Oroszország a párbeszédet szorgalmazza, de elutasítást tapasztal – állítja a Kreml
Dmitrij Peszkov szerint Oroszország a konfliktus politikai rendezését támogatja, ám Kijev és a Nyugat elzárkózik a diplomáciai megoldástól – számoltak be róla orosz hírügynökségek vasárnap.„Mi a politikai és diplomáciai eszközöket részesítjük előnyben”
– mondta Peszkov a TASZSZ állami hírügynökség szerint. A szóvivő bizonyítékok említése nélkül hozzátette, hogy Moszkva folytatja katonai műveleteit Ukrajnában, mert
„mind Ukrajna, mind a nyugati országok elutasították a párbeszédre irányuló összes javaslatot”.

Az Orosz Föderáció és Ukrajna jövőbeli kapcsolatainak alapelveit a különleges katonai művelet feladatainak teljesítése után alakítják ki
– hangsúlyozta Peszkov. Szerinte a két ország kapcsolatainak kérdése a különleges katonai művelet után „jelenleg túl elméleti kérdés”.
„Először is meg kell oldani a problémát, és rögzítenünk kell a különleges katonai művelet előtt álló feladatok teljesítését. Számunkra előnyösebb ezt politikai és diplomáciai eszközökkel megtenni, és a különleges katonai művelet akkor folytatódik, amikor ezek az eszközök lehetetlenné válnak, amikor minden párbeszédre irányuló javaslatot elutasítottak – mind Ukrajna, mind a nyugati országok”
– állította a Kreml szóivője.
