Fotó: twitter.com/FleetCivil (archív)
Hirdetés

Antonio Tajani a Radio24 adónak adott interjújában kijelentette: az Európai Uniónak észre kell vennie, hogy a helyzet aggasztó, és Olaszországot nem szabad magára hagynia, „a hétezer kilométer hosszú olasz tengerpart egyúttal egy ugyanilyen hosszú déli határa Európának”.

A miniszter szerint a nemzetközi válságok mind gerjesztik az elvándorlást a Közel-Keletről és Afrikából, ebből következően Olaszországnak újabb és újabb migrációs hullámokkal kell szembenéznie. Az utóbbi napokban szüntelenül érkeztek az emberek, vagyis az történt, mint ami többször korábban: a Giorgia Meloni vezette kormány szigorításainak bejelentése hatására az emberkereskedők felgyorsították a migránsokkal teli hajók elindítását. Csak péntek óta több mint kétezren érkeztek az olasz partokhoz – jegyezte meg.

A trend az év következő hónapjaiban sem lassul a titkosszolgálat vasárnap nyilvánosságra hozott jelentése szerint, amely azt mutatja, hogy a tavalyi több mint 104 ezer bevándorlóhoz képest az idén sokkal többen érhetik el az olasz partokat. A nemzetbiztonsági szolgálat adatai szerint Líbiából és más országokból több mint 650 ezren kelhetnek útra. Ekkora tömeggel szemben nagyon nehéz lesz az ellenőrzés – olvasható a jelentésben, amely arra is rámutat, hogy a migránsok majdnem kivétel nélkül az emberkereskedőkre bízzák magukat.

A hivatalos adatok szerint az olaszországi migránstáborokban jelenleg több mint 109 ezren vannak.

„A migrációnak a Földközi-tengeren most tapasztalt erősödése tömeges bevándorlást vetít előre a tavaszi és nyári időszakra, ezért azonnali és rendkívüli beavatkozási tervre van szükség az Európai Unióval közösen” – írta közösségi oldalán Carlo Calenda, a centrista Akció párt vezetője.

Elly Schlein, a baloldali Demokrata Párt (PD) új főtitkára pedig vasárnapi székfoglaló beszédében kifejtette: másfajta migrációs politikára van szükség, mint eddig, be kell szüntetni a civilhajókkal szembeni harcot, és nem szabad többet finanszírozni a líbiai parti őrséget a migránsok megállításában. A PD-főtitkár bejelentette: az ellenzék igyekszik megakadályozni, hogy a jobboldali kormány ismét bevezesse a Matteo Salvini volt belügyminiszter által kidolgozott migrációs törvénycsomagot. Ez 2018-ban volt hatályban, majd a PD és az Öt Csillag Mozgalom kormánya eltörölte.

Lampedusa szigetén megkezdték az alig négyszáz fős migránsközpont kiürítését, miután 2500 ember szorongott a táborban. Hajókkal és repülőkkel szállítják el a bevándorlókat az ország más részeibe.

Ezzel egy időben megtalálták a február 26-án történt calabriai hajószerencsétlenség újabb áldozatát, így a katasztrófa halottainak száma 79-re nőtt.

Korábban írtuk