Ölni akar a harci balta

Donald Trump megszokott taktikáját alkalmazza, azaz lebegtet, vagyis újra fenn ül a világ a Trump-féle nyilatkozatok hullámvasútján. Többször megígérte már a Tomahawkok átadását Volodimir Zelenszkijnek, de mégsem jönnek a rakéták. Trump most azt kéri az ukrán haderőtől, hogy jelölje meg, mire használná a Tomahawkokat. Na vajon mire…? Azt is tudni kell, hogy az 500 000 dolláros alaptípusok árát már az Európai Unió fizetné, vagyis a mi pénzünkből történne meg a Kijevben annyira várt felfegyverzés.

A típus az amerikai őslakosok hírhedt fegyveréről, dobásra is használt harci baltájáról kapta a nevét. Hatótávolsága 2500 kilométer, ami azt jelenti, hogy Ukrajnából kilőve simán eltalálhat különösen érzékeny célpontokat is Oroszország belső területein. Természetesen magát Moszkvát is! Az, hogy a kijevi vezetés nagy reményeket fűz bizonyos nyugati fegyverekhez, nem újdonság. Talán az amerikai vontatott tarackkal, az M777-el kezdték a sort, ami aztán a páncélosokkal, majd a Patriot légvédelmi rendszerekkel folytatódott, illetve az F16-os vadászgépekkel ért véget. Az utóbbiaktól is a háború menetének megfordítását várták. Hiába.

A Tomahawk új fejeztet nyitott Kijev reménykedésében, az ukrán stratégia központi eleme az oroszországi olajfinomítók támadása, hátha így üresen maradnak az orosz harcjárművek üzemanyagtartályai, és ezzel megbénul Putyin hadigépezete. Az ukrán propaganda már olyan hírekkel és felvételekkel látja el a nyugati médiát, amely szerint Oroszország több régiójában is súlyos üzemanyaghiány keletkezett az eddig végrehajtott támadások következtében.

Üveges Huba író, történész és blogger, az ukrán háború szakértője szerint semmi sem olyan egyszerű a Tomahawkok esetében sem, mint ahogy azt bárki gondolná. Hiszen nemcsak rakétákat kellene átadnia Amerikának, hanem a kilövéshez használt bonyolult rendszereket is, és szükség lenne a leendő ukrán kezelők alapos kiképzésére is. Különben amerikai személyzetet kell alkalmazni, ami akkor is súlyos kockázatot jelent, ha ezeket a katonákat hirtelen civilbe bújtatják, és a gyártó egyszerű technikusainak álcázzák őket. És akkor itt az irányítás és a célba juttatás problémája is, amely aztán végképp nem menne amerikai specialisták és műholdas rendszerek nélkül. Ha innen nézzük a problémát, akkor nem meglepő, hogy Trump kimondatlanul is arra vár, hogy sikerüljön valamilyen tárgyalásos megoldást találni a fegyverszünetre, mielőtt valóban le kellene szállítania Ukrajnának a Tomahawkokat.

Természetesen az orosz vezetés tisztában van a Tomahawkok katonai jelentőségével, a rakéta sajátosságaival és hatékonyságával, teszi hozzá Üveges Huba. Moszkva is rendelkezik hasonló fegyverrel, ez a sokszor emlegetett Kalibr rakéta, ami a szakértő szerint legalább olyan hatékony, mint a Tomahawk, ráadásul folyamatosan fejlesztik az oroszok a háború nyújtotta tapasztalatok alapján. A kérdés tehát arra a problémára szűkülhet le adott esetben, hogy a felek hány darab rakétával rendelkeznek az adott típusból, és mennyit képes legyártani belőlük havonta a mögöttük álló ipari vertikum.

