Dmitrjev szerint a randomizált, a placebokontrollos klinikai vizsgálatokat is magában foglaló tesztelés de facto harmadik fázisa teljes mértékben megfelel majd a nemzetközi előírásoknak. Elmondta, hogy a munkálatokba konzulensként nagy nyugati szervezeteket is bevonnak.

Hirdetés

A vezérigazgató közölte, hogy a Szputnyik V tesztelése más országokban – az Egyesült Arab Emírségekben, Szaúd-Arábiában, a Fülöp-szigeteken, Indiában és Brazíliában – augusztus végén vagy szeptember elején kezdődhet.

Marcelo Ebrard mexikói külügyminiszter az Interfax hírügynökség szerint bejelentette, hogy hazája kétezer dózist kap az orosz vakcinából klinikai kipróbálásra. Mexikóban ezen felül két kínai, egy amerikai és egy brit-francia oltóanyagot is tesztelnek.

Oroszországban az elmúlt egy nap alatt 4870-nel 946 976-ra emelkedett az igazolt Covid-19-fertőzéses esetek száma a pénteken közölt hivatalos adatok szerint. Az újonnan diagnosztizált fertőzöttek száma immár hatodik napja nem érte el az ötezret, ami azt jelenti, hogy a járvány terjedésének üteme az április végi szintre csökkent. A pénteken közzétett hivatalos adatok 0,5 százalékos növekedést jelentenek. Az új esetek 26,5 százaléka tünetmentes.

Korábban írtuk

Oroszország a negyedik helyen áll a világon a kimutatott koronavírus-fertőzések számát tekintve az Egyesült Államok (5 575 323), Brazília (3 501 957) és India (2 905 825) után. Az aktív esetek száma 1037-tel 169 457-re csökkent. A halálozások száma 90-nel 16 189-re, a gyógyultaké pedig 5817-tel 761 330-ra emelkedett.

Az országban a járvány kezdete óta több mint 33,8 millió, az elmúlt nap folyamán pedig mintegy 304 ezer laboratóriumi tesztet végeztek el. Koronavírus-fertőzés gyanújával 222 304 embert tartanak orvosi megfigyelés alatt.