Oroszország nem lesz szivárványszínű

Az oroszok harmada szóba sem állna többé ismerősével, ha megtudná, hogy „meleg”, és csak két százalékuk kezdeményezne beszélgetést a szomszédjával, ha az homoszexuális pár vagy vallási szekta tagja lenne. Az államhoz nem kötődő Levada Központ tavalyi közvélemény-kutatása alapján az oroszok 56 százaléka negatívan, 39 százaléka semlegesen, 3 százaléka pozitívan viszonyul a homoszexuálisokhoz. De van olyan felmérés is, amely arra jutott: az oroszok 86 százaléka úgy véli, nem szabad a homoszexualitást elfogadni a társadalomban. Ennek ellenére a Levada Központ felmérésében megkérdezettek 47 százaléka szerint ugyanolyan jogok illetik meg a homoszexuálisokat, mint a társadalom más tagjait, míg 43 százalék nem értett ezzel egyet. A válaszadók 89 százalékának egyébként nem volt „nem hagyományos nemi orientációjú” ismerőse.

Az oroszok túlnyomó többsége nem támogatja az azonos neműek házasságát sem. Mint az Orosz Közvélemény Alapítvány (FOM) szintén tavalyi felméréséből kiderül, az oroszok mindössze hét százaléka ért egyet azzal, hogy az országban engedélyezni kell az azonos neműek házasságát, 87 százalék pedig határozottan ellenzi. Az állami közvélemény-kutató intézet, a VCIOM felméréseiből a társadalmi megítélés tendenciája is kiderül. Az azonos neműek házasságát például 1995-ben a megkérdezetteknek még 18 százaléka támogatta, és mindössze 38 százalék ellenezte. A támogatók aránya 2005-ben 31 százalék volt, az ellenzőké 59 százalék. 2015-re azonban 14 és 80 százalékra módosultak ezek az értékek. Hasonló trendet, illetve arányokat mutat a többi felmérés is. Így az amerikai Pew Research Center 2016-os számai is azt erősítik meg, hogy a „melegek” házasságát Közép- és Kelet-Európában az oroszok támogatják a legkevésbé.

A VCIOM egyik friss felméréséből az is kiderül, az oroszok mintegy kétharmada – elsősorban a 45 év felettiek – meg van győződve arról, hogy egyes csoportok (itt elsősorban az NGO-kra gondolnak) tudatosan törekednek az orosz történelem átalakítására, az LMBT-propagandán keresztül pedig a vallási, morális értékek bomlasztására. Ez a meggyőződés a nyugati elemzők szerint egyértelműen az orosz sajtónak a Nyugatot lejárató propagandájával magyarázható. Ezzel szemben a valóság inkább az, hogy az orosz társadalom hagyományosan konzervatív az LMBT-jogokkal kapcsolatban, és a szexuális orientáció liberálisabb felfogása nagyon messze áll a többségétől. Mint a közvélemény-kutatások is mutatják, az oroszok nagyobb része egyetért a „melegpropagandát tiltó” törvénnyel, és azzal is, hogy az alkotmány új szövege szerint házasság csak férfi és nő között köthető. Az orosz társadalom alapvetően konzervatív, egyre nagyobb számban hívő ortodox, aki bűnnek tartja a homoszexualitást. Persze, a szociológusok azt is megjegyzik, hogy a mássághoz a nők, a fiatalok, a tehetősebbek és természetesen a liberálisan gondolkodó moszkvaiak és szentpéterváriak viszonyulnak megértőbben.

A homoszexualitáshoz való hozzáállás trendjének alakulása jól mutatja Oroszországnak a 2010-es évek elejére kiteljesedett konzervatív politikai és ebből következően az értékekben is megmutatkozó fordulatát. Az elmúlt évtizedben megerősödtek az „orosz külön útról” vallott elképzelések, aminek egyik legmarkánsabb megnyilvánulása a liberális ideológiával szemben a hagyományos értékek melletti kiállás, az orosz gondolkodásban amúgy is meglévő tradicionalizmus erősödése. Ennek jegyében fogadták el 2013-ban a homoszexualitás propagandáját tiltó törvényt, de már korábban tíz régió vezetett be hasonló szigorításokat.

Mint ahogy az is igaz, hogy a hanyatló Nyugat képe az orosz köztudatban összekapcsolódik az azonos neműek természetellenesnek és amorálisnak tartott házasságával és a másságot reklámozó melegfelvonulásokkal. Nem véletlen, hogy az Európa Tanács tiltakozása és az Emberi Jogok Európai Bíróságának diszkrimináció miatt kiszabott bírsága ellenére eddig soha nem engedélyezték a meleg büszkeség napjának megtartását. Részben azért, mert az orosz törvények szerint ez a homoszexualitás propagálása lenne, részben pedig a felvonulók testi épségének megvédése érdekében. Hiszen nemegyszer került már veszélybe Oroszországban az LMBTQ-jogi aktivisták élete is. Jelena Grigorjevát például Szentpéterváron meggyilkolták. Az aktivista holtteste számos késszúrás és fojtogatás nyomával került elő. Különösen Csecsenföldön rossz a helyzet, ahol rendszeresen durva támadások érik az LMBTQ-embereket. A nagy botrányt kiváltó melegellenes tisztogatások során a hatóságok állítólag elraboltak, bebörtönöztek, kínoztak személyeket szexuális irányultságuk miatt.

