Az Európai Unió válságban van: a vasfüggöny lehullt, de most a belsőépítészet ideje jött el – mondta a Demokratának Camiel Eurlings, holland európa parlamenti képviselő, a holland CDA-delegáció vezetője, az Európai Néppárt alelnöke, az EU-Oroszország Parlamenti Együttműködési Bizottságba delegált küldöttség elnöke.

– Játsszunk a képzelettel. A térképre nézve látható, hogy Oroszország egyötöde Európához tartozik, tehát ha Oroszország a távoli jövőben csatlakozna az EU-hoz, akkor az EU legtávolabbi pontja elérné a Csendes-óceánt… – Ellentmondásos helyzet alakulna ki. Ahelyett, hogy elképesztő erőre kapnánk, mértéktelenül gyengévé válnánk. Az unió területe rendkívüli méreteket öltene, de ez nem jelenti azt, hogy erő is társulna ehhez. Az oka ennek egyszerű, ez az egyesülés a végletekig megosztana bennünket. – Akkor is, ha az orosz kultúra az egyetemes európai kultúra része? – Az orosz irodalom és művészet sok száz éve alakítja közös európai kultúránkat. Minket azonban nem ez, hanem Oroszország önazonosítása osztana meg, amely önmagát egyedül is olyan erősnek, ha nem erősebbnek tekinti, mint az EU összessége. Oroszország személyében nem egy tag csatlakozna az EU-hoz, hanem egy soha nem látott harc az uniós hatáskörökért egy tagállam és a többi uniós tag között. Vessünk egy pillantást a jelenlegi helyzetre, az EU jelenlegi állapotára. Már Bulgária és Románia csatlakozása előtt több állampolgárunk volt, mint az Egyesült Államoknak, nagyobb unió vagyunk, de sokkal gyengébb. Nincs közös irányvonal, továbbá egység és egységesített politika olyan területeken, amelyeknek okvetlenül közösségi rendezés alá kellene kerülniük. Tíz táborra osztódunk és ez a gyengeségünk legfőbb oka. Ahhoz, hogy megerősödjünk – mert meg kell erősödjünk, hiszen elég, ha tekintetünket Kínára és Indiára fordítjuk -, létre kell jönnie egy erős európai tömbnek. Különben elveszünk. – Megoldás? – Először a saját házunk táján kell rendet tenni. Oroszország nem akar csatlakozni, és tőlünk igencsak meggondolatlan lépés lenne őket beléptetni. Hosszú távú célunk azonban egy kiváló együttműködés lehet. Ennek a megvalósulásához a kulcsszó az egyensúly. Az együttműködés nagyon is virágzó lehet, sőt szükségünk is van egymásra. Rengeteg energia az egyik oldalon, és a világ legnagyobb felvevőpiaca a másikon. A gazdasági érdekek mellett azonban a demokratikus értékek is egyensúlyba kell, hogy kerüljenek, és ezen a területen sokkal egységesebben kell fellépjünk, mint valaha. Az emelkedő olaj- és gázárakkal megjelent Oroszországban egy újgenerációs állami önbizalom, amely a szovjet világhatalmi tényező elvesztésével felszínre került frusztrációval párosult, és könnyen veszélyessé válhat. – A sebes indiai és kínai fejlődést figyelembe véve, nem képzelhető el, hogy Oroszországnak szüksége lesz egy mélyebb és szorosabb szövetségre az EU-val? Ugyanis könnyen előfordulhat, hogy Oroszország szembetalálja magát a világhatalmi klub többi tagjával. Ennek kapcsán mennyire képzelhető el egy euro-kaukázusi unió? – Az unió oroszországi tárgyalóbizottságának az elnökeként, moszkvai látogatásaim során tapasztalom, hogy Oroszország nem kíván az EU tagjává válni, mivel, mint mondtam, Oroszország önmagát egyedül is erősebbnek tartja, mint az EU valamennyi tagját együttesen. Ugyanakkor Oroszországnak nem érdeke, hogy egyedül maradjon, kiszoruljon a kereskedelemből és rossz kapcsolatokkal rendelkezzen az EU irányában. Jelen pillanatban túlzottan is Oroszország diktálja a ritmust. Míg felvásárolja az iparunkat, a gázvezetékeinket, és lassan befészkeli magát a nemzeti energiastruktúráinkba, addig