Fotó: MTI/EPA/Sarah Yenesel
Hirdetés

Üzenetében Mahmúd Abbász – aki a New York-i eseményre nem kapott vízumot az Egyesült Államoktól – kiemelte, hogy a palesztin nép elítéli a Hamász és más dzsihadisták Izrael elleni, két évvel ezelőtti terrortámadását, és e szervezetek lefegyverzésének fontosságát hangoztatta.

Mint mondta, a Palesztin Nemzeti Hatóság kész vállalni a teljes felelősséget a Gázai övezet kormányzásáért és biztonságáért, azonban szüksége van a nemzetközi közösség támogatására a kormányzati reformok megvalósításához, és ahhoz, hogy „a háború befejezése után egy éven belül” parlamenti és elnökválasztásokat tarthassanak a térségben. Hozzátette:

a palesztinok a harcok ellenére sem fogják elhagyni szülőföldjüket. „Nem lehet igazság addig, amíg Palesztina szabad nem lesz.”

Abbász kész együttműködni Donald Trump amerikai elnökkel, valamint a szaúdi és a francia kormánnyal, illetve az ENSZ-szel „a Közgyűlés által támogatott béketerv megvalósítása érdekében, amely a valódi béke és egy szélesebb regionális együttműködés felé vezető út lehet”.

Kitért az izraeli hadseregnek a Gázai övezetben folytatott hadműveleteire is, azt vetve a zsidó állam szemére, hogy „nem puszta agressziót” követ el, hanem „emberiesség elleni bűncselekményeket, amelyek a 20. és a 21. század legsúlyosabbjai közé tartoznak”.

Abbász sürgette a humanitárius segélyek beengedését az övezetbe, szorgalmazva, hogy ismét az ENSZ-hez kerüljön ezen segélyek kiosztásának joga, illetve sürgette a Hamász túszainak és az Izraelben raboskodó palesztinoknak a szabadon engedését, továbbá helyreállítási tervek kidolgozását javasolta mind a Gázai övezetre, mind Ciszjordániára vonatkozóan.

Az elnök köszönetet mondott azon országoknak, amelyek az ülésszak kezdete óta elismerték a palesztin államot, hozzátette azonban, hogy „egy szimbolikus elismerés nem elég a jelen helyzetben”.

„Eljött az idő, hogy a nemzetközi közösség igazságot szolgáltasson a palesztin népnek” – jelentette ki.