Orosz pénzügyi lépés a Google ellen
Egy 10 milliárd rubeles követelés miatt Oroszország lefoglalhatja a Google nemzetközi eszközeit.A Dél-afrikai Köztársaság (DÁK) Legfelsőbb Bírósága végrehajtja az Oroszországból származó bírósági döntést, amely 40 milliárd forint megfizetésére kötelezi a Google-t. Erről a Magyar Hírlap számolt be az orosz Vedomosztyi lap tudósítása alapján.
A végrehajtást október 1-jén elrendelték és értesítették erről a helyi végrehajtót is, amit a dél-afrikai hatóságok is megerősítettek. Minderről Artur Zurabjan, az Art De Lex ügyvédi iroda partnere, valamint Zane Hartman, a csődeljárás alatt álló oroszországi „Google” Kft. felszámolóját képviselő Pagel Schullenburg ügyvédi cég igazgatója nyilatkozott.
„A meghallgatásokat követően végzést adtak ki, amely lefoglalja a Google International LLC minden, az ország joghatósága alá eső vagyonát”
– olvasható a közleményükben.
Az orosz lap cikke hangsúlyozza:
hasonló végrehajtási kérelmeket több más afrikai, ázsiai és európai ország bíróságaihoz is benyújtottak. Dél-Afrika lett az első állam, amely úgy döntött, lefoglalja a Google vagyonát.
Korábban, 2024 júliusában a Moszkvai Választottbíróság 10 milliárd rubel megfizetésére kötelezte az amerikai Google-t az oroszországi leányvállalat, az időközben csődbe ment OOO „Google” javára.
A bíróság helyt adott a felszámoló keresetének, és jogellenesnek ítélte, hogy a Google orosz leányvállalata csaknem 9,5 milliárd rubel osztalékot utalt át az anyavállalatnak, valamint további 500 millió rubel adót fizetett be az osztalék után.