az uniós oroszországi tőkebefektetési törekvések szinte áthatolhatatlan falakkal találják szemben magukat. Gázcégeinket például elkergették a legnagyobb sakalini gázmezőkről. Továbbá meg kívánják szerezni az Airbus blokkoló erejű kisebbségi tulajdonjogát, de európai cégek még csak közel sem kerülhetnek orosz légitársaságokhoz, mivel azok nemzetstratégiai megkülönböztetés alatt állnak, és zártak a külföldi tőke előtt. Itt érezhető az előbb említett egyensúly hiánya. Magyarországnak is óvatosabbnak kellene lennie a stratégiai vagyontárgyak értékesítése kapcsán. Oroszország, csakúgy mint Törökország, az erőt és a világos beszédet tiszteli. Az EU-nak képesnek kell lennie mindkettőt nyújtani. Minket sok kulturális rokonság köt Oroszországhoz, de nem tudni, hogy 50-100 év múlva milyen Oroszországgal állunk majd szemben. Mindkét félnek nagy kihívás a közös kapcsolatok fejlesztése, elmélyítése. Meg kell, hogy találjuk azokhoz a hosszú távú együttműködésekhez az utat, amelyek energiaellátásunkat biztosítják, és más kereskedelmi aspektusokat is nyújtanak. A közös értékekről beszélve, hogyan lehetséges az, hogy húsz, újságírók ellen elkövetett gyilkosságokat követően az orosz hatóságok egyetlen alkalommal sem azonosították az elkövetőket? Oroszországnak védenie kell a független sajtót, különös tekintettel azon részére, amely az elnököt kritikával is illeti. Addig, amíg megtörténhet az, hogy tagállami államfők, mint korábban Schröder kancellár Oroszországot mindentől függetlenül támogatásban részesítenek, Oroszország mondhatja, hogy az elég nekik, ha ezek a gazdaságilag erős országok mellettünk vannak. Éppen ezért, ha megengedjük magunknak, hogy megosszanak, akkor soha nem lesz meg az egyensúly. – Számos volt kelet-európai ország kormányra került, illetve visszakerült kommunista nómenklatúrája ösztönös nosztalgiát érez az orosz érdekszféra iránt. Egyik-másik még a nemzetgazdaságilag fontos állami vagyontárgyak orosz cégeknek történő értékesítésétől sem riad vissza. Képes-e az unió az ilyen tendenciákkal szemben fellépni? – Egyes országok túl messze mennek a stratégiai nemzeti vagyon eladásában, de az energiaszektor esetében, főként az Oroszországnak eladott nemzeti vagyonra koncentrálva nemcsak az érintett tagállamoknak kedvezőtlen, amit tesznek, hanem az egész közösségre nézve veszélyes. Amenynyiben ez a tendencia folytatódik, nincs esély olyan közös uniós politikai irányvonalak kialakítására, amelyeknek célja éppen az orosz fél azonos arányú részvételének kikényszerítése lenne. Ugyanis amennyiben egységesülne is az uniós érdekérvényesítés, a kiárusító országok miatt Oroszország már régen házon belül lenne. Ezek az országok gazdasági előnyök reményében cselekszenek, és nem egyensúlyon alapuló, együttműködést építő politika mentén. Mi csak felszólalni tudunk mindez ellen a közösség nevében. – Ha például a Magyarországon kormányzó szocialista-liberális-koalíció úgy dönt, hogy a megmaradt stratégiailag fontos nemzeti vagyont is orosz cégeknek adja, akkor mit tehet az unió? – A mi eszközünk annak a párbeszédnek a mihamarabbi elindítása, amelynek tárgya a stratégiai nemzeti vagyon definiálása. Magunk kell definiáljuk, hogy melyek azok a stratégiai vagyontárgyak, amelyek felett az állami irányítást fenn kell tartani annak céljából, hogy például az energiaszektorban fenntartható legyen a független pozíciónk. Ha már nincs elosztórendszerünk, hogyan lenne alternatívánk az orosz olajhoz képest? Hogy mondhatnánk, hogy most az olajat Kazahsztánból és a gázt Törökországból vesszük? Ennek a párbeszédnek el kell indulnia. Már az Egyesült