A rajtpisztolyok eldörrentek. Miután azonban a játékokat Oroszország rendezi, a tudósítások nagy része még most sem csak a sportról szól.

A játékok előtti hónapokban a világ nagyítóval vizsgálta Oroszország szennyesét. Noha Vlagyimir Putyin elnök az ukrán politikai válság kapcsán szándékosan visszafogott volt, más területeken nem sikerült elejét vennie a kelletlenkedésnek. A leghevesebb kritikát az a törvény keltette, amit az orosz törvényhozás a „nem hagyományos szexuális kapcsolatok propagálásának” országos tiltására fogadott el. Ugyancsak botrány kísérte a játékokat megelőző hónapban 9 év után elnöki amnesztiát kapó egykori oligarcha, Mihail Hodorkovszkij, valamint a 2012-ben templomi szentség meggyalázása és közszeméremsértés miatt bebörtönzött Pussy Riot zenekar ügyét. Noha a Putyin nagylelkű gesztusnak szánta az amnesztiákat, külföldi ellenlábasai ebben az elnöki hatalom autoriter jellegének bizonyítékát vélték felfedezni.

Az ötkarikás játékok a Kaukázus egyébként nemzetközi szempontból kevésbé jelentős konfliktusait is reflektorfénybe helyezték. Doku Umarov, a Kaukázusi Emirátus nevű szervezet vezetője terrortámadásokat helyezett kilátásba az olimpia idejére, véleménye szerint Szocsi területét ugyanis muszlim törzsektől vették el még a XIX. században.

Umarov és a többi radikális fenyegetését komolyan veszik az orosz hatóságok. Szocsi nyugalmát a játékok idején 37 ezer fegyveres vigyázza, így aligha valószínű, hogy a játékok helyszínén támadás történne. Arra viszont minden esély megvan, hogy a játékok száz kilométeres körzetében valamely radikális csoport merényletet kövessen el a napokban, ezzel meglovagolva a Kaukázust övező médiafigyelmet. Érdemes ugyanakkor megjegyezni, hogy olimpiát utoljára 1996-ban, az amerikai Atlantában ért terrortámadás.

Az olimpiát megelőző oroszországi botrányok – elsősorban a „melegtörvény„– miatt számos emberjogi szervezet és politikus érvelt a játékok bojkottja mellett. Végül azonban mégsem sikerült igazán borsot törni Vlagyimir Putyin orra alá. 2000 óta ugyan először fordult elő, hogy az Egyesült Államok nem képviselte magát elnök, alelnök vagy first lady szintjén az ötkarikás játékokon. Ehelyett Barack Obama két nyíltan homoszexuális sportolót, a teniszező Billie Jean Kinget és a hokijátékos Caitlin Cahow-t delegálta.

Noha a döntés egyértelmű válasz volt Putyin elnök „meleg-propagandát” tiltó törvényére, értelmezhető úgy is, mint kicsinyes bosszú, amiért Oroszország tavaly menedékjogot adott a titkos amerikai nemzetbiztonsági dokumentumok ezreit kiszivárogtató Edward Snowdennek. Hasonlóan provokatív lépést tett Norvégia is, mely nyíltan homoszexuális egészségügyi miniszterét Bent Hoeie-t delegálta, aki magával vitte azonos nemű házastársát is. Ugyancsak állást foglalt Dalia Grybauskaite litván elnök, aki az oroszországi emberi jogok állapotaival magyarázta távolmaradását. David Cameron brit miniszterelnök egészségügyi miniszterét küldte maga helyett és szintén magyarázat nélkül maradt távol Angela Merkel is.

Érdemes ugyanakkor megjegyezni, hogy a német kancellár részéről ez aligha volt váratlan, hiszen nyolc éves pályafutása alatt egyetlen olimpiai megnyitóra sem ment el. Voltak persze mérsékelt hangok is. Ueli Maurer svájci miniszterelnök úgy nyilatkozott: „Szocsi politikai bojkottja helytelen döntés, hiszen hasonló logikával az Egyesült Államokat is bojkottálni lehet, amiért ott máig érvényben van a halálbüntetés”.

Látva a versenyek sikerét, zavartalanságát, a kifogástalan rendezést, kijelenthető, hogy a bojkottból semmi nem lett. A játékok megnyitója nem csak látványvilágában, de politikailag is kitűnően sikerült. Az eseményen hatvanöt magas rangú vezető volt jelen, a külföldi notabilitások száma így nem hogy nem maradt el a korábbi játékokon megjelentektől, de háromszor annyi volt, mint például Vancouverben. Ott volt Ban Ki-Moon ENSZ-főtitkár, Shinzo Abe japán, Recep Tayyip Erdogan török, valamint Enrico Letta olasz kormányfő, és persze nem hiányoztak Putyin fő szövetségesei, Viktor Janukovics ukrán államfő, valamint a Putyinhoz hasonlóan nagy hoki-rajongó hírében álló Alexandr Lukashenko fehérorosz elnök sem. Ugyancsak jelen volt Leonid Tibilov Dél-Oszét elnök is, aki máig hálás a 2008-as orosz segítségért. Aligha okozott ugyanakkor meglepetést, hogy Grúzia mind politikailag, mind pedig sportolói szinten bojkottálta a játékokat.

