Hirdetés

Kiszelly Zoltán politológus volt a Hír TV Napi aktuális című műsorának vendége. Az elemző szerint az életünket három dolog határozza meg, ezek közül az egyik a matematika, s Orbánék új EP-frakciója esetében a matematika szabályait érdemes alkalmaznunk.  

A szakértő szerint az Orbánék által életre hívott új európai formáció teljesen felkavarta a brüsszeli állóvizet, és egyfajta gravitációs vonzás is kialakult a formálódó frakció körül.

Emlékeztetett: az alapító pártokon kívül azóta már a portugál Chega is belépett, és szakértők szerint a lengyel PiS-en kívül várhatóan a Dán Néppárt, a belga Flamand Érdek és az Észt Konzervatív Néppárt is nagy valószínűséggel belép majd az új szövetségbe.

A miniszterelnök Bécsben Herbert Kickl-lel és Andrej Babissal tartott sajtótájékoztatóján bejelentette: egy olyan politikai formációt hoznak létre, amely az európai jobboldal legnagyobb frakciójává válik.

Korábban írtuk

Nagy nevek csatlakozhatnak Orbánék frakciójába

A Mandiner a Bloomberg nyomán azt írja, hogy előbb-utóbb akár olyan nagy nevek is csatlakozhatnak majd az új szövetséghez, mint a Le Pen féle Nemzeti Tömörülés.

Amennyiben az ID-ből túl sokan lépnek át az új frakcióba, és a résztvevő tagországok száma hét alá csökken, akkor elképzelhető, hogy Le Pennek sem lesz más választása”

fogalmazott ennek kapcsán Kiszelly Zoltán.

A szakértő szerint nagy mozgás van most Brüsszelben. Úgy véli, Meloni és Le Pen egyelőre nem tudják biztosan, hogy pártcsaládjaikból hányan fognak majd kilépni – és csatlakozni Orbánékhoz –, ezért próbálják egyre jobban eltolni a frakciók bejelentésének határidejét.

Kiszelly szerint Orbánék frakcióalakítása azért volt rendkívül fontos, mert a függetlenek között – ahol a Néppártból való távozásuk óta voltak – kevés jogosítványuk volt az igényeiket és az érdekeiket képviselni, illetve a parlament pozícióinak elosztásánál is fontos, hogy az egyes frakcióknak hány képviselője van.

Ez egy mesterterv, amit Orbán Viktor most bemutat, hiszen a Néppárt egy csiki-csukira számított, miután nem veszítettek képviselőket, sőt pár új párt csatlakozásával még növekedni is tudtak. Arra számítottak, hogy bizonyos kérdésekben az EPP-től jobbra, bizonyos ügyekben pedig a tőlük balra elhjelezkedő frakciókkal egyezkednek majd

– magyarázta a szakértő.

Kiszelly szerint Brüsszelben azért félnek Orbánék kezdeményezésétől, mert ha összeadjuk ezeket a szuverenista, patrióta, európai realista, nemzetállamokban hívő erőket, akkor kijön a blokkoló egyharmad, amivel a jövőben meg tudják akadályozni a kétharmados döntéseket.

Az eredeti cikk Mandiner oldalán olvasható IDE kattintva.