A miniszterelnök rendkívül kedvezőnek tartja, hogy a válságból való kilábalás idején Magyarország és Lengyelország követi egymást a soros elnöki pozícióban, hiszen a közép-európai országok 1990-ben már sikeresen kezeltek egy olyan válságot, amely kétszer olyan súlyos volt, mint a mostani. Orbán Viktor elmondta, hogy az 1990-es válság megoldásában kiemelt szerep jutott a munkaadóknak és a munkavállalóknak, így a mostani válságból való kilábalás során is számít az együttműködésükre. A miniszterelnök a mostani időszak egyik legfontosabb tanulságának azt nevezete, hogy nem lehet azokkal az eszközökkel kezelni a válságot, amelyek magát a válságot okozták. Ennek jegyében alapul teljesen új gondolkodásmódra és új gazdaságpolitikára a nemzeti együttműködés rendszere Magyarországon.

Az Európai Unió Érdekegyeztető Csúcstalálkozóján az európai munkaadói szervezetek és a szakszervezetek is támogatták Orbán Viktor azon célkitűzéseit, amelyek a foglalkoztatás növelését és a társadalmi szolidaritás erősítését helyezik az Európai Unió következő soros elnökségének fókuszába. A magyar miniszterelnök a csúcstalálkozón elmondta, hogy a nehéz helyzetben lévő térségek és társadalmi csoportok felzárkóztatása érdekében növelni kell az európai társadalmak összetartó erejét és olyan növekedésbarát gazdaságpolitikát kell folytatni, amely nem csak egyensúlyt teremt, hanem nagy számban alkalmas új munkahelyek létrehozására is. Orbán Viktor hozzátette, hogy a roma közösség óriási munkaerő-tartalékot jelent, így az Európai Uniónak olyan romastratégiát kell alkotnia, amely a foglalkoztatásra teszi a hangsúlyt.