Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
Hirdetés

A visegrádi csoport (Csehország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia) miniszterelnökei az osztrák kancellárral egyeztettek, majd közös sajtótájékoztatót tartottak.

Ezen Orbán Viktor kiemelte: Ausztria fontos maradt Közép-Európának, mint befektető, piac és kereskedelmi partner, továbbá Ausztria fontos biztonsági partnerünk lesz a jövőben is, mert a migráció kérdésében „egy cipőben járunk”. Ha a migránsok Magyarországon keresztül áttörnek Ausztriába, vagy ott maradnak, vagy továbbmennek Németországba, ezért Ausztriának is érdeke, hogy a magyar határvédelem sikeres legyen – magyarázta.

A miniszterelnök szerint a mai találkozó legnagyobb eredménye, hogy azonosították az együttműködés területeit: ilyen a migráció, a biztonság, a határvédelem, a versenyképesség, a klímavédelem és a bővítés. Ugyanakkor azonosították az „együtt nem működés” területeit is: ilyen a nukleáris energia – tette hozzá.

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

A négy visegrádi országnak és Ausztriának sok a közös érdeke, és együtt többet tudnak elérni, mint külön-külön – jelentette ki Andrej Babis cseh miniszterelnök a V4-országok kormányfői és az osztrák kancellár találkozóján csütörtökön Prágában.
Andrej Babis szerint a tanácskozáson a kormányfők egyebek között megvitatták, hogyan képzelik el az új Európai Bizottság működését és az Európai Unió klíma- és energiapolitikáját, a kitűzött célok elérhetőségét, valamint a migrációs problémák megoldásának lehetőségeit.
Sebastian Kurz osztrák kancellár szerint nyilvánvaló, hogy bizonyos feszültség alakult ki az EU keleti és nyugati tagállamai között, s Ausztria harcolni akar ezellen.
„Olyan Európában szeretnénk élni, amely sokszínű, de ugyanakkor a fő célok tekintetében egysége” – mondta Kurz újságíróknak a találkozó utáni sajtóértekezleten. (MTI)

Úgy vélte, a találkozó értékes volt, mert gratulálhatott Sebastian Kurz osztrák kancellárnak a második kormánya megalakulásához, és első kézből ismerhették meg e kormány terveit. Fontos volt a tanácskozás azért is, mert európai témák szerepeltek a napirenden, az összes lényeges külpolitikai kérdés, a bővítés és a költségvetés is – közölte.

Megjegyezte: a V4-nek különösen fontos volt ez a találkozó, mert jelezte a külvilágnak, hogy nem elzárkózni akarnak, hanem keresik az együttműködést a többi európai országgal.

Orbán Viktor arról is beszélt, hogy javasolta Andrej Babis cseh miniszterelnöknek, hogy a V4 vezetőjeként vesse fel: ha lesz konferencia Európa jövőjéről, arra az EU-ba igyekvő nyugat-balkáni országokat is hívják meg, mert Európa jövőjének kérdése őket is érinti.

Kérdésre a kormányfő elmondta: abban az ügyben, hogy a klímavédelem érdekében ne a kohéziós forrásokat csökkentsék, közös álláspontot képviselnek a V4-es országok, de meglátják, mi lesz a tárgyalásokon. Ha több Európát akarunk, több pénz kell, de azt nem a régi programok rovására kell előteremteni – jelentette ki.

Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

Ausztria nem szeretné, ha az atomenergia fejlesztését az Európai Unió pénzalapjaiból finanszíroznák – jelentette ki Sebastian Kurz osztrák kancellár csütörtökön Prágában, miután tárgyalt a négy visegrádi ország kormányfőjével.
„Szó volt arról az EU-alapról is, amely támogatná Európa eltávolodását a széntől. Helyesnek tartjuk, hogy az egyes országok a szénalapú energiáról áttérjenek a környezetkímélőbb energiaforrásokra. Ausztria számára nagyon fontos, hogy az atomenergia ne kapjon támogatást, s ezekből a pénzekből a megújuló energiaforrásokat támogassák” – hangsúlyozta Sebastian Kurz a találkozó utáni sajtóértekezleten.
A négy visegrádi ország közül Csehország, Szlovákia és Magyarország szeretné megerősíteni az atomenergia szerepét az energetikai iparában. Velük ellentétben Ausztria azon igyekszik, hogy Európában teljesen kiiktassák az atomerőműveket az energiaiparból.
„A célokat illetően más úton járunk, mint a visegrádiak” – szögezte le az osztrák kancellár.
Kurz ugyanakkor nem lát problémát abban, hogy a szomszédos országok bizonyos dolgokban egyetértenek, másokban pedig nem. A kancellár kijelentette: büszke arra, hogy Ausztria lesz az első olyan állam, amely teljes mértékben feladja a szénalapú energiatermelést. (MTI)