Hirdetés

A német szövetségi ügyészség korábban kilenc év szabadságvesztést kért, és az elkövetőt gyilkossági kíésrlettel vádolta meg. A védelem ezzel szemben felmentést, sőt, kártérítést követelt az előzetes letartóztatás idejére.

A bíróság végül a vád egy részét nem találta megalapozottnak, és így született meg az öt év börtönbüntetést kimondó határozat, amely azonban még nem jogerős.

Az ügy középpontjában a 2023 februárjában Budapesten történt események álltak. Az úgynevezett Becsület Napja elnevezésű rendezvényre jobboldali csoportok érkeztek Európa több országából, hogy megemlékezzenek a második világháború végén a városból kitörni próbáló német és magyar alakulatokról. Hanna S. és társai ekkor léptek akcióba: a vádirat szerint két esetben támadtak meg olyanokat, akiknek szerintük köze lehetett a rendezvényhez. A sértetteket csoportosan bántalmazták botokkal, fémeszközökkel és könnygázzal.

Az első támadásban egy férfi súlyos fejsérüléseket szenvedett, a másodikban több személy könnyebb, de fájdalmas sérülésekkel – zúzódásokkal és sebekkel – került kórházba.

A bíró az ítélethirdetéskor úgy fogalmazott, hogy „embervadászat” zajlott Budapesten, amely semmilyen körülmények között nem igazolható.

A tárgyalás idején a müncheni Stadelheim börtön egyik termében folyt, kint Hanna S. támogatói tüntettek a nő szabadon bocsátását követelve. Az ügy nem csupán Németországban, hanem más európai országokban is figyelmet keltett, hiszen több vádlott ellen is eljárás indult.

Januárban további hét személy adta fel magát a hatóságoknak, közülük hat ellen a düsseldorfi bíróságon folyik eljárás.

A most elítélt Hanna S. mellett a csoport tagjai között szerepel Maja T. is, aki magát nembináris személyként határozza meg, és akit tavaly adtak ki Magyarországnak.

Az ügyészség szerint

a hálózat több országban működött együtt, és tudatosan vettek célba olyan embereket, akiket „szélsőjobboldaliként” azonosítottak.

A Welt cikke szerint a bíróság mérsékeltebb büntetést szabott ki, mint amit a vád kért, ugyanakkor a védők által követelt teljes felmentést sem támogatta.