Viharos övezet

Mikor a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) hét évvel ezelőtt Szocsinak ítélte a téli olimpia rendezésének jogát, tudhatták, hogy szelet vetnek. A város a Kaukázusban, a föld egyik legforróbb térségében fekszik, az olimpiai falu gyaloglótávolságban van Abháziától, attól a szakadár régiótól, amely miatt 2008-ban háború robbant ki Oroszország és Grúzia közt, és csupán egy kényelmes autóútra esik az állandóan forrongó Csecsenföldtől. Ráadásul a feltörekvő Oroszországnak évről évre menetrendszerű érdekellentétei akadnak a nyugati országokkal, amelyek miatt előre borítékolható volt bizonyos politikusok távolmaradása.

Hogy a NOB 2007-ben mégis Szocsinak ítélte az idei olimpia rendezési jogát, abban sokat nyomott a latba Putyin elnök fellépése. A pályázat nyertesét kihirdető ünnepélyen az orosz elnök személyesen jelent meg, ahol szokásával ellentétben az olimpiai mozgalom két hivatalos nyelvén, angolul, sőt franciául is megszólalt. Putyin a későbbiekben is személyes ügyként kezelte a játékokat. Szocsiból, az álmos Fekete-tengeri városkából hét év alatt monumentális nagyvárost varázsolt. (A részleteket lásd a Demokrata múlt heti számában.)

Ez nem volt olcsó mulatság. A 2007-ben még 12 milliárd dollárra becsült várható költségek végül 51 milliárd dollárnál álltak meg. A végösszeg így tízmilliárddal lépte át az eddigi legdrágább olimpia, a 2008-as pekingi játékok költségeit, és egyedül többe került, mint az összes nyugati országban valaha megrendezett olimpia együttvéve.

Moszkvának azonban – ahogy korábban Pekingnek is – megérte a beruházás. A 2008-as pekingi olimpia jelkép volt, melyet Kína kilométerkőnek szánt, amivel jelezte, az évtizedes gazdasági növekedést követően végérvényesen globális hatalommá vált. Hasonló üzenetnek szánta a Kreml a Szocsiban megrendezendő olimpiát, melyben tudatja a világgal: Oroszország maga mögött hagyta a gazdasági problémákat, és újra a régi idők dicsőségére tör.

Talán éppen ezzel magyarázható a Szocsi elleni médiahadjárat. A jelenlegi felhajtás ugyanis nem csupán Szocsinak vagy Putyinnak, hanem az olimpiának, mint olyannak is szól. Az ötkarikás játékok kapcsán már megszokott, hogy a média a sportolók esélyeinek latolgatása helyett szívesebben pedzegeti a botrányszagú körülményeket. 2002-ben a Salt Lake Cityben megrendezett olimpia kapcsán vesztegetési botránytól volt hangos a sajtó. 2008-ban Tibet ügye, a kínai internetszabadság, valamint a Pekinget ellepő szmog miatt aggódtak a világ véleményformálói. A 2010-es vancouveri játékok előtt a sajtóhírek nem a játékosok esélyeiről szóltak, hanem arról, hogy lesz-e hó. 2012-ben Londonban az olimpiai szellem eltűnése, a játékok elüzletiesedése és a kiskereskedők háttérbe szorítása miatt panaszkodtak.

Most Szocsi és Putyin Oroszországa van a terítéken, de hamarosan jön a következő. A sajtó már most aggódik a 2016-os játékoknak otthont adó Rio de Janeiro közbiztonsága miatt. A 2018-as téli olimpián pedig, melyet a hét éve kikosarazott dél-koreai Phjongcshangban tartanak majd, minden bizonnyal Észak-Korea ijesztő közelsége fog pánikot kelteni a szorgos sajtómunkások körében.

Ezt talán a NOB-nál is látják. Aligha lehet véletlen, hogy a 2020-as nyári játékok rendezésének jogát a NOB egy szinte teljesen kockázatmentes városnak, Tokiónak ítélte oda. Pedig szép lett volna, ha a rendezési jogot a másik jelentkező, Törökország nyeri. Nem azért, mert az első muszlim ország lehetett volna, mely olimpiát rendez, vagy mert Isztambul még soha nem adott otthont játékoknak, hanem leginkább azért, mert az ország problémás szomszédsága kitűnő apropót kínált volna az aktuális rettegésre.

Sayfo Omar