Szergej Lavrov hétfőn közölte, hogy tervei szerint részt vesz Skopjéban az EBESZ külügyminisztereinek találkozóján. Az orosz tárcavezető korábban látogatást tett már a NATO-tag Törökországban, illetve szeptemberben New Yorkban is járt. A Skopjei látogatás még így is ritkaságnak számít majd azóta, hogy Oroszország megkezdte a katonai hadműveleteket Ukrajna területén.

Hirdetés

Az orosz külügyminisztérium egyelőre nem reagált a balti államok nyilatkozatára.

Szergej Lavrov – hazája szövetségesét, Fehéroroszországot leszámítva – az ukrajnai háború kitörése óta egyetlen európai országba sem látogatott még el.

Az ötvenhét államot tömörítő EBESZ-t a hidegháború idején hozták létre, hogy segítsen enyhíteni a Kelet és Nyugat közötti feszültséget. Most Észak-Macedónia tölti be a szervezet soros elnökségét, és Lavrov is meghívást kapott a csütörtökön kezdődő kétnapos, külügyminiszteri csúcstalálkozóra.

Korábban írtuk

„Az elmúlt két évben tanúi lehettünk annak, ahogy az egyik EBESZ-tagállam aktívan és brutálisan megpróbálta megsemmisíteni a másikat” – fogalmaztak közleményükben a balti államok külügyminiszterei. – „Egyértelműen kell fogalmaznunk: az orosz agresszió, illetve egy szuverén és békés szomszédos állam, Ukrajna elleni rémtettek súlyosan megsértik a nemzetközi jogot.”

Azzal is megvádolták Oroszországot, hogy „obstruktív magatartást tanúsít az EBESZ-en belül”, utalva a szervezet ukrajnai jelenlétének és Észtország 2024-es soros elnökségének megakadályozására. Szergej Lavrov részvétele a szkopjei találkozón szerintük „azt a kockázatot vonja maga után, hogy az agresszor Oroszországot a szabad nemzetek közösségének törvényes tagjaként legitimálja, és elbagatellizálja az Oroszország által elkövetett szörnyű bűnöket” – tették hozzá.

(forrás)