Államokban is párbeszéd indult a szenátusban a stratégiai nemzeti vagyonról. Most kell komolyan vegyük a közösségi energiapolitikát, mert kezdünk egyre jobban függni Oroszországtól. Eredmény már van, megvolt az első energiaügyi csúcstalálkozó Lahtiban, Finnországban. Putyin elnök is jelen volt, és nem is igazán tetszett neki, amit hallott, mert most először visszautasításban részesült, és kemény szavakkal kellett szembesüljön. – Mintha az utolsó órában lennénk… – Nem várhatunk tovább. Oroszország be akar lépni a WTO-ba 2007-ben, és ezért új alapokra kell helyezze a kapcsolatait velünk. Most kifejezetten szüksége van az orosz-uniós kapcsolatok fejlesztésére. Ha van történelmi lehetőség azt mondani Oroszországnak, hogy benne vagyunk az együttműködésben, de íme, ezek a feltételeink, akkor az most jött el. Nem várhatunk még tíz évet, mert addigra a Kína és Oroszország között húzódó olajvezeték-hálózat még fejlettebb lesz, mi pedig még jobban ki leszünk szolgáltatva, mint eddig. Más szavakkal, most vagy soha. Ezt várják el tőlünk az uniós állampolgárok is. – Van esélye az uniónak megtalálni az egyensúlyt Kína, India és Oroszország folyamatosan erősödő háromszöge mellett? – Nincs. Most így nincs. Jelenleg egyáltalán nem vagyunk hatékonyak. Van egy Javier Solanank, aki az úgynevezett külügyi koordinátor, de kinek a nevében tárgyal? Ugyanis nincs egységes külpolitikánk. Az iraki háború alatt Hollandiában az iraki ügyek szóvivője voltam. Az unió teljesen megosztott volt e téren. Volt három táborunk, az Amerika-ellenesek tábora, az Amerika-barátok tábora, és egy harmadik a kettő között. A nap végén már semmilyen szerepet sem játszottunk. Ahhoz ugyanis, hogy nemzetközi színtéren valaki tehessen valamit, egységes politizálásra van szükség. Ezért az unió jelene kifejezetten válságos: elbukunk vagy felemelkedünk. Mi ma e kettő között lebegünk. Egységesítenünk és központosítanunk kell. Ha a huszonhét tagállamból mindenki vétójoggal rendelkezik, akkor lehetetlen küldetés bármilyen egységes politika kialakítása. Pontosan tudható, hogy legalább egy tagállamnak nem fog tetszeni a tervezet. Meg kell szüntetni a vétójogot, és helyette bevezetni a minősített többség elvét. Ha tehát Magyarországnak nem teszik valami, rendben, ne küldjön csapatokat sehova, maradjon otthon, de legalább ne blokkolja az unió egységes fellépését. Az az igazság, hogy jelenleg papírtigrisek vagyunk. Sok-sok bla-bla és szép, fényes fogadások követik egymást, miközben Európa továbbra sem egységes. Ami a piacunkat és a vásárlóerőnket illeti, hatalmasak vagyunk, de a nemzetközi színtéren történő fellépésünk nagyon gyenge. – Az Európai Unió külpolitikáját alapvetően az euroatlanti kapcsolatok jellemzik. Ezt az egyensúlyt óvatosan őrizzük. Az indiai, kínai és orosz fejlődést azonban nem szabadna figyelmen kívül hagyni. A nemzetközi pénzintézetek is egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek ezekre a piacokra. Szerencsés az, hogy az amerikai-európai kapcsolatok privilégiumot élveznek másokkal szemben? Nem kellene kicsit nyitottabbaknak lennünk a fejlődő kelet irányába? – Először is, sokkal rosszabbak a mutatóink, mint az Egyesült Államoknak. Az üzleti szektorban végbemenő kutatás, fejlesztés és termelékenység szempontjából az USA háromszor jobb, mint az Európai Unió. Van okunk önmagunkat kritikával illetni. Ugyanakkor rengeteg közös vonásunk van. Az Egyesült Államokat is demokratikus berendezkedés jellemzi. Ez nem jelenti azonban azt, hogy őket kizárólagos partnernek kell tekinteni. A velük való viszonyunkban is meg kell erősödjünk, hiszen barátok között