Miközben a nyugati sajtóban sokszor természetéből eredően homofóbnak írják le az orosz társadalmat, sokan elfelejtik, hogy ezt a hozzáállást a szexuális kapcsolatokhoz Oroszország éppen a katolikus-protestáns Európából importálta. A kordokumentumok legalábbis azt bizonyítják, hogy a XVII. századig az európai utazót valósággal sokkolta az orosz társadalomban uralkodó szexuális szabadosság, a homoszexuális kapcsolatok nyíltsága és természetessége. A német-római császári tanácsos, Siegmund von Herberstein báró 1517 és 1526 között tett utazásairól írt jelentésében (Rerum moscoviticarum commentarii) beszámol róla, hogy az orosz társadalom minden rétegében elterjedt az azonos neműek közötti kapcsolat. Később a brit költő George Turberville-t IV. Iván uralkodása idején tett utazásakor döbbentette meg az orosz parasztok nyílt homoszexualitása. Ellenfelei egyébként magát a cárt is homoszexualitással próbálták lejáratni, ami e kapcsolatok elfogadottságának kettősségéről árulkodik.

Az europanizálás jegyében a XVII. század közepétől kezdődött e téren is a szigorítás. Alekszej Mihajlovics cár megbüntette az azonos neműekkel nemi kapcsolatot létesítő férfiakat, a leszbikus nőket pedig máglyán égették meg. Nagy Péter aztán a modernizáció részeként – a hadsereggel kezdve a tisztogatást – teljes tiltást és vasszigort vezetett be, és fokozatosan visszaszorította ezt a szubkultúrát. 1832-től végül hivatalosan is kriminalizálták elsősorban a férfiak közötti nemi kapcsolatot. A bolsevik fordulat után a mindent átható szabadosság, az emancipáció erőltetésével megszűnt a homoszexualitás és a transzszexualitás bűnként való kezelése. A Lenin vezette kormányban több „meleg” népbiztos is volt. Sztálin aztán ismét öt évig terjedő kényszermunkával büntette a homoszexuálisokat. Sztálin halála után az általános liberalizáció ellenére továbbra is fennmaradt a természetestől eltérő szexuális irányultság kriminalizálása. Sőt, a „melegeket” éppen ezzel tudták zsarolni, és lettek sokan besúgók. A Szovjetunió felbomlása után az Európa Tanács részéről erős nyomás nehezedett Borisz Jelcin elnökre, így a homoszexualitás büntethetősége 1993-ban megszűnt. 1999-ben hivatalosan eltávolították a mentális betegségek listájáról is, egyedülálló személyek pedig szexuális irányultságtól függetlenül máig fogadhatnak örökbe gyermekeket. Még 1997-ben engedélyezték a megfelelő orvosi eljárások után a nemváltást is. Az azonos neműek azonban továbbra sem köthetnek házasságot. Erről a vita a 2000-es évek elején lángolt fel ismét, aztán a hatalom konzervatív fordulata tett pontot a kérdésre.

Az orosz ortodoxok – ahogy a többi oroszországi történelmi egyház is – a kezdetektől elítélik és természetellenesnek tartják az azonos neműek kapcsolatát. Kirill moszkvai pátriárka az apokalipszis jelének nevezte az azonos neműek házasságának engedélyezését, és felszólította az embereket, hogy harcoljanak jobban a melegek jogainak terjedése ellen. Az orosz ortodox egyház feje szerint a homoszexualitás elfogadása erősíti az Iszlám Államot is. Mint fogalmazott, nem csoda, hogy vannak muszlimok, akik a terrorkalifátushoz menekülnek, mert az európai társadalmak istentelen civilizáció­vá váltak, ahol elfogadják olyan események létezését, mint egy melegfelvonulás. Nem fogta vissza magát e kérdésben Vlagyimir Putyin sem. Még az oszakai G20-csúcs után tartott sajtótájékoztatón transzformernek nevezte a transzneműe­ket, az alkotmánymódosítás vitájában pedig kijelentette, hogy amíg ő az elnök, Oroszországban nem lesz egyes számú szülő és kettes számú szülő. „Anya és apa lesz” – mondta.

Mindez azért fontos, mert az orosz-szovjet hagyományok alapján az állam és az egyház vezetői jelentős mértékben meghatározzák a társadalom morális irányait. Az oroszok többsége a hitét inkább csak ünnepnapokon gyakorolja, ám 90 százalékuk pravoszlávnak tartja magát, és az ortodox egyházhoz viszonyulást oroszsága megerősítéseként éli meg. Ezért aztán akkor is fontos, hogy mit mond a homoszexualitásról a pátriárka, ha közben a szórakoztató műsorokat nézve olyan művészeken „olvadnak el”, mint Filipp Kirkorov, Andrej Malahov vagy Nyikolaj Baszkov, akik egyébként a jól értesültek szerint „melegek”. A társadalom konzervativizmusát az sem ingatja meg, hogy Oroszország paradox módon a válások vagy az abortuszok tekintetében a világ élvonalába tartozik. Árnyalva a kérdést megemlíthetjük, hogy a homoszexualitáshoz való viszonyulást a konzervativizmus és az újsütetű Nyugat-ellenesség mellett valahol magyarázza még az idegenkedés is attól a börtönkultúrától, amelyben az erőszakos nemi közösülés a gyengék megalázásának egyik eszköze. De ami a legfontosabb e hozzáállás megértésében, hogy Oroszország számára ez nem emberi jogi, hanem vallási, kulturális kérdés.