Az író, történész szakértő egyébként is úgy véli, az orosz-ukrán háború tipikus anyagcsatává változott. Ezt bizonyítja a drónok ügye is, amelyben az ukránok sokkal jobban álltak a háború első szakaszában, és nagy veszteségeket okoztak a drónokkal az orosz csapatoknak. De aztán fordult a kocka, ma az orosz hadiipar jóval több drónt gyárt, mint az ukrán gazdaság, és a fejlesztések terén is előre tört, legyen példa erre az úgynevezett vezetékes drónok hadrendbe állítása. Kijev természetesen tisztában van a mindebből származó veszélyekkel, és együttműködési programokat indított a drónok terén – gyártásra és fejlesztésre – Romániával, Lengyelországgal, újabban pedig az Egyesült Államokkal is.

Szóba kell hozni a NATO, illetve a nyugati államok által létrehozandó drónfalat is, amelynek az elmúlt időszakban történt anomáliák adták az apropót. A kifejezetten bonyolult rendszer igen sokba kerülne, a tárgyalások, vagyis a diplomáciai eszközök nemcsak olcsóbbak, de hatékonyabbak is lennének. Más kérdés, hogy orosz szemel nézve a nyugati polgári repülőterek riogatásának nincs sok értelme, hacsak nem az, hogy megfricskázzák a NATO légvédelmi rendszereit. De hát a NATO maga is tisztában kell legyen a problémákkal, ha például Lengyelországba behatoló 19 drónból csak négyet tudott megsemmisíteni. Ráadásul kérdés, honnan ékeznek a polgári repülőterek felett megjelenő idegen drónok. Már csak a távolság miatt sem hihető, hogy Oroszországból vagy Fehéroroszországból indították őket. Valahonnan a „közelből” kellett startolniuk, illetve több esetben is bebizonyosodott, hogy külföldi turisták, fotózás céljából felküldött drónjai tévedtek valamilyen repülőtér légterébe. A magyar miniszterelnök egyébként röviden intézte el a kérdést, azt javasolta az uniós tagországoknak, hogy ha idegen drón jelenik meg fölöttük, egyszerűen lőjék le.

Az orosz harctéri taktika nem változott Üveges Huba szerint. Mindenütt az ellenség bekerítése a cél, az ukrán csapatok ellátási útvonalainak elvágásával együtt. Kijev az utóbbi időben átcsoportosításokat hajtott végre, ennek eredményeként visszafoglalt egynéhány falut az orosz hadseregtől, de ez a szakértő szerint nem változtat a háború menetén. Ezeknek az akcióknak nem volt stratégiai jelentőségük, de megvillantották az ukrán erők elszántságát, hogy a Nyugat újra levonhassa azt a következtetést, amely szerint érdemes támogatni Ukrajna háborús erőfeszítéseit.

Ha már a Nyugat jött szóba, azon belül is a „hajlandókat”, vagyis azokat a tagországokat vesszük boncasztalra, akik felvállalnák a fegyveres harcot Oroszország ellen akár Ukrajnában is. Nagy készülődést látunk. Legalábbis a szavak szintjén. Üveges Huba úgy véli, az európai szárazföldi erők gyengébbek az orosz, de például a játékban lévő, és sok harctéri tapasztalattal rendelkező ukrán haderőnél is. A francia vezérkari főnök oda nyilatkozott nemrég, hogy országa valójában csak hétezer katonát tudna Ukrajnába küldeni békefenntartói feladatokra, harci összecsapásokra még ennyit sem. Ennek az is oka lehet egyébként, hogy Európa hadseregei kis túlzással minden szárazföldi harceszközüket átadták már Ukrajnának. Hogy az erősen felpörgetett nyugati hadiipar mikorra képes pótolni a hiányokat, azt senki sem tudja. A legtöbb elemző tíz évről beszél. Más a helyzet a tengeri erők és a légierő terén, itt kétségtelenül erős – hanem jóval erősebb Oroszországnál – a Nyugat, de még így is nagy lenne számára a levegőben zajló összecsapások kockázata.

Naponta kerül szóba a médiában a Tomahawkok ügye. Nem tudni, mi lesz a „kaland” vége. Annyi bizonyos, hogy már maguk a szavak, vagyis a Tomahawkok körül született nyilatkozatok is jelentősen emelték a háború eszkalációs dinamikáját.