is elmérgesedhet a kapcsolat. Irak esetében például egységesebben többet értünk volna el. Nem kell azonban Amerika ellenségévé sem válni, ha valaki alternatíva után néz. Azt hisszük, hogy Amerika csak ránk figyel? Természetesen nem. Bill Clinton elnök tette például Kínát Amerika legfőbb stratégiai kereskedelmi partnerévé. Nem kell tehát, hogy elromoljanak az amerikai kapcsolataink, ha más irányba is kívánunk tekintgetni. Ugyanakkor a globalizáció korában meg kell találjuk a legkedvezőbb lehetőségeket, s a Kína és India fejlődésének eredményeképpen létrejövő helyzetre az adekvát válaszokat. Be kell szállnunk a játszmába, azaz jó kapcsolatokat kell építsünk, és fel kell ismerjük az üzleti lehetőségeket. Kína a WTO, a kereskedelmi világszervezet tagja. A szabad kereskedelem fontos vívmány, de a szabályoknak azonosan kell érvényesülniük a felekre. Jelenleg senki sem tudja felvenni a versenyt a kínai munkabérekkel. Nekünk mégis jó esélyeink vannak, mivel Nagy-Britannia és Franciaország már hosszú ideje India stratégiai partnerei. – Visszatérve Oroszországra, hogyan látja az orosz jövőt? – Remélhetőleg az orosz átlagpolgárok egy mindenkit megillető demokráciában élnek majd, valódi sajtószabadságban és valódi demokráciában. Ehhez azonban döntő lépéseket kell tennie az orosz vezetésnek. Egy ilyen Oroszországhoz mi is közelebb fogunk állni, mivel az orosz polgárok már most is közel állnak hozzánk. Az orosz állami berendezkedésben még mindig túl sok a szovjet birodalomra utaló maradvány, túlzottan felülről vezérelt, túlzottan állami irányítás alatt áll, kevés a nyitottság és a szabad vita lehetősége. Ha a sajtó helyzetét vesszük figyelembe, és ezen belül az ellenzék lehetőségeit, akkor elmondható, hogy a választások esélyegyenlősége is kétséges. Az orosz lélek nem áll tőlünk távol, de az állami doktrína annál inkább. – Milyen körülmények között fejlődhetnek az EU és Oroszország kapcsolatai? – Elsősorban a gazdasági kapcsolatok terén több egyenlőség biztosítása, a demokrácia értékeinek azonos felfogása és az emberi jogok védelme intézményének fejlesztése esetén. A stabilitás szempontjából a valóságos demokrácia mindennek az alapja. Támogatnunk kell Oroszországban a civil szervezeteket és a független polgári aktivitást. Jelenleg a civil szervezetek nem sok teret kapnak, sokakat a kormány a saját hatáskörébe kerített, míg másokat kisodort a partvonalra, ugyanakkor nagyon sok programunknak éppen ezeken a szerveződéseken keresztül kellene megvalósulniuk. – Hol vannak a végső határok? – Minden az egyensúlytól függ. Naggyá lehetünk, ha megerősödünk. Ha az unió megerősödik, és most nemcsak politikai értelemben véve, hanem az európai identitásra tekintettel is, ha Európa bekerül az emberek szívébe és lelkébe, akkor az unió éretté válik további csatlakozásokra, különben csak végletesen legyengülne. A prioritás most a saját porta megerősítésén van, hatékonyságának növelésében. A világban meg kell védenünk az érdekeinket, az esetleges új tagoknak pedig biztonságot és fejlődést kell tudjunk nyújtani. Európa több mint egy bővítési gépezet. Azoknak az országoknak és népeinek is jelentenünk kell valamit, akik már belül vannak. A korábbi tíz tagállam csatlakozása volt az unió történelmének legjelentősebb eredménye. Gyermekkoromban a szüleimmel voltam Moszkvában, és találkoztam velem egyidős gyerekekkel, akik a jövőjükről is beszéltek, egy olyan jövőről, ahol nincs vasfüggöny. Nem sokkal ezután a vasfüggöny lehullott. Egy álom vált valóra. Nagy dolog az, hogy Európa nincs többé megosztva, de most a belsőépítészet ideje jött el. Bencsik Dávid