A műlábú olimpiai bajnok és modell barátnője az igazi álompárt testesítették meg. Minden lépésüket lesifotósok hada követte kapcsolatuk kezdetétől fogva, és barátaik is ideálisnak vélték kettősüket. Mondhatni, Oscar Pistorius és Reeva Steenkamp voltak a dél-afrikai válasz Victoria és David Beckhamre. Az országot így igazi sokként érte a hír, hogy a nemzeti idolként ünnepelt sportoló megölte barátnőjét.

A vádirat szerint Pistorius – morbid módon – Valentin nap éjszakáján, felriadván motozást hallott a fürdőszobából. Magához vette fegyverét, majd három lövést adott le a zárt ajtóra. Mikor azonban az ajtót kinyitotta, legnagyobb megrökönyödésére nem egy betörőt, hanem saját barátnőjét találta.

Első hallásra Pistorius története nagyon is hihetőnek tűnt. A 2012-es év rendőrségi statisztikája szerint az országban 16 766, többségben fegyveres betörés történt. A közvélemény – legalábbis az interneten aktív közép- és felsőosztály – így egyértelműen Pistorius mellé állt. Az ügy ráadásul a lakosság 9 százalékát kitevő fehérek körében a fekete kormányzat inkompetenciájának újabb bizonyítéka volt, miszerint bárki erőszak áldozatává válhat.

A kezdeti szimpátia azonban lassan olvadni kezdett. A média egyre több hírt jelenített meg a korábban nemzeti hősnek számító sportoló sötét oldaláról. Kiderült, hogy a 26 éves futó egy korábbi nőügy kapcsán „lába eltörésével” fenyegetett meg egy férfit. Terítékre került továbbá fegyverek iránti rajongásszerű vonzódása és sebesség iránti megszállottsága, mely okán számos balesetet okozott és szenvedett korábban. Később a szomszédok azt nyilatkozták, hogy az ominózus éjszakán kiabálást hallottak Pistorious házából.

Ahogy O. J. Simpson esetében, a rivaldafény Pistorius számára is előnyt biztosított. A bírói meghallgatáson politikusok és neves médiaszemélyiségek is megjelentek. Alig egy héttel letartóztatása után a sportoló 25 millió forintnak megfelelő óvadék ellenében már szabadlábon védekezhetett. Ügyvédei azt is elérték, hogy az ügy nyomozóját, Hilton Bothat elmozdítsák az ügy éléről, és bíróság elé állítsák gyilkossági kísérletért, miután korábban rendőrtársaival vaktában nyitott tüzet egy mikrobuszra.

Az ügy sok mindenre rávilágít. Például a dél-afrikai közbiztonság tragikus állapotára és az ebből fakadó fegyverkultuszra. Becslések szerint több mint hatmillió dél-afrikainak, a lakosság 12 százalékának van lőfegyvere. Ez persze messze elmarad az amerikai 89 százalékától, és míg az Egyesült Államokban a gyilkosságoknak 67, addig Dél-Afrikában „csupán” 45 százalékát követik el lőfegyverrel. Nemcsak a reptereknek, de éttermeknek, kaszinóknak is kötelező tartozéka a fémdetektor és a fegyvermegőrző. Évi 16 ezer gyilkosság mellett a biztonságukat féltő polgárok állandó fegyverkezési versenyben vannak a bűnözőkkel. Igaz, a gyilkosságok száma a korábbiakhoz képest erősen mérséklődött. A 2000-es évek elején volt olyan év, amikor számuk 27 ezerre rúgott.

A közbiztonság javulásának azonban súlyos ára volt. Az apartheid idején a rendőrség paramilitáris szervként működött, melynek legfőbb feladata a fekete lakosság sakkban tartása volt. 1994-es hatalomra jutását követően Nelson Mandela megnyirbálta a rendőrök jogkörét. A hatás nem maradt el. Egy évtized sem telt el, és a növekvő szegénység, illetve az északról jövő bevándorlás hatására a bűnözés elszabadult. Sokat mond, hogy 2009-ben Jacob Zuma a választási hajrában már a rendőrök általános tűzparancsának visszaállításával kampányolt. Noha a bűnözés valóban elszabadult, a többnyire fekete rendőrség brutalitása mára az apartheid-korabeli fehér rendfenntartók habitusát is meghaladja.

A hírek rendre tele vannak olyan esetekkel, amikor rendőrök tévedésből ártatlan civileket lőnek agyon, a 2012-es bányászsztrájkok idején pedig 34 bányamunkást gyakorlatilag sortűzzel végeztek ki.

Évente közel ezer ember veszíti életét rendőri intézkedés során elszenvedett sérülésekben. A rendőrök túlélési esélye ezzel ellentétesen változott. Míg 2000-ben 178 rendőrt lőttek agyon bűnözők, 2012-ben már csupán 92-t.

A számokból nagyon úgy látszik, hogy 1990-ben az apartheid nem ért véget, csak átalakult. A gazdagok által lakott biztonsági gettók magas betonfalai láthatóan is elválasztják azokat, akiknek van, azoktól, akiknek nincs. Ezt a falat jelképezi Pistorius ügye is. Egy átlagos gyilkossági ügy átlagos gyanúsítottja általában két évet vár a legrosszabb körülmények között, mire egyáltalán meghallgatják. A feketék, különösen a szegényebbek érzik, hogy a történet nem róluk szól. Nem véletlen, hogy az esetet követő napon a Sowetan nevű újság vezércikke egy sportlegenda bukásáról szólt. Ez azonban nem Pistorius, hanem Phil Setshedi, egyébként bundabotrányba keveredett fekete futballkapus volt. Az ő ügye azonban aligha rázott meg bárkit a bádogvárosok porban focizó gyermekein kívül.

Sayfo Omar