizmust ébresztett fel, amelyet a közösségi hálókon, utcákon, iskolákban, egyetemeken a magukat palesztinbarátnak kikiáltó csoportok és szervezetek szítanak és lovagolnak meg”.

Az adatok azt mutatják, hogy Olaszországban az antiszemitizmus az társadalom egészében erősödött, de kiemelten az oktatási intézmények falai között, és „a fiatal generációk körében nagyon magas az antiszemitizmus mértéke”.

A Setteottobre honlapján közölt dokumentáció hangsúlyozza, hogy az „olaszországi palesztinbarát mozgalom semmilyen spontán elemet nem tartalmaz, ellenkezőleg, megalakulása óta egyértelmű propagandát folytat a Hamász mellett, amelyen keresztül terjeszteni és normalizálni akarja a nyugati országokban az iszlám terrorizmus céljait és szlogenjeit. Utóbbi részét képzi Izrael Állam bűnösként való kikiáltása, valamint elpusztításának hirdetése”.

2023 októbere óta a palesztinbarát mozgalom majdnem minden szombaton megmozdulást tart az olasz városok utcáin, terein. A demonstrációkon izraeli zászlókat taposnak meg vagy égetnek el, és nagyon gyakran a tüntetések kormányellenes tiltakozásokba torkollnak. A Setteottobre kiemelten súlyosként értékelte a tavaly tavaszi tüntetéseken történteket, amikor első alkalommal érte nyílt támadás a holokauszt -túlélőket, köztük Liliana Segre szenátort.

Fotó: ShutterStock/Federico Fermeglia
2023 novembere, Milánó. Palesztin párti tüntetés. A felirat jelentése: Tartsd tisztán a világot!

Az egyesület megemlítette a szilveszter éjszakáján Milánóban történteket, ahol a Dóm előtti téren ünneplő tömegben egy csoport férfi palesztin zászlókat lobogtatva Izrael-ellenes jelszavakat skandált arab nyelvű énekekkel és a Korán sorait kiabálva.

Az ügyben a terrorizmusellenes nyomozóigazgatóság (Digos) vizsgálatot indított.

A Setteottobre úgy véli, „az antiszemita propaganda hatalmas gépezetét nem szabad alulbecsülni, meg kell állítani, mielőtt még késő lenne”.