Az Odessza megye területen fekvő Izmajil elleni támadást több hullámban hajtották végre – közölte Oleh Kiper regionális kormányzó. „Sajnos, találatok érték a kikötőt és más polgári létesítményeket is, amelyek megrongálódtak” – jelentette be a Telegram üzenetküldő alkalmazáson, anélkül, hogy részleteket közölt volna a károkról.

Hirdetés

Az ukrán hadsereg később hozta nyilvánosságra, hogy a négy és fél órás támadás során tűz ütött ki egy teherautó-parkolóban. A főügyészség szerint hat kamionsofőr és egy helyi lakos megsérült.

Kiper két dunai kikötőre utalva, amelyeket gabona exportjára használnak, azt mondta, hogy a hat civil Reniben, egy pedig Izmajilban sérült meg.

Az ügyészség által a Telegramon közzétett fotókon kigyulladt teherautók és egy részben megsemmisült épület látható.

Az ukrán légierő közleménye szerint 32-t megsemmisítettek abból a 44 iráni gyártmányú, Sahid típusú drónból, amelyeket Oroszország az éjszaka folyamán indított Ukrajna ellen.

„A fő célpont Odessza régió déli részei voltak – beleértve a régió kikötői infrastruktúráját” – közölték.