„Annyira megszoktuk már, hogy az amerikaiak egyrészt dezinformációt dobnak be az információs térbe, majd cáfolják a saját állításaikat, úgyhogy nagyon szeretném megkérni önöket, hogy szerezzenek az amerikai féltől tényszerű anyagokat ebben a témában. Vagyis azt, hogy mikor, kinek adták át ezeket az információkat” – mondta Zaharova a szerdai sajtótájékoztatóján összegyűlt újságíróknak.

Hirdetés

A szóvivő arra reagált, hogy The Washington Post című amerikai lap meg nem nevezett tisztségviselőkre azt állította, az Egyesült Államok két héttel a krasznogorszki terrortámadás előtt figyelmeztette az orosz hatóságokat egy lehetséges támadásra a Crocus City Hall ellen.

Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője az orosz szakszolgálatok hatáskörébe utalta az amerikai lapértesülés kommentálását, mint ahogy annak a kérdésnek a megválaszolását is, hogy segített-e az Egyesült Államok abban, hogy március elején az orosz rendvédelmi szervek meghiúsították iszlamistáknak egy moszkvai zsinagóga ellen tervezett támadását.

Korábban írtuk

Nyikolaj Patrusev, az orosz biztonsági tanács titkára a Sanghaji Együttműködési Szervezet többi tagállamát képviselő hivatali partnereivel szerdán Asztanában megtartott éves találkozón azt hangoztatta, hogy a krasznogorszki terrortámadás nyomai az ukrán különleges szolgálatokhoz vezetnek. Hozzátette: köztudott, hogy a „kijevi rezsim” teljes mértékben az Egyesült Államok ellenőrzése alatt áll.

Azt állította, hogy az Iszlám Állam terrorszervezetet, amelyre a tengerentúlról megpróbálják ráirányítani a gyanút, csakúgy mint az al-Kaidát és más csoportokat, Washington hozta létre. Megismételte, hogy a krasznogorszki támadás elkövetőit akkor fogták el, amikor megpróbáltak a határhoz eljutni, amelyen az ukrán oldalról „ablakot készítettek elő számukra” az átkeléshez.

Patrusev azzal vádolta meg a tádzsik fővárosban, Dusanbéban működő ukrán nagykövetséget, hogy harcosokat toboroz az Oroszország elleni harchoz.

Az orosz biztonsági tanács titkára dezinformációnak nevezte azokat az állításokat, amelyek szerint Ukrajna áll az Északi Áramlat gázvezetékek felrobbantása mögött. Hangot adott meggyőződésének, hogy egy ilyen feladat végrehajtásához szükséges különleges egységekkel csak Washington és London rendelkezik.

Az orosz főügyészség közölte, hogy orosz képviselők megkeresése nyomán az Egyesült Államok, Németország, Franciaország és Ciprus illetékes hatóságaihoz fordult azzal a kérdéssel, hogy mit tudnak az Egyesült Államok és más nyugati országok által Oroszország ellen szervezett finanszírozott és végrehajtott terrortámadásokról. A főügyészség kifejezte reményét, hogy az illetékes hivatalok jóhiszeműen járnak majd el, a vonatkozó nemzetközi megállapodásoknak